Jogosan haragszom?

Figyelt kérdés

Párom nagyon sokat dolgozik. 8-19-20-ig van távol. Mostanában többször ment el szombaton is, mert az ő szavaival élve, nincs munkaideje, mert ő a főnök, éjjel-nappal rendelkezésre kell, hogy álljon.

Én egy 1 éves és egy 3 évessel vagyok itthon, nem ovis a nagy. Semmi, de semmi segítségünk nincs, ez szó szerint így van. Nagyszülők nem foglalkoznak az unokáikkal.

Béreljük a lakást.

3. babánkat várom.


Párom tegnap azt mondta, hogy el kell mennie dolgozni. 18tól hívogattam, de nem vette fel a telefont és nem is hívott vissza. 20.30 körül írt sms-t, hogy úton van haza.

Kiderült, hogy a haverjaival töltötte a napot. Ezt mondta.


Én nagyon mérges vagyok, mert tudja, hogy most nem tudom megfürdetni a két gyereket, nagyon vártam, mert amikor elment, mondta, hogy 18-ra hazajön.


Értem én, hogy vágyik egy kis szórakozásra, de én meg segítségre. Egész héten egyedül vagyok a gyerekekkel, rosszul vagyok, fáradt vagyok. Mégis megtette.


Mit gondoltok erről?


2012. máj. 13. 09:30
1 2 3 4 5
 41/44 A kérdező kommentje:

Nem vagyok ellentmondásos, úgy gondolom. Ha szükségem van a segítségére, ami nem gyakori, csak helyzetfüggő, mint ahogy most is, akkor igen elvárnám, hogy mellettem álljon, hiszen a társam. Ha szarul érzem magamat, akkor ő ne haverozzon, én meg felkelni sem tudok.

Amikor jól voltam, soha nem vártam el tőle semmit. De igen, ha baj van, akkor összetartást várnék el.


Munka: mivel közgazdász és könyvelő vagyok és folyamatosan képzem magamat, így nem félek, hogy mi lesz a jövőben a munkát illetően.

Most szerettünk volna gyerekeket, nem 2 gyerek most, 2 év munka és megint egy gyerek. Egyszerre szerettünk volna kettőt, de mivel nagyon élvezzük - ő is- a gyerekezést, mert azért hétvégén általában itthon van, és mostanában, mióta főnök lett, azóta van ritkábban itthon, szóval együtt terveztük el a kis korkülönbséget.


Szóval nem félek kimaradni a munkából, eleget dolgoztam eddig, építettem a karrieremet, ezért is kapok max. juttatásokat. Most itt a gyereknevelés ideje, így gondolom. Ez a mi döntésünk.


És, hogy albérletben? miért jobb a hiteles lakás?????

Vagy neked van saját lakásod, amit a munkabéredből vettél???? Na tudjátok ez az, amit kétlek.

De mint írtam, van tulajdonom és ha sikerül eladni a hatalmas lakást és anyu is belátja, hogy nem kell neki 4 szoba, akkor megvesszük a saját lakásunkat. És telkem is van. De ezek olyan dolgok, amik nem hiszem, hogy ide tartoznak a kérdéshez.


És egyáltalán nem tartom magam butának, csak a párommal mostanában elszaladt a ló, de ma, mint a kisangyal segített minden házimunkában.

Ő is érezte, hogy tegnap túllőtt a célon.


Köszi mindenki válaszát, bár a sok sértést nem értem, de betudom, hogy vagy pasik válaszoltak vagy fiatalok, akiknek egyetlenegy gyereke sincs és ezért fogalma sincs a gyerekkel való életről.

2012. máj. 13. 20:51
 42/44 anonim ***** válasza:
36%
Közgazdászként tudhatnád, hogy annyiban jobb a lakáshitel, mint az albérlet, hogy a hiteles ház előbb-utóbb a sajátod lesz, amit eladhatsz. Egyébként igen, jogosan haragszol, haragudnék én is.
2012. máj. 15. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/44 A kérdező kommentje:

A lakáshitelek nagyrésze bedől, hiszen évek óta fizetés után is több a tőke és kamattartozás, mint amennyit felvettek hitelt, de gondolom nézed a híradásokat. És nem mindegy, hogy évekig 100 eft/hót fizetünk vagy csak 50 e ft-ot.

És míg gyeden vagyok, egy fizetésre hitelt sem adnak manapság.

De nem is vennék fel hitelt, mert 30 évre nem adósodnék el. 10 millió ft-ból nem csinálnék 22 millió ft tartozást.

Nem tudom, hogy neked mi a szakmád, de kicsit olvass utána a dolgoknak, mielőtt írsz.

2012. máj. 15. 18:03
 44/44 anonim ***** válasza:
A szakmám mindegy, mi vettünk fel hitelt, mert muszáj volt költöznünk, és albérletre nem akartunk pénzt kidobni. 25 évre vettük fel 2 éve, de fizetjük szépen, és remélhetőleg 1-2 éven belül az egészet ki tudjuk fizetni.
2012. máj. 16. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!