Hogy kezeljem a kamasz lányomat? Rivalizál velem.

Kérlek, ne tegyétek át a gyereknevelés kategóriába, ez több annál.

Lányom szinte szerelmes az apjába. Amivel édesanyaként semmi bajom, de olyan, mintha vetélytársának tekintene. Ha például ketten ülnek a kanapén, és hazaérek a munkából, rögtön hozzábújik, és volt olyan is, hogy nem engedte, hogy a szokásos puszival köszöntsem a férjem (nem csók, puszi). Ez nem is egyszer fordult elő.

Ha férjemmel hétvégén a nagybevásárlást beszéljük át, lányom ragaszkodik ahhoz, hogy ketten menjen az apjával, és kifejezi, hogy semmi értelme annak, hogy én is menjek. Soha nem konfrontálódtam vele, soha nem csattant el a 14 éve alatt egy pofon sem. Elkényeztetve sem volt, mert nem olyanok az anyagi körülményeink, de igyekeztünk neki mindent megadni anyagilag, de lelkileg is. Nem értem, miért vagyok a vetélytársa..

Volt olyan is, hogy kint napoztunk a kertünkben, férjem az autót mosta le. Közben néha hátrament hozzá, és arról beszélt neki, hogy mennyire meghíztam. Férjem csak mosolyog, mert nagyon ártatlanul tudja előadni, szinte "az én érdekemben" beszél férjemnek az undorító elhízásomról. Rosszul esik! Csak akkor szól néhány jó szót hozzám, ha pénz kell neki, mert én nem fogom annyira kemény kézzel, mint a férjem. Bulizni én sem engedem, pedig már menne. Valamelyik osztálytársával, mikor telefonált a kertben, hallottam, hogy arról beszél, milyen kár, hogy én is megyek velük nyaralni az apjával. Fáj.. Főleg, hogy a nyaralásért jelenleg egyedül dolgozom, mert férjem fél éve munkanélküli. Nem tudom, hogy kezeljem a versengését. Nem szeretném elveszíteni, és azt sem értem, miért nem tekint rám anyaként, tisztelettel. Nem így neveltük. Mit tehetnék vele? Üljek le vele beszélgetni? Miről beszéljek vele, hogy értse, mi a problémám? Egyáltalán szóbahozzam, vagy majd kinövi, ha elkezd fiúk után érdeklődni jövőre gimnáziumban? Kétségbe vagyok esve az állandó feszült és "játszmákkal teli" légkör miatt, jobban nem tudom megfogalmazni.