Nagyon rossz ember vagyok amiért féltékeny vagyok a kistesóimra?

Ó de irígyellek:):(

16L

Szerintem nem feltétlenül a babák hozták ki belőled ezeket az érzéseket. Lehet, hogy alapból van némi önbizalom-hiányod, ami akár természetes is lehet egy 17 éves fiatalnál. Ilyenkor egy csomó hatás ér: szerelem, barátok, érzelmi viharok, és érthető, hogy szükséged van egy biztos családi háttérre.

Mikor beszélgettél utóljára anyukáddal? Nem feltétlenül erről, hanem bármiről? Hogy mi volt veled a suliban, hogy mi volt a legjobb a napodban, vagy éppen a legrosszabb, szóval úgy egyáltalán, hogy hogy érzed magad?

Szerintem már az segítene rajtad, ha tudnál anyukáddal ilyesmikről beszélgetni, amire két 5 hónapos baba mellett elhiszem, hogy külön leülve nem jut anyukádnak sem ideje, sem energiája.

Viszont lehet ezen ám segíteni!

Például hétvégén, ha besegítesz neki a házimunkában, mondjuk együtt főzitek meg a vasárnapi ebédet. Készülődés közben is nagyon jókat lehet beszélgetni. Szerintem ezzel a magad számára is bebizonyosodna, hogy anyukádnak ugyanannyira számítasz és fontos vagy, mint eddig. Sőt, akár még fontosabb is, mert a támasza, segítsége, kvázi "bajtársa" lehetsz a picik nevelésében is.

Fel a fejjel, és kezdeményezz beszélgetést, biztosan jobban fogod érezni magad!

Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy a kicsik jobban fogják egymást szeretni, csak mert egyidősek. Gondolj csak bele! Te vagy a nagy testvér, akire fel lehet majd nézni! Aki olyan okos! Aki olyan szép!

Biztos lehetsz benne, hogy ha szereted őket, akkor a példaképükké válsz, és nagyon-nagyon fognak ők is viszont szeretni Téged!

26/L

Ne félj,szeretnek téged a szüleid,csak most a babák sok figyelmüket igénylik! Én is igy éreztem,amikor megszületett a kishugom,14 voltam akkor. Foglalkozz velük sokat,a gyerekek hihetetlen sok szeretetet tudnak adni,és ragaszkodóak. Felnéznek a nagy tesóra,jó,néha halálra is tudják idegesíteni,de nekik élmény lesz,hogy milyen nagy és okos nővérük van.Később pedig bizalmasukká is lehetsz,megosztják majd veled kisebb-nagyobb bajaikat :)

Attól,hogy szeretetre vágyik valaki,attól még miért lenne gyerekes?

Kedves Kérdező!

Nekem egy 21 éves nagylányom, és egy 16 hónapos kislányom van. Az én tapasztalatom ugyanez, és a nagylányom azt hiszem ugyanúgy éli ezt meg, mint te. Néhány jó tanács:

Ha szeretnéd, hogy téged is szeretgessenek a szüleid, mutasd ezt ki! Az én tapasztalatom az, hogy a te korodban már régen nem hagyják a gyerekek ölelgetni, puszilgatni magukat. Ami eddig, míg a kicsik nem voltak, gondolom fel sem tűnt neked sem, és nem is hiányzott...viszont a szüleidnek lehet hogy igen...

Az én nagy lányom néha igen undok a húgával, közben pedig látom, hogy nem tudja nem szeretni, főként mert a kicsi igen mosolygós, kedves, és le sem lehet vakarni a nagyról, ha együtt vannak. Szóval azt gondolom, ha te jelzed, hogy van igényed ilyenforma törődésre, szerintem még örülnek is neki. Én legalábbis nagyon örülnék, ha a nagylányom bújósabb lenne. Ne gondold, hogy téged kevésbé szeretnek, mert ez nem igaz. Az ember elsőszülöttje, mindig az elsőszülöttje marad. És különleges. Hidd el.

És nincsen annál jobb érzés egy szülőnek, mikor a testvérek szeretik egymást. Gondolj csak bele, ezeknek a csöppségeknek te leszel a biztos pont az életükben, ha már a szüleitek nem lesznek, ti akkor is ott lesztek egymásnak.

Egyáltalán nem vagy gonosz. Azt hiszem egy egészséges féltékenység van benned. Próbáld megismerni a testvéreidet, meglehet, hogy akár még rád is hasonlítanak majd, az pedig nagyon jó érzés. A szüleidet pedig ültesd le, és mondd el nekik, hogy hiányoznak. Azt hiszem ezt meg fogják érteni. :-)

21:19 vagyok

Én is pont igy reagáltam(sírtam),mikor megtudtam,hogy lesz kistesó!

Használd ki az alkalmat hogy babázhatsz,legyél velük minél többet,ne engedj az érzéseknek,amik most benned vannak! Ezek csak érzések!! Tapasztalatból mondom,mert pont ezen átmentem én is,most 8 éves a hugom,és nagyon bánom,hogy nem foglalkoztam vele SOKKAL többet akkor,amikor picúr volt! De én már csak bánhatom,te viszont még időben vagy,és nem toltál még semmit. Irigyellek egy kicsit,de vszont örülök,hogy ez elmondhatom neked,hogy hol tévedtem,hogy te ne ismételd meg ezt a hibát :)

Biztos nagyon rossz lehet, de tényleg.

Nekem két gyerekem van, az egyik két és fél éves, a másik 11 hónapos. Az a helyzet, hogy amíg a nagyobbik egyedül volt nagyon sok időm volt vele foglalkozni, állandóan tanítgattam, játszottunk, sétáltunk minden nap, stb..

Aztán megszületett a kicsi és rá már nem jutott annyi idő, egyszerűen képtelen vagyok szétszakadni annyi felé, főzés, háztartás, és a két gyerek.

Néha azon kapom magam, amikor a régi videókat nézem, hogy te jó ég, ezzel a babával semmit nem tudok "felmutatni", semmit nem tudom tanítgatni, mint az elsőt, amikor a nagyobb volt ennyi, akkor már mi mindet csináltunk, meg ilyenek.

Erre ott a nagyobbik, aki amint a kicsivel csinálnék bármit, jön, és közli: Én is itt vagyok! -és mászik az ölembe, és mondja, hogy tegyem le a Ginát, őt vegyem fel, és hiába próbálom neki elmagyarázni, hogy szegénykével nincs is foglalkozva, amikor te ilyen kicsi voltál, veled sokkal többet játszott anya, blabla, nem is érti, mert kicsi, meg ő volt az, aki máshoz volt hozzászokva.

Néha nem is tudom, hogy melyiküket sajnálom jobban....

Ettől függetlenül imádják egymást, csak féltékenyek (már a kicsi is), mert pont ezért, hogy kompenzáljam a féltékenységét, mind a mai napig többet törődöm a naggyal, mint a kicsivel, pedig igényük szerint fordítva kellene, hisz két és fél évesen már egész jól el tud lenni egyedül, a 11 hónapos meg értelemszerűen még se menni, se beszélni nem tud, bekakil, és akkor még a mondókázás, éneklésről nem is beszéltem.

Próbálom együtt a kettőjüket, de nagyon nehezek, mert persze ölben lehet csak lenni, anyán mászni, nyúzni.

Szerintem anyukád azt hiszi, hogy ezeket te tudod, és nem is sejti, hogy, ha tudod, attól még érezhetsz féltékenységet.

Próbálj meg jó oldalról közelíteni! Mennyire jó, hogy most jöttek, nem pedig előbb, akárcsak két, akár 12 évvel, hidd el, az rosszabb lenne. Már szinte felnőtt vagy, ilyen szempontból szerencsés.

Amúgy az "idegenek" furák. Ha egyedül van, egy 4 éves gyereknek is örülnek, de ha ketten vannak, pl az enyémek, a kicsi 2.5 éves gyerek megszűnik létezni is, csak a 11 hónapos a jajj, de édi, sőőőt, ha a 11 hónaposommal vásárolok, és van mellettem valaki, akinek 3 hónapos a babája, akkor az enyémet sem veszik észre, sőőőt, azt sem veszik észre egy újszülött mellett, hisz az az igazi ritkaság, és az igazán cuki.

De gondolj bele! Ha te látsz egy icipici kölökkutyát meg egy majdnem felnőtt kiskutyát, akiről méretre meg sem mondanád, hogy még nem kifejlett, csak éppen, ha jól megnézed, te ugyanazt érzed, mikor rájuk nézel? Ugye, hogy nem.

Itt most te vagy a nagyobbik kiskutya.

Az meg a legdurvább, hogy ikrek. Túl sem élném, nemhogy az járjon a fejemben, hogy a nagy paci 17 éves lányom még gyerek, és vajon ő ezt hogy viseli, Na jó, persze, eszembe jutna, le is ülnék vele beszélgetni erről, de el tudom képzelni, hogy anyukád nem gondolja, hogy neked ez rosszul eshet.

Tényleg nem ültetett még le éged, hogy ezt letisztázzátok?

Hát rajta, ahogy az előttem szólók írták, akkor egyszer egy olyan hangulatban, megfelelő időpontban, amikor anyukád sem épp a belét húzza a két tesód miatt, kedveskedj neki valamivel, amit szeret, egy finom tea, vagy süti a cukrászdából, vagy süss, vagy forrócsoki, hidd el, neki lehet igazán nehéz,....aztán finoman lmondhatod, hogy tudod te, mi van, de mégis így érzel.

Fel a fejjel!

Nekem meg lekoptak az újbegyeim, bocs.

1. az újdonság varázsa

2. ők rászorulnak a 24 órás figyelemre

3. a felnőtteket sem rajongják körül, hogy mennyire megnőttek, és a te korodban félig már az vagy

Szia.

Itt most több szempont is felmerült bennem, kezdeném az elsővel. Nem tudom, mennyire sz@rnak le a szüleid, mindenesetre azt ki merem jelenteni, hogy egy 17 éves ember is igényli a figyelmet, csak másképpen. Én mondjuk fiú vagyok, 17 évesen nem dicsérgetést és babusgatást vártam el, de azt mondjuk sokkal inkább, hogy apám felkészítsen a férfilét sajátosságaira, és mögöttem álljon, ha valami újat próbálnék ki, ne adjisten valami hülyeséget csinálok. Mivel Te lány vagy, bizonyára édesanyádtól várnál hasonlókat, esetleg valami teljesen mást.

Hogy gonosz vagy e? Miért lennél gonosz? Mindenkinek önmaga az első az életében, az a gonosz, aki ezt megpróbálja megcáfolni. (Ettől persze még másnak is joga van élni, ezt ne feledjük.) Ha teljesen elhanyagolnak, sosem foglalkoznak veled (sőt még neked jelent plusz feladatokat a helyzet), akkor jogos a kifakadásod, mert egy szülő csak akkor vállaljon újabb gyereket, ha képes megadni a meglévőnek legalább a nagy részét annak, amire szüksége van. Én is egyedüli gyerek vagyok, és azt vallom, hogy amiatt mert más "bekerül a képbe", nekem még ne legyen kevesebb. Majdani szülőként erre oda fogok figyelni.

Amin viszont csodálkozom: 17 éves korban az ember jellemzően pont, hogy már leszakadóban van a szüleiről, és főként a barátaitól, esetleg a partnerétől várna kitüntetett figyelmet. Nálad ez valamiért másképp alakult?