Ez szerintetek se normális, amit érzek?

Szerintem nagyon messzemenő következtetés egy féltékeny pillanatból gyerekgyilkosságra ugrani, és azt feltételezni, hogy innen egyenes út vezet oda, majdnem azt is mondhatni, butaság.

Kedves kérdező, igazából itt mindössze annyi történt, hogy hirtelen ért valami, amire nem számítottál: valószínüleg gondolkodtál már azon, hogy ez a pici mindörökre és végérvényesen megváltoztatja a te életedet, a te prioriásaidat és viszonyaidat, érdeklődésedet, szinte mindent, ami te vagy, de bizonyára bíztál abban, hogy a pároddal való kapcsolatod ugyanolyan marad, és ez egy jó alap nekiindulni az ismeretlennek. Azt hiszem, hogy nem gondoltál arra, hogy mindez a párodra is igaz, ha komolyan veszi a gyereket és a családot, és hirtelen elfogott egy olyan érzés, hogy az a pici, akiért te vállaltad annyi minden változását ezt most elvette tőled, megfosztott attól, hogy a pároddal ugyanolyan maradjon a kapcsolatod. Én szerintem az érzés normális, nagyon sok nőnek van megfosztottság-érzése ilyenkor, főleg mivel a terhesség alatt még nem annyira egyértelmű és jelenlevő a változás és a változás szükségessége. Elképzeli az ember, de elképzelni egy dolog, s más dolog benne lenni. Ugyanez a megfosztottság érzés okozza a szülés utáni depressziót is legtöbbször. Nincs ebben semmi rossz, és az, hogy egyáltalán felteszed a kérdést, és nem egyből eldöntöd, hogy akkor a párod rossz, vagy a babád a hibás annak a jele, hogy hajlandó vagy gondolkodni rajta és időt adni magadnak, magatoknak. Persze, hogy van féltékenység-érzés, mindenkinek bejön előbb vagy utóbb, így vagy úgy, hiszen melyik anyuka nem érezte kicsit rosszul magát, mikor a négyévese kijelentette, hogy csak apuka olvashatja a mesét, vagy csak nagyi sütije finom. Mindig úgy érzi, hogy valamiképp lenullázódik, de ezek múló dolgok, és nem jelentenek bajt.

A párod is ki kell vegye a részét a gyereknek való örülésből, és tényleg vedd figyelembe, hogy ő nem lehet vele egész nap, sokkal kevesebbet nézheti, gügyöghet neki, persze, hogy most ez nagyon fontos neki. Mondd el neki, hogy te is igényeled a szeretetét, pont úgy mint ezelőtt, de hagyd meg neki is az időt a kicsivel, bújj hozzá inkább akkor, mikor már alszik a pici. Örülj, hogy örül a babátoknak, és végül is: a kettőtöké, a kettőtök szeretetének és szerelmének terméke, kár féltékenységgel beárnyékolni. Megértem, hogy rosszul esett amit mondott, lehet, hogy a megfogalmazás, vagy az időzítés volt éppen rossz, hiszen mikor az ember felhívást intéz a másikhoz aminek a lényege az, hogy "szeretsz-e" akkor nem a legjobb, ha az a válasz, hogy "a gyerek a legfontosabb" ami attól még igaz lehet. Szóval ne értsd ezt úgy, hogy nem szeret már, mert nem ezt mondta, és nem is erről szól. Másként szereti az ember a párját és másként a gyerekét, és a kicsid sosem versenyezhet veled a párodért úgy, miként te sem vele az 'apai' szeretetért. A párod most fedezi fel az új világot, és neki lassabban, másként megy, mint neked, de ne félj attól, hogy kiszorulsz belőle. Beszéljétek meg ezeket, azt az érzést is, amit kiváltott belőled, de ne légy támadó vagy kihívó, csak egyszerűen mondd el, miként azt is, hogy nagyon fontos neked, hogy tudd, ő ugyanúgy szeret, mint azelőtt, és te számíthatsz rá mindig és mindenben.

Kedves kérdező!

A kérdést elég sz@rul fogalmaztad meg, de azért vannak páran akik értjük hova akarsz kilyukadni. Nekem ugyan sajnos még nincs gyerekem, de attól függetlenül én is kaptam ilyen kijelentéseket, h mert ezt és ezt jobban szeretem, de kis idő elteltével mikor lejárt az újdonság varázsa újra ugyanolyan lett, mint régen vagy hasonló.

(Én voltam depressziós nem is kicsit, depresszió és depresszió között sok különbség nincs csak a helyzet más).

Nem tudom, hogy a válaszadók akik lehurrogtak voltak-e már depressziósak. Én sajnos voltam és akkor nagyon sok buta kijelentés bántott engem és akkor utáltam mindent és mindenkit főleg magamat, h minek vagyok én a világon. Aztán segítséget kértem, kis lelki segítséget (barátnő, orvos, szomszéd,) igazándiból tök mindegy, a lényeg, h valaki megértsen és ez sokat segített nekem. Teljesen más szemmel láttam a dolgokat utána. 2 héttel a szülés után nem várható el tőled, h legyél a megértés mintaképe, értékeld a humort akármi. Lehet ezen segíteni. Ne legyél sokat egyedül. Menj le a játszóra míg kicsit jó idő van legyél minél többet friss levegőn, beszélgess el más anyukákkal, apukákkal és tisztábban fogsz látni mindent.

Pároddal remélem azóta megbeszélted, mert szerintem ha már gyerek van akkor nem csak Te meg Ő hanem saját magának is fontosnak kellene lennie, hisz szükségetek van az apára is. Szóval mindhárman egyformán fontosak vagytok ebben biztos vagyok.

Olyan jó lett volna, ha nekem is ilyen apukám lett volna aki leül velem játszani, eljön a suliba elém néha ha épp nem dolgozik stb. :-) Becsüld meg a férjed nagyon!

Off.: Kedves előttem lévő hurrogó válaszolók! Azért a hangnem sem mindegy és a szavak használata sem, és szerintem 2 héttel a szülés után nem épp ilyen mondatokra számít az ember, meg félre is értelmezheti, erősebben hathatnak a szavak. Főleg ha rossz napja volt, nem aludt eleget, mert vendégek voltak vagy a gyereknek fájt a hasa ebéd után. stb. Én is kívántam azt, h bár sose születtem volna meg, vagy az a másik ne született volna meg de ezek csak ilyen pillanatnyi gondolatok amiket utána hetekig bán az ember, h Jézusom ez nem én vagyok! Az vesse rá az első követ aki még sosem kívánta el maga mellől egyik családtagját ismerősét el a fenébe!

24/N

Emberek, egy kicsit legyen már objektív a szemléletetek.

Utópisztikus elképzeléseimben hasonló helyzetben lévők hasonlóképpen ítéltetnek meg.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..