Azok a srácok, férfiak akiknek a párja nem feltűnő szépség, azok tulajdonképpen a vesztesek, ugye?

Hogy mi lett velem?

Megváltoztam. Nagyon.Lélekben és külsőre is.

Egyrészt már nem érzem magam olyan rondának. Sokat segített, hogy megkérte a kezem és összeházasodtunk. De megváltoztam. Ma már egyáltalán nem érzem azt, hogy vágynék még egyszer egy lánykérésre.

Mindegy, az az időszak szép volt.ÉS szép lehetett volna az első 7 évünk, ha nem rontja el rögtön az elején azzal, hogy elengedte a kezem mások előtt a fősulin és levegőnek nézett. Amikor megszületett bennem a gondolat, hogy szégyell, onnan kezdve vége volt az önbizalmamnak. Nagyon sok évre padlóra tett. Az esküvőnkön szépnek éreztem magam. A legnagyobb bók, amit tőle kaptam, az volt, hogy szép volt a ruhád. Volt, aki azt mondta, hogy én voltam a legszebb menyasszony, akit valaha is látott. Ez erős túlzás volt, de a férjemtől hasonlót hiába is vártam. De utána azért sok boldog évünk volt. Főleg amikor kislányunk született. Annyira imádta és imádja most is a gyerekét! Emlékszem, ahogy rajongva néztek egymásra a kisbabánkkal és elnéztem őket és azt éreztem, hogy velük lett teljes az életem. Akkoriban már egyáltalán nem tőle vártam a megerősítést a külsőmmel kapcsolatban. Engem az anyaság tett nővé. Azelőtt semmi mellem nem volt és vasággyak együtt voltam 43 kg, tiszta csontkollekció. A szülés után lett egy kis mellem végre, rám jött 10 kg és sokkal nőiesebb formám lett. Terhesnek kifejezetten szép voltam. A terhességem első hónapjában, amikor még senki se tudta, hogy terhes vagyok, tapadtak rám a pasik. Volt, aki csak úgy a kezembe nyomott egy lufit, mert vásároltam a bódéjában egy üdítőt, utánam szaladt és a kezembe nyomta. Volt, aki a lakóhelyemen kezdett el követni. A munkahelyemen egy ügyfél randira hívott. Mindezt abban az első 1-2 hónapban. Egy igazán szép nő ezt nyilván naponta átéli, nekem csak az az 1-2 hónap volt ilyen. De azóta sokkal jobban érzem magam a bőrömben, mióta anyává és nővé értem és egyáltalán nem a férjemtől várom már a visszaigazolást.

Viszont minden elromlott köztünk. Egyetlen nap leforgása alatt. A szülei nem hívtak állatorvost a nagybeteg kutyájukhoz. És ha nem utazunk oda véletlenül, meghal úgy, hogy sose tudom meg, hogy hagyták elevenen elrohadni a lánc végén. Mindezt azért, mert nem volt se chip, se oltás, és láncon volt tartva, tudták hogy ez büntethető, ezért inkább nem hívtak hozzá dokit. Én még annyit tudtam tenni érte, hogy kivizsgáltattam, de a férjem hozzáállása annyira kiábrándított, hogy azóta nem férfi a szememben. Nem akart az anyjáékkal konfliktust. Nagy nehezen helyben elvitte velem egy dokihoz, de hát vidéki állatorvos, vidéki műszerek...Férjem ezzel letudta, de én nem hagytam annyiban. Több hétig küzdöttem azért, hogy a kutyát felhozassam kivizsgálásra, mert a férjem nem volt hajlandó felhozni, mert az anyjáék majd kihívják most már a dokit. Aztán rájött, hogy ha ő nem hozza fel, az Állatvédőrséggel fogom felhozatni. Az anyja nem akarta engedni, hogy kivizsgáltassuk, ez meg töketlenkedett. Megmondtam neki, hogy beszélje meg az anyjával, mert ha lemegyünk és nem adja oda, megtépem. Mindez nem tett annyira jót a házasságunknak. Én már akkor tudtam, hogy nekünk végünk. És rettegtem, hogy válás esetén elvesztem a gyereket, mert nagyon rossz volt a fizetésem és egyedül nem tudtam volna gondoskodni róla és fenntartani a házat. A rettegés sem tett jót a házasságunknak. Egyenesen az állatkórházba vittük a kutyát, de onnan már nem hozhattuk haza. És még az altatást is nekem kellett kimondani. Onnan kezdve konkrétan undorodtam a férjemtől. Ő meg haragudott rám, hogy miattam majdnem össze kellett vesznie a szüleivel. A pofámba vágta, hogy milyen könnyen lemondtam a kutyáról, amikor órákon át győzködtek az orvosok, hogy ez a legjobb megoldás.

Erre rámentünk. Tudtam, hogy ugyanaz van, mint 2011-ben, kilépni nem tudok, a kutyáim és még egy gyerek is, egyedül nem vagyok elég...Megadtam magam a sorsnak és nem kerestem megoldást, tudtam, hogy nincs. Szépen éltünk tovább egymás mellett, megszűnt minden gyengédség, de konfliktusunk sem volt, a gyereket imádjuk, kutyákról gondoskodunk. Én dolgozni kezdtem a gyes után, felpörgött az élet, 1,5 év gyorsan elrepült. Volt aki azt mondta, meg kéne beszélnünk. Mit? Azt, hogy megláttam benne az anyját, ugyanolyan ő is, aki képes lett volna azt a szegény kutyát ott hagyni hosszú haldoklásra kivizsgálás nélkül egy lánc végén januárban??? Maguktól még meleg helyre se vitték volna. Ott bőgtem fölötte, ahogy feküdt a fagyos földön. Ez meg attól fo...sott, hogy mit szól az anyja??? Attól nem tartott, hogy a kutya szenved, vagy hogy emiatt széthullik a családja, a felesége, a gyereke...

Úgy gondoltam, ennyi az élet, nekem ennyi jutott. Aztán váratlanul besétált a munkahelyemre egy férfi és olyan őrülten beleszerettem néhány találkozás után, ahogy a férjembe nem voltam szerelmes soha. Olyan kézremegős, dadogós szerelem volt ez, amikor az ember hülyeségeket beszél és elrohan, ha meglátja a másikat. Akkor jöttem rá, hogy én ilyet sosem éreztem a férjem közelében, Utoljára tinédzser koromban voltam ilyen szerelmes, azt hittem, már rég kinőttem ebből. Félelmetes hatással volt rám az a férfi. Semmiféle lelkifurdalásom nem lett volna, ha lefeküdt volna velem, mert a férjem 1,5 év alatt még egy ölelésemet se viszonozta. Illetve a férfi persze családos volt, miattuk azért bántott a lelkiismeret, de mondtam, megváltoztam. Az én koromban már minden férfi foglalt. Most akkor ne legyek szerelmes soha többé? Úgy tűnt, kölcsönös a vonzalom, de ő meggondolta magát. A férjem meg mintha megérzett volna valamit, elővett és azt mondta, változtatni szeretne, nem bírja ezt tovább. A gyerek miatt megpróbáltam mindent. Sose hittem volna, hogy a férjem képes úgy udvarolni, ahogy akkor tette, amikor rájött, hogy már mást szeretek. Virágözön e-mailben. Rózsacsokrok a munkahelyemre csempészve. Étterembe meg moziba vitt. Állandóan kézenfogva akart velem mászkálni. Elkezdte dícsérni a külsőm. Hogy milyen gyönyörű vagyok és ő milyen ba...rom. Youtube videót csinált az életünkről zenei aláfestéssel. De iszonyatos erőfeszítésembe került mindehhez jó arcot vágni, mert annyira friss szerelmi bánatom volt. Ha átölelt, arra gondoltam, milyen lenne annak a férfinek a karjában lenni. Szex közben beugrott a kép, ahogy az a szegény kutya feküdt a jeges földön. Hányingerem volt a férjemtől. Undorodni kezdtem a testétől, a szex közben rám csöpögő izzadtságtól, az arca, ami annyira tetszett mindig is, megláttam rajta az anyja vonásait...Két hónap után leállítottam az udvarláshadjáratot és megkértem, hogy legyen szíves ne zaklasson, viselkedjen úgy, mint aki 10 éve velem van. Mióta békén hagy, azóta megvagyunk. Nem kell mellette feküdnöm, szex nincs, nem kell a kezét fognom, és nekem így megfelel, mehet tovább még 10 évig. Az álláspontját nem tudom, mert a legutolsó beszélgetésünkkor még abban maradtunk, hogy idén ősszel elválunk. Nem csalt meg amúgy sose. Megengedtem neki a nyitott házasságot és azt mondta, képtelen tőlem más nőhöz menni. Most már azt gondolom, visszatekintve a kapcsolatunkra, hogy ez egy beteg ember. Mert ha ennyire szeretett, ha most képes vot kifejezni a vonzalmát, akkor régebben is képes lett volna. De ez csak az emberi játszma része, a virágcsokrok, az udvarlás, az étterem, mind-mind a manipuláció része, hogy el ne hagyjam, ahogy korábban az önbizalomrombolás is erre kellett. Valóban nem merek még most sem kilépni. De nem fekszem le vele csak azért, hogy velem maradjon. Nekem kényelmesebb, ha marad, de ha elmegy, az is jó lesz. Csak a kislányunkat féltem, mert rettenetesen apás. Nem fogja elvenni tőlem, megmondta. Még a kocsit is el akarta adni, hogy válás esetén nekünk segítsen anyagilag.

Ha annak idején szakítottam volna vele, ma egyedül lennék, nem lenne gyerekem se, a kutyákról se tudtam volna gondoskodni. Senki nem volt közben az életemben, aki megfogott volna. Kivéve most ezt a férfit, de mit érek vele, hogy most már csak családos férfiak vannak a korosztályomban? Szeretőként még szép pályafutást befuthatok. Másik anyóst nem akarok, nem vonz a házasosdi, azzal a férfival se házasodni akartam.

Hát valami ilyesmi egy kapuzárásos nő...