Felvállalni a konfliktust, vagy elsunnyogni, hogy "majd megbeszéljük"? Csak szerintem nem lesz ez jó hosszabb távon?

Párom, bármi van a családjával, sosem áll bele a dolgokba, hanem lerendezi annyival, hogy majd megbeszélik, meg hogy visszatérnek rá. Utána reméli, hogy elfelejtődik az adott dolog.

Most itthon vagyunk, tegnap a nagynénje elénk állt a családi bulin, hogy a lányát ő évzáró után szeretné kiküldeni hozzánk külföldre a nyárra, nyelvet tanulni, meg ott jobb a diákmunkás fizetés is. Ő erre annyit dünnyögött, hogy majd később visszatérnek erre. Miközben tudja, beszéltünk már erről, hogy az otthonunk nem szálloda, nem akarunk napokra/hetekre rokonságot fogadni oda. Egy 17 éves kamaszlányt főleg nem akarok otthon kerülgetni egész nyáron.

Erről már komolyan is beszéltünk, mert korábban a családja ingyen szállodának nézte a lakásunkat, nővére is olyanokat csinált, hogy írt, hogy jönne egy hétvégére, koncert miatt, alhat-e itt? Akkor még úgy voltam vele, hogy 2 éjszaka nem a világvége, de ideállított 3 barátnőjével, akik annyira otthon érezték magukat, hogy még a használt tisztasági betétet is a szobában felejtették, kiették a hűtőt és részegen a fürdőszobát is sikerült összehányni... Ezután mondtam a páromnak, hogy állítsa le a családját, a hétvége az nekem is hétvége, a szabadság szabadság, és nem azért vagyok itthon, hogy a családjára főzzek-süssek, menjek velük ide-oda.

A szüleimtől van a lakásom árának 90%-a, mégis, bármikor jönnek, szállodában foglalnak szobát maguknak, egyszer nem aludtak még itt.

Mondtam tegnap is neki, hogy legyen szíves megbeszélni a nagynénjével ezt, tisztázza, hogy hozzánk nem jöhet a lány és nem is fogjuk istápolni. Ne az legyen, hogy ők erre készülnek most hónapokig, utána koppannak. Reakció az volt, hogy jaj hagyjam már, ő nem is beszél soha a nagynénjével, egyszer nem hívják fel egymást, majd leesik nekik, hogy hozzánk nem jöhet az unokatestvére. De nem értem, felnőtt férfiként miért nem lehet megmondani, ha valamilyen ötlet nem tetszik és nem akarunk benne részt venni?