Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyósom nagyon prűd és beszólo...

Anyósom nagyon prűd és beszólogat. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Eleinte is voltak súrlódások köztünk, amikor még csak udvarolt nekem a férjem. Nem tetszett az öreglánynak, hogy miniszoknyát, szűk ruhákat hordok és hogy "csak úgy" szexelünk. Ezen végül túl tettem magamat az évek alatt, boldog házasságban élek férjemmel és három gyerekemmel. Valóban kissé szabad gondolkodású vagyok, de nem érzem azt hogy ezzel bárkinek is ártanék. A hétvégén eléggé kiverte a biztosítékot nála a 6 éves kislányomnak az elszólása. Anyós nem aludt az éjjel, mert melege volt ő meg az ajánlotta neki hogy vetkőzzön le, mert mi is mindig úgy alszunk. Valóban, fürdés után nyáron már nem veszünk magunkra semmit, a kicsin kívül van még egy 10 éves fiam és egy 12 éves lányom. Nagyon örülök neki hogy kiskamaszként elfogadják a testüket és nem szégyellik előttünk sem, erre az anyós egyből nekem esett, hogy micsoda erkölcstelen dolog mutogatni magunkat előttük. Teljesen összezavarom (?) őket az egészséges fejlődésben. Szemérmesség nélkül hogyan lesznek majd erkölcsös emberek... mondott még sok mindent most csak ezek jutnak eszembe, de már lüktet a fejem!

Egyenesen azt éreztette velem, én valójában perverz vagyok, de komolyan mondom eszembe se jutottak még ilyenek, hogy a serdülő gyerekeimet lessem!! Egyszerűen jól esik este a 30 fokos lakásban ruha nélkül beülni tévézni...

Szerintetek ki a normális?



2012. aug. 7. 07:37
1 2 3 4 5 6 7
 11/69 anonim ***** válasza:
58%

Egyetértek az előttem szólóakkal.


Anyósod nem prűd, hanem normális, tisztességes erkölcsrendje van. Az a nem normális - és téged inkább nem minősítelek -, ha egy szülő egy szál fanszőrzetben alszik a gyerekével, pláne a kicsit nagyobbacskával együtt, vagy nappal jár-kel a lakásban. Annyira nincs elviselhető meleg, hogy ne tudj egy laza pólót és egy rövidnadrágot felvenni, vagy ne tudj bikint-melltartót húzni.


És valóban súlyosan megzavarja a serdülő gyerek személyiségét, ha aput-anyut egy szál szőrben látja. El sem hiszed, hogy mennyire!


Anyósodnak igaza van és nem "beszólogat". Nem ő a prűd, hanem te vagy az, akivel nagyon elszaladt a ló. Tanulhatnál tőle, lenne mit.

2012. aug. 7. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/69 anonim ***** válasza:
74%

Hogy mi a normális azt az "általánosan elfogadott" elvek határozzák meg!

Van akinek teljesen normális hogy a párjával gruppen partikra járnak míg másnak már a térd szoknya is túl sok.


Szerintem az emberek nagy része bizony inkább az anyósnak ad igazat és én is.

Persze nem mindenben, mert pl egy miniszoknyában még nem látok semmi gondot. Abban sem hogy "csak úgy" szexeltek, bár nem írtad le a körülményeket így nem tudom hogy felháboríthatta-e valami az anyóst.


Szóval tényleg túlzásba viszitek ezt az "elfogadják a testüket" dolgot. Bár nem is értem mit kell azon elfogadni. Van és kész. Soha nem gondoltam úgy a testemre mint amit el kéne fogadni! Ha meg arra gondolsz hogy iszonyat kövérek vagy más gond van és ezt kell "elfogadniuk"... Hát az meg nem ide tartozik...

2012. aug. 7. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/69 anonim ***** válasza:
51%
Mondjuk az, hogy csak úgy szexelünk mire érted hogy mondja nem írtad még le, arra én is kivi lennék. A mesztelenkedés gyerek előtt szerintem már a túlzott lazaság, a túlzött természetesség kategória. Most tényleg a szőrös punci, farok, ha még borotvált is, ne lássák már a gyerekeitek. Nem a saját anyja vagy apja farkából világosodjon már fel a gyerek szerintem. attól még lehet túl prüd az anyós. Van akinek más más a tűréshatára.
2012. aug. 7. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/69 anonim ***** válasza:
70%
ez kicsit gáz,már az is,hogy a 6 éves meztelenül mászkál,nemhogy a két tinikorú,és ti is,na az durva
2012. aug. 7. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/69 anonim ***** válasza:
68%
Nem vagyok régimódi, de teljes mértékben anyósoddal értek egyet. Még a miniszoknyás dologban is, hiszen az 1. találkozásra egy egyszerű normális ruhát kell felbenni, utána pedi már tudhattad volna, hogy ha beállítasz hozzájuk egy 10 centis szoknyában, akkor szívbajt kap, úgyhogy ez is a te hibád. Az, hogy "csak úgy" szexeltek, persze manapság mindenki ezt csinálja, nem (csak) a gyereknemzésért teszik ezt, rendben, de anyósod más generáció, más nevelés, teljesen más életstílus, hiszen 30-40 éve ha voltak is olyanok, akik csak az élvezetért szexeltek, nem az volt az általános, mint most. Egyrészt nem értem, miért kell mindenkinek tudnia, hogy ti meztelenül aludtok. A szobában a férjeddel azt csináltok, amit akartok, bundabugyiban, vagy meztelenül is alhattok, de hogy erről a gyerekeknek miért kell tudni, és pláne miért kell őket is így nevelni? És bár most már nem számít az erkölcs annyira, mint anyósod idejében, azért még többre becsülnek a férfiak is egy normális nőt, és a nőlk is egy normális férfit, aki nem dobja le a ruháit, 20 fok fölött. És ha a 30 fokos lakásban ruha nélkül tévéztek, akkor odakint az utcán 40 fokban el se tudom képzelni, hogy mit csináltok....
2012. aug. 7. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/69 anonim ***** válasza:
43%
Az is érdekes, hogy 15 válaszolóból 2 értett veled egyet, de "Felnőttem,normális vagyok,normális kapcsolattal."
2012. aug. 7. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/69 anonim ***** válasza:
75%
Úgy látszik ez is olyan kérdés, amire a kérdező igenlést vár, és azért nem reagál. Én biztos nem fogok a lányom, fiam előtt egy szál farokba járkálni. ( bár hozzáteszem semmi szégyelnivalóm nincs vele. :D tel. számom: 0630 11111111) Szóval nem.
2012. aug. 7. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/69 anonim ***** válasza:
73%
Kérdező, remélem ezek a válaszok elgondolkodtatnak bizonyos dolgokon! Nyilván nem akartál rosszat, de nagyon nem egészséges, ahogyan éltek. Belegondoltál, hogy a 12 éves lányodnak a lakásban az apja farkát kell néznie, a fiadnak meg a nunidat? Én biztosan szörnyen érezném magam a helyükben, az ő érdekükben változtass ezen és emiatt hogy ne essen az egód, nem nem leszel begyöpösödött, maradi ember, hanem normális egészséges, ANYA!
2012. aug. 7. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/69 anonim ***** válasza:
75%

Azt hogy csak úgy szexelnek, gondolom úgy értette az anyós, hogy nem azért, hogy gyerekük legyen, csak azért, hogy jól érezzék magukat.

Szerintem anyósod normális. Persze biztosan ő sem tökéletes, és sokszor a saját szüleinkkel is nehéz kijönni, nem hogy máséval, de amit ti csináltok, az tényleg erkölcstelen és undorító. Ha a gyerekek szerelmesek lesznek, a szexet a "méhecske és a bibe" helyett bemuttjátok nekik? Mert én már ezt is el tudom képzelni.

2012. aug. 7. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/69 anonim ***** válasza:
38%
Azért azt ne higyjük már el, hogy régen csak azért szexeltek akkor mondjuk háromévenként, hogy gyereket terveztek? Ugyan már................. lehet, hogy pont az anyósod egy nem vérmes, meg amúgy gondoljunk bele, én is ilyen lennék, engem nem érdekelne a lányom, fiam hogy csinálják e vagy hogy mikor. Most ez akárhogy is jött szóba közteketek.
2012. aug. 7. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!