Szülők! Ti milyen gyakran mondjátok a gyerekeiteknek, hogy "amíg az én asztalomnél ülsz. ", "az az én pénzem", "amíg az én kenyeremet eszed, azt csinálod, amit én mondok. " és ehhez hasonlók?

nem az vagy aki a múltkor azon panaszkodott hogy nem tud elmenni lisztérzékenyeknek való kajáért?

amúgy ülj le beszéld meg,ha nagyon rossz a helyzet keress munkát suli mellett és menj albérletbe,a távolság mindig segít

Elköltözés után, ha gyereked lesz, se biztos változik a helyzet. Nekem nem voltak ilyenek a szüleim. De sokat hallottam, én pl. többnyire akkor, ha felhoztam, hogy át szeretném rendezni a szobámat vagy el akartam menni a szomszéd faluba discóba, amint betöltöttem a 18-at, hogy amíg az ő házukban élek, az Ők kenyerüket eszem, addig kuss van, s azt kell csinálnom amit mondanak. S nincs beleszólásom, milyen bútorok vannak a lakásban, hogy legyen berendezve a szobám.

3-an vagyunk testvérek. A két hugom a kisszobában, s én a nagy szobában (vendégszobában laktam). Apám munkásruháinak a szekrénye is bent volt, s mindig bejárt hajnalban., ami nekem nem tetszett.

Szerencsére kolis voltam 14-24 éves koromig. Szakmunkással kezdtem, aztán felnőttek gimije, majd főiskola. Főiskolától csak hétvégente jártam haza, amikor is azt vágtk a fejemhez, hoyg az én szobám a vendégszoba, azért sem rendezhetem át. Volt olyan, hogy koliban felújjítás volt, s én vizsgámra készültem, amiből egyszer már meghúztak, s mivel zajban nem tudtam tanulni, haza akartam menni. hugi épp akkor vitte haza az új pasiját. S szüleim kijelentették, nem érdekli őket h pótvizsgázom, jön hugi pasija, s nekik kell a szobám, mert különben is az vendégszoba. Ritkán vagyok otthon, s mivel vendégként járok haza, nekem ez jut.

Persze ha a hugaim tanultak, azokat nézték, olyankor csendben kellett lenni, s volt h egyzer azért se mehettem haza, mert huginak kellett a szobám.

24 évesen suli után összeköltöztem a mostani férjemmel. Ha hazajártunk, u.ez volt a helyzet. Ha hugi vitt haza pasit, nem mehettünk haza.

Megszületett a kisfiam, most 7 hónapos :)

Azt hittem nem szólnak már bele az életembe, megvolt az esküvő is.

Hát tévedtem. Szívbeteg a fiam, figyelni kell, hogy nehogy valami fertőzést elkapjon, stb.

Anyámék egyfolytában puszilgatni akarják kezét arcát, holott nekünk is azért lehet, mert anyatejes s az én szervezetem termel ellenanyagot, s mert a szülők, azok más tészták. Védőnőnk mondta.

DOki is szólt, vígyázzunk. Sokat veszekszek velük emiatt. Meg aztán jöttek azzal mikor 4 hónapos volt, más nagyszülő hazaviheti az unokáját, meg a védőnő uncsim. Csak hát ott tápszeres babáról van szó, s 20-30 perccel arrébb viszik, s nem 400 km-rel, s főleg nem egy kizárólag anyatejes babát. haza akarták vinni, úgy h én nem mentem volna vele, holott még most 7 hónaposan is a fő tápláléka az anyatej.

S ha tápszeres lenne, akkor sem engedném egyedül haza 3 év alatt.

Apámat 2006-ban elengedték m.helyéről, azóta iszik, néha elég durva dolgoat csinál. Pl. egy nem annyira durva, de babámmal kapcsolatos. Otthon voltunk keresztelőn, s a kisfiam keresztelője előtti este, elment a szomszéd városba inni, s lekéste a buszt, s képes volt hajnalban csörgetni a lakást, holott aludt a babám, s miután mindenki kikapcsolta a telefont, mi nem tudtuk mi van, csak hallottunk h csörögnek a telok, onnantól kezdve képes volt hajnal 1-2 között csörgetni a miénket, holott ott feküdt a kisfiam is. Szerencsére nem kelt fel. Voltak azóta elég durva dolgai, hosszú lenne leírni. S így engedjek haza gyereket?

Mondtam nekik, h míg apám nem változik meg, nem megy haza egyedül a fiam, csakis velünk. S erre kijelentette, hogy nem én szabom meg, neki ne diligáljak, az van amit modnanak, s úgy is hazaviszi, mert nincs beleszólásom.

Megkértem őket néha vegyenek kicsinek ruhát, mert télen szültem, s jóformán nyáriakat kaptam, sőt eleinte lányosakat m meg voltak győződve h lányom fog születni.

Én szerettem volna, s nem hagyták h míg kicsi a babám, s az elején kiélvezhessem az anyaságot én vehessek ddolgokat a gyerekemnek. Megkértem anyámat elsőnek had szokjon össze a csaldá, s pár hetes lesz, akkor jöjjön. Erre mire hazajöttem, már fel is jött, hogy segíten. Rászoktatta a cumira, amire nem akartam. Ráadásul a babám nehezen tanult meg szopizni, így egy csúnya cumizavart is elkapott, s hetekig küzdöttem h újra ciciljen.

Ha rájuk mertem szólni, h ne fogják meg a kezét, ha közlekedési eszközön utaznak, s kint vagyunk, s ne hajoljanak hozzá közel m ha elkap vmi fertőzést, nála súlyos. Erre megmagyarázták, hogy mire óvis lesz, az akkor 4-5 hós babám, jó lenne ha megismerkedik a bacikkal, s ne védjük, mert később beteges lesz.

S ha valami nem tetszett nekik, még mikor terhes is voltam, s mertem szólni, anyám pl. az utcán képes volt megalázni. Meg akkor elkezdett verkődni, pl esküvőm napján m úgy akartam csinálni a dolgokat ahogy nekem jó (5,5 hós kismama voltam akkor), leállt velem vergődni, s amit vásároltunk az utcán a lábam elé dobta, meg akkor hazamegy, mert nekem nem lehet semmit mondani. Akkor pl. azért vesztünk össze, mert hajtotta, h majd tesznek ki esküvős képeket, meg tegyek ki iwiw-re, stb.

Én meg nem akartam, mondtam h miért annyira kötelező, de tegyek, mert más is szokott. U.ezt eljátszotta a gyerekemnél is. Tettem ki végül, de így kényszerből.

Mert különben csak vergődés lenne, nem jönnek, ha meg mondom akkkor az áll nekik feljebb. Szóval nálunk ilyenek vannak, s külön család vagyunk.

Sajnos u.úgy szülővel, ráadásul egy alkoholistával (1994 óta iszik) élek. Nem a férjem, szerencsére ő nem iszik, hanem após az.

Nem akarunk vele élni, de ő meg azzal sarolja a fát, ha elmerünk költözni, újra inni fog. Mintha így nem inna. Szerencsére a kicsi születése óta nem ivott. De előtte volt, h annyira nem bírtuk, h albiba mentünk, s akkor pár hétre rá, összetörve 8munkába ment) kórházba került, majd elvonóra a pszichiátriára, s ott megzsarolta a fiát, ha nem költözünk haza, s nem élünk vele nyugdíjas koráig, inni fog. a fia nevén van a két lakás, amik közül egyet sem használhat, s nem mer elköltözni a férjem m fél h apja megzsarolja, s nagy hitelt csinál a nyakára. Utóbbi miatt fél leginkább. Gondolhatod van két háza s egyiket se használja. S mikor mondtam apósnak, mert az én szüleim is ilyenek, de legalább támogatnak, s néznek minket valamibe, annyit mondott, azért veszi el a fiától a pénzt, mert rezsit kell fizetnie. Unokűája keresztelőjére nem jött haza, mert nem akkor volt, amikor ő szerette volna, hogy kereszteltessük meg. Pénzt adott neki, de a fiátólk kért pénzt, s azt adta vissza.

Szia!

Sajnálom. Egy párszor én is hallgattam ezeket, mindig nagyon rosszul estek, de valahogy megtudtam bocsájtani, hiszen tettek értem nem is keveset...

Én azt gondolom ez az egyik legrosszabb viselkedés, (tett, szó stb) amit egy szülő a gyermekének mondhat...

Egy gyerek se kéri, hogy megszülessen, akkor minek hánytorgatják? Ők akarták...

Nyilván, hogy vannak egy nagykorú gyermeknek is kötelességei, de azért ez nem helyes amit csinálnak...

Én annyira vágyom egy (két) gyerekre, hogy ha majd egyszer megszületik, soha nem tudnék ilyet mondani neki...

a lényeg tömören: amíg otthon élsz, gyerek státuszban vagy minden téren, úgy is kezelnek. függetlenül a korodtól.

helyzetem hasonló: én 32 évesen a 10 éves gyerek szintjén élek: se meló, se pénz, se párkapcs, se (saját) család se semmi. a szomszédok időnként megmarnak a gúnyos szavaikkal, az h mit érzek, a kutyát nem érdekli, ha beszélek bajaimról, elhessegetnek. de jó vagyok arra h a szemetet levigyem, csekket fizessek be, lemenjek kenyérért.

a túlzott visszahúzódásom, és passzivitásom juttatott ide. már senkit nem okolok. (korábban anyámat okoltam mert mindig minden csak és kizárólag az ő szája íze szerint történhetett, megfosztott önrendelkezési jogomtól.) de hagytam, mert régen még nem láttam be, most meg már lehet h mindegy is. 32f

Nos, én is gyakran megkaptam az anyámtól, hogy "ha nem tetszik, mehetsz","én itthon vagyok, te meg nem", "semmi közöd az ÉN pénzemhez", stb.Mindenről egyedül dönt, mindent egydül, a megkérdezésem nélkül intéz.Mintha valóban hülye gyerek lennék, akinek az égvilágon semmi köze semmihez.

De tanultam az esetből és én legalább nem viselkedek így a gyerekemmel.Ő 17 éves és eszembe sem jut ilyen marhaságokat mondani neki, számomra fontosabb a gyerekemmel ápolt bizalmas kapcsolat.Van néhány egyszerű elvárársom, ezeket ő ismeri és alkalmazkodik ezekhez.Ennyi.

Egyébként szomorú, hogy úgy látom, többségében negatív szülők vannak.Nem úgy bánnak a gyerekükkel, ahogy az egy ideális szülőtől elvárható lenne.

Csak azt nem értem, az ilyen szülők mi a frászkarikának vállalnak gyereket??

az én szüleim is ilyenek voltak velem

és csupán azért mert a gyerek máshogy nem fogja megérteni miért fontos a szülőre hallgatni

ezt sehogy nem lehet elmagyarázni egy gyereknek, aki épp háborog minden ellen.