13 éves lányom van,aki egy éve jár egy 16 éves fiúval. De most nem tudom, mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Nana! Az anya miért kerülne börtönbe?

Ne terjesszünk már rémmeséket!

Szerintem is mindenkepp beszeld ra, hogy varjanak meg! Nem lenne szerencses ha elsietne a dolgokat, nehogy meg banja a tettet kesobb!

Orulok, hogy mindent megbeszelte, mint ahogy mi is!

12 eves lany anyukaja :))

Kedves 14:37,

Lehet, hogy tévedtem, és fölösleges bevonni gyerekpszichológust, sőt zavaró is más intim dolgába külső embert bevonni. Az is lehet, hogy mégsem fölösleges. Sajnos nincs elég hozzáértésem a kérdéshez, hogy ezt az etikai jellegű felvetést át tudjam gondolni.

Akkor egyelőre szorítkozzunk arra az esetre, ha esetleg a kislánynak is kedve van hozzá, sőt, ha spontán, magától is nagy kedve lenne hozzá, még csak rá sem kell beszélni. Pl. vegyük azt az esetet, hogy a kislány már amúgy is régóta kiváncsi saját Magára, és direkt örömmel fogadná a dolgot.

Ebben a FELTÉTELEZETT esetben miért NE vonjanak be gyerekpszichológust? Hátha észrevesz valami olyat, ami mindkét érintettnek jó, anyának és lányának, egyik sem érzi úgy, hogy elveszít valamit. Azért lehet jó a szakember, mert észreveszi, meglátja az ,,én-is-nyerek-ő-is-nyer'' lehetőségeket a helyzetben. Ezek nem mindig olyan nyilvánvalóak.

Tényleg jó, hogy elmondta neked, de kész tények elé állított. Nem azt kérdezte, hogy megtegye-e, hanem, hogy hogyan. Én megmondom neked őszintén, hogy nagyon nem örülnék a helyedben ennek, mert lehet, hogy később a kislány meg fogja bánni, sok lelki sebet szerezhet. Másfelelől igaz az, hogy a kor nem feltétlenül mérvadó, mert egyes 13 évesek tudnak 20 éveseket megszégyenítő érettséggel gondolkodni, míg egy 30 éves ember ragadhat egy 13 éves szintjén. Ismerned kell a lányodat és tudni, hogy ő milyen. Ha elég érett, akkor nem hiszem, hogy érdemes megállítani, mivel nem is azt kérdezte, hogy megengeded-e, így nem nagyon hallgatna rád, felesleges lenne vele ezért összeakaszkodni. A fiút is ismerned kell ilyen helyzetben és nem is csak felszínesen. Ha nyugodt szívvel azt mondhatod, hogy mindketten érettek ehhez, akkor működj együtt velük, ha pedig kétségeket érzel, ülj le akár mindkettőjükkel beszélni, hogy ne legyen belőle később félreértés és próbáld meg elmagyarázni, hogy mi ezzel a probléma. Lehet egyébként, hogy a lányod nem tudja, hogy ez büntetendő. Ezt azért nem ártana közölni és megmondani, hogy 14 év a határ. Egyébként ha annyira szereti a fiú, tud várni. Nekem mondjuk furcsa, hogy ez ilyen sürgős...lehet, hogy én vagyok régimódi, de én 21 éves koromig tudtam várni. Nekünk fiús anyukáknak mennyivel könnyebb, hát nem irigyellek titeket lányos anyukák...

23/L

Lehet, hogy tényleg tipikus, de azt, hogy ebben az esetben is tényleg fennáll-e egy ilyen veszély, ezt az Érintett személy ismerete nélkül nem tudhatjuk, ebben messziről, ismeretlenül nem lehetünk biztosak. Ezt tényleg az tudja jobban, aki ott él, és személyesen ismeri az Érintettet.

Én óvatos lennék azzal, hogy ELEVE kizárjak olyasmit, amit akár szívesen is fogadhat az Érintett. Az egyik osztálytársam nagyon nem volt tipikus ebből a szempontból: nemcsak örömmel járt pszichológushoz, de még mesélt is róla, mint valami örömteli alkalomról, sőt, még engem is magával hívogatott. Szerintem fogalma sem volt arról, hogy ezt akkor (kora 1980-as évek) az emberek nagy része megbélyegzőnek tartotta. Viszont elismerem, az ő esete eléggé nem volt tipikus, tehát ebből még nem merek általánosítani.

A baj igazából az, hogy NAGYON NEM ÉRTEK a témához, a gyerekkorom régen volt, saját gyerekem meg nincs, ezért aztán mégsem merném könnyű szívvel megcáfolni a fenti aggodalmakat. Mert hát mi van akkor, ha tényleg így van, és az ötletem alapjaiban rossz, és tényleg lerombolná a gyerek bizalmát.

Ezért az jutott eszembe: a Kérdező, ha kedve van, önállóan is tanácsot kérhet egy gyerekpszichológustól,egyelőre a gyerek nélkül. Az segíthet eldönteni, hogy érdemes-e a gyerek előtt felvetni az ötletet, vagy sem. A szakember nem ismeri úgy a gyereket, mint a Kérdező, de rá tud kérdezni fontos szempontokra, háttérismeretekre, tud mondani olyan kérdéseket, amiket érdemes továbbgondolni, és akkor ennek fényében már a Kérdező könnyebben mérlegelheti, jó ötlet lenne-e a gyerek előtt felvetni a dolgot, vagy sem. Azt csak a gyereket jól ismerő családtag tudja felmérni a konkrét esetben, hogy a gyerek tényleg dilidokinak tekintené-e pszichológust, vagy sem, tényleg fennáll-e a bizalom lerombolásának veszélye, vagy sem, tényleg úgy tekintené-e a gyerek, hogy nem veszik komolyan a kérését, vagy pedig éppen ellenkezőleg, örülne-e a segítségnek.

Elvégre van olyan is, hogy a 13 éves gyerek maga keres meg pszichológust levélben ilyen kérdésekkel, tehát nem lehet ez annyira lehetetlen, úgy értem, nem zárják ki a dolgot eleve valami mély gyereklélektani elvek, tehát van értelme az eseti mérlegelésnek: a konkrét Érintett gyerek esetében sértő-lenne-e egy ilyen fölvetés, vagy épp ellenkezőleg?

[link]