Nagy gáz ha anyám sokat beleszól az életembe 28 éves létemre?

"Jó, anyád "beleszól mindenbe". Igen ám, de mi volna veled, ha ő nem volna??? Eltart, amikor nincs munkád, segít, amikor szükséged van rá, most meg itt akarod kritizálni. Na, szép."

Nagyon nincs igazad!

Egy családtag mindig segít, ez a normális, nem csak a szülő, de a gyerek is a szülőnek, és testvér is a testvérnek.

DE!!!!!

Ettől még nincs joga ahhoz, hogy a gyerekét szekálja és megnyomorítsa lelkileg!

Ha ez a segítség ára, akkor inkább ne segítsen, mert úgy tönkreteszi a gyerekét, hogy sose lesz belőle ép ember.

Itt van unokatestvérem, akit az anyja folyton manipulált, zsarolt, a srác nem mondhatott ellent semmiben, mert az anyja bőgni kezdett, hogy "Felneveltelek, hát ezt érdemlem?", nem is lehetett saját élete, saját gondolatvilága, mert, ha egy kicsit is önállósult volna, akkor az anyja sírt, hisztizett, csapkodott, bőgött mondván "Elhanyagolsz, ezt érdemlem?", beleszólt a kapcsolataiba, az öltözékébe, bejárt takarítani a lakásába KÉRÉS NÉLKÜL!!!, elolvasta a dolgait, kibontotta a leveleit, turkált a holmijában, elszedte a pénzét, akkor is, amikor már nem lakott otthon, mondván, hogy ő éhezik (ami nem volt igaz), állandóan betegséget szimulált, hogy maga mellé kösse a fiát.

És az eredmény: a srác akkora stressz alatt volt, és úgy tönkrement, hogy 37 évesen agyvérzést kapott, párkapcsolata már nem volt, azt is szétmarta az anyja, most egy félember, aki talán sose épül fel.

Ezért legyen hálás valaki?????

Kedves utolsó válaszoló!

Egyrészt, ahogy olvasom, a kérdezőnél közel sincs olyan súlyos komplikáció, mint amiről te írsz. A lelke ép, csak sokallja az anyai felügyeletet.

Ráadásul egyetlen eset alapján valamennyi szülő-gyerek problémát megítélni nem lehet.

Másrészt minden kapcsolatnak (anya-gyermek is ilyen) két oldala, két fele van. Az nem úgy van ám, hogy az egyik a gonosz elnyomó, a másik pedig a szerencsétlen, mindent eltűrni kénytelen elnyomott. Főleg, ha felnőtt emberről van szó, aki már léphetne, tehetne az elnyomás ellen. Azonban az ilyen cseppet sem egészséges kapcsolatokban, mindkét fél ad valamit a másiknak, ami miatt nem szakítják, lazítják fel ezt a szoros köteléket.

Esetünkben a szülő továbbra is fontosnak, nélkülözhetetlennek érezheti magát a fia életében, a gyerek pedig olyan kiszolgálást, ellátást, legalábbis anyagi szempontból gondtalan életet (hiszen, sokunkkal ellentétben, ha nincs munkája, van, aki eltartja), kényelmet kap, mint amit kisgyermekként élveztünk. Ezért nem tartom fairnek, ha közben meg kapálózik a „beleszólás” ellen. Egyszerűen csak el kellene költözi oda, ahol munkát talál, és önálló életet kezdeni, máris megszűnne a probléma. De mennyivel könnyebb panaszkodni az anyai túlkapásokra, mint az előbb felsoroltakat önállóan, felnőtt módjára kijárni, véghezvinni.