Szülők! Ti milyen gyakran mondjátok a gyerekeiteknek, hogy "amíg az én asztalomnél ülsz. ", "az az én pénzem", "amíg az én kenyeremet eszed, azt csinálod, amit én mondok. " és ehhez hasonlók?

19 éves vagyok, az egyetem miatt maradtam itthon. De nem csak én, a 16 éves húgom is nap mint nap ezeket hallgatjuk. Még abból is ezt hozzák ki, ha valamit kérdezni merünk, mert nekünk semmi közünk az ő dolgaikhoz. Persze amikor anyám bele akar avatkozni a párommal való dolgaimba, és leállítom, hogy ahhoz aztán tényleg semmi köze, akkor kinevet és megint jönnek a fent idézett mondatok. Ha felbontogatja a leveleimet, elolvassa a régi naplómat, szintén ezeket kapom, teljesen gátlástalan. Apámtól ritkábban kapom ezeket, de anyám rendszeresen, holott a legnagyobb vicc az, hogy ő nem is dolgozik, apám tartja el a családot. Kicsit elegem van már ebből, ma reggel egyből azzal várt engem anyám, hogy állítsam le magam, mert már milyen sokba kerültem ebben a hónapban: névnapom volt, felsőfokú nyelvvizsgára megyek (amit ki akartam fizetni saját pénzből, de anyám vállalta, hogy majd ő! erre itt mondogat?!), és lisztérzékeny vagyok, így most az egyetem előtt kellett vennünk kenyeret, zsemlét, alapanyagokat, ami bennvolt egy 10-20ezerben, de hónapokig elég lesz. Mindezért képes nekem mondogatni fél órán át, mintha bármelyikért is én lennék a hibás. Képes még a névnapi ajándékomat is szemrehányásként felhozni, vagy azt, hogy szorgalmas vagyok és felsőfokúra készülök, vagy hogy beteg vagyok, ami mellesleg örökletes betegség. És ha ellenkezni merek, akkor megkapom azt, hogy ők tartanak el, nekem kuss a nevem stb.stb.

Kiváncsi lennék, más szülő is így kezeli a nagyobb gyerekeit? Másnak is ilyen vastag a bőr a képén, hogy nap mint nap a felsőbbrendűségét mutogassa, a gyerekét a földbe tiporja, csak mert az ő pénze...? Nem költözési és egyéb tippeket kérek, csak tapasztalatokat, ki hogy viselkedik a gyerekeivel, illetve kivel hogy viselkednek a szülei. Normális ez, ahogy a szüleim hozzáállnak a dologhoz?