Rosszul csinálom talán? Nem vagyok feleségnek való?

Az a férfi veszi feleségül a nőt, aki házasodni akar. Ha jön a gyerek se tudja rávenni senki, ha ellenzi.

A másik elfogadása pedig szép dolog, és egyet is értek vele, bár tény, hogy alakul az ember. Én nő vagyok és piszok rendetlen.. a párom azért vett feleségül, mert elég mutatós lány vagyok, és neki ez nagyon fontos. A másik, hogy naponta szexeljünk, úgy hogy mindketten élvezzük. A harmadik pedig, hogy szüljek neki babákat (ha lehet, minél hamarább, amíg én is fiatal vagyok).

Nálam a következő szempontok voltak: legyen diplomás, sikeres (azért mert azok általában kiegyensúlyozottak), jóképű, sportos és akarjon mihamarább gyereket. No és szexelni is szeressen.

Az összes többi nem számított... DE! amióta együtt élünk, megűrül néha a rendetlenségemtől. Sokáig az hitte egy mosást se leszek soha képes betenni. És most itt a baba, és úgy érzem, hogy mivel egész nap itthon vagyok, akkor valahol kell "teljesítenem" és örömet is kell okoznom, ezért általában rend van és ki vannak mosva a ruhák és mosogatok.

Amúgy egy áltagos nő (aki nem cigizik, iszik, drogozik) jó anya szerintem, mivel imádja a gyerekét.

Ja, és amiért feleségül vett... úgy érzem kötelességem betartani... szóval tip-top tűsarkós vékony nő vagyok, naponta szexelünk. De ez az "üzlet" része. Így vett el... így is kell kinéznem.

Ma 11:21

Nehogy felszedj pár kilót a terhesség alatt, vagy elkezdj öregedni, mert az már szerződésszegésnek fog minősülni!

én azt gondolom, hogy egymáshoz kell alkalmazkodni ha valami nem tetszik, szólok, ő is viszont, és megpróbálunk változtatni ezen.

Viszont azt veszem észre én is, hogy néha igen is kell az, hogy azt mondom, hogy de már pedig most megcsináljuk ezt vagy azt, elmegyünk, elmész ide vagy oda, amit magától nem tenne meg (pl. fogorvos, ő élete végéig halogatná...)Aztán meg mikor látja, hogy milyen jó, meg túl van rajta, és igazából mindig is akarta csak sose ment el, akkor nagyon örül és nagyon hálás.És megköszöni, hogy kicsit erélyesebb voltam, mert így sikerült leküzdeni az akadályt. Vagy vannak dologk amiket először nem akar, én meg igen, aztán elkezd foglalkozni a gondolattal, és rájön, hogy ez tök jó, nem azért mert én akartam, hanem mert lehet az ő figyelmét elkerülte, vagy neki nem tűnt olyan jó dolognak elsőre.

Viszont vannak dolgok, amik viszont is így vannak, hogy ha kicsit "erőltetné" valaki, akkor lehet megcsinálnám.Pl van jogsim 6 éve, de nem nagyon vezetek, mert bénának érzem magam, meg már régen volt.Országúton még csak-csak de városba semmi pénzért nem mennék be.Fogyatékosságnak érzem, és zavar, viszont ha valaki azt mondaná, hogy de igen is ideülsz, és csináljuk, akkor csinálnám, és biztosan hálás lennék érte a végén.Magamtól viszont szégyellem, és félek béna vagyok.

Amíg a "ráerőltetés" vagy átnevelés (?)kölcsönösen előre viszi mindkét felet, addig szerintem nincsen baj.

Néha kell a motiváció szerintem ha még csak azon a szinten is, hogy vidd ki a koszos zoknit. :)

23L

Jaj, előző vagyok, hamarabb elküldtem véletlenül. Szóval, szerintem egy kapcsolat addig működik, amíg két ember egy irányba halad. Ez a magasröptű és szép idealista gondolat úgy válik valósággá, ha az ember számba veszi azt, mik azok a közös pontok, amik stabil alapját adják egy kapcsolatnak. Butaságnak tűnhet, de a legtöbb kapcsolat ilyen, alapvető dolgokon csúszik el, illetve a rosszul megfogalmazott igényeken.

Elképesztő, mennyi nő vallja magáénak azokat, az igényeket, amelyek nem tartoznak bele egy valódi testi-lelki-szellemi kapcsolat érdemi részébe, csupán társadalmi hiúság miatt szelektálnak így.

Pl. sok nő vallja azt, igenis, a leendő pasija legyen diplomás. Bocsánat, de ezen komolyan nevetnem kell. Miért? A presztízs miatt? Vagy azért, mert lexikálisan többet tud (ami így sem állja meg a helyét...ki az, aki mindenre emlékszik, amit egyetemen tanult, az orvosokat kivéve?!)? Én csak a magam példájával tudok érvelni: valószínűleg én sem jönnék össze egy postással, de nem azért, mert nem diplomás, hanem azért, mert én egy elég ambíciózus ember vagyok, és egy postás nem valószínű, hogy meg tudná érteni azt, miért dolgozom sokáig, mit jelent az, hogy az ember azért küzd, hogy feljebb lépjen a ranglétrán (és nem, nem a pénz miatt...egyszerűen a szakmai dolgok miatt). Egy hozzám hasonló ambiciózus ember feltételezhetően(!!) magasabb végzettséggel bír, mert az ő életfelfogása hasonló az enyémhez és ez pl. ez is egy fontos pontja annak, hogy mennyire halad egy irányba az a bizonyos út. Érdekes egyébként, hogy azok a fiúim, akik diplomásak voltak, közel sem voltak annyira műveltek a világ dolgait illetően, mint azok, akiknek csak egy érettségijük volt. Ők elvégezték a hottentotta szakot, és szerintük ez épp elég volt ahhoz, hogy megálljanak a saját szellemi-kulturális fejlődésükben, mert ők már így pont jók. (Ezt most NEM minden diplomásra mondom, de sok ilyen van.) Szerintem ez alapján szelektálni, hogy ki diplomás és ki nem, meglehetősen képmutató értékrendre vall... Eleve, ez nem LEHET elvárás egy ÉRZELMI (?) kapcsolatnál, nem? Előre betervezed az elvárásaid alapján, kibe fogsz beleszeretni? Hogy végzett-e egyetemet? Persze, ez is attól függ, ki , mire épít házasságot, vagy kapcsolatot. Ez szerintem meglehetősen alacsony érzelmi intelligenciájú egyénre vall. Az ilyenekből lesznek az üzletszerű kapcsolatok, amibe minden embernek beletörik a bicskája, mert akárhogy eltorzul társadalmunk, mindenki ugyanarra vágyik: szeretetre, megértésre, és az, hogy ha hazamegy, otthon érezze magát kívül-belül. Ez előbb-utóbb kiütközik.

A változtatással kapcsolatban meg annyit, hogy szerintem az emberek folyamatosan változnak. Ez normális, nem? Durva is lenne, ha nem változnánk, ez egy teljesen alapvető folyamat, akár szingli az ember, akár párkapcsolatban él. Szerintem a változtatás csak magasabb síkon jó, tehát a két fél azért változtasson egymáson, hogy jobb emberekké és jobb partnerekké váljanak. Mégis, mi másért keresnénk a másik felünket? Ha valakit NEVELNI akarok, akkor szülök egy gyereket, vagy veszek egy kutyát.

Nem értem, hol csúszott el a dolog, de szerintem itt egy páran eléggé fogalom-, és szerepzavarban vannak....

23/L

SAjnos vannak olyan férfiak akiket "nevelni" kell és csodálkoznak hogy egyedül élnek 30-40 évesen is.

A vőlegényem jóképű, okos, intelligens és házias is. az elején letisztáztunk dolgokat. Őt úgy nevelték a szülei, hogy nem szégyen a munka, meglehet fogni a seprű nyelét és mosogatni is tud. Határozott, nem kell irányítani, mert tudja, hogy mikor kell segítenie, úgy hogy harapófogóval utasítanám. Ugyanígy ő is számíthat rám bármiben.

27/N

10:35 vagyok, nekem is volt egy fiúm még 18 évesen, aki akart alakítgatni (pedig szép voltam), de ő rusnya, igénytelen teremtést akart belőlem csinálni. elkezdett zsarolni lelkileg és ahelyett hogy betojtam volna, kidobtam.

27/N

A házasság egy üzlet. Üzlet: szeretet, kommunikáció és anyagi együttműködés. Adok-kapok szeretetet, eladom magam, és a másik is eladja magát (hiszen ezért kérünk bocsánatot, hogy folytassuk az együttműködésünket) és anyagilag is össze kell csiszolódni. (Akár felezik a dolgokat, akár ki-ki a saját jövedelme felett rendelkezik.)

Diplomás legyen, én írtam, aminek egyetlen egy oka van: amikor nem diplomás barátaim voltak, mindig megjegyzéseket tettek az én 2 diplomámra. Amikor diplomásak, akkor soha nem volt ebből konfliktushelyzet, mert nem irigykedtek. (Amúgy engem nem zavart korábban a dolog, csak hát elegem volt, hogy minek ezt felhánytorgatni folyton. Megjegyzem önerőből munka mellett szereztem a papírokat, szóval nem rózsaszín burokban nőttem fel. És én SOHA nem néztem le emiatt senkit, nem is hoztam föl, de ők megtették..)