Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szülők, hogyan döntötték el,...

Szülők, hogyan döntötték el, hogy mi legyen a gyerekük neve?

Figyelt kérdés

Kíváncsiságból tettem fel a kérdést :) De főleg az utóbbi történet miatt, melyet lejjebb olvashatják.


Egy gimis barátnőm mondta még abban az időben, hogyha lesz fia, Dávidnak fogja keresztelni, mert az a kedvenc fiúneve. Csakhogy ez nem teljesült be, pedig fia született. Azt felelte, hogy az a név nem illett az apja vezetékneve mellett. Azt is mondta, hogy nem bánta meg.

Egy másik barátnőm azért Viktóriának nevezte el a lányát, mert az apját Viktornak hívják, és nekik ez a név ugrott be. A kislány 7 éves, és mondta a barátnőm, hogy tényleg az apjára üt :D


Tavaly az egyik rokonomnak lánya született és a Boglárka nevet kapta. Ez kiverte a biztosítékot a családom körében, mármint az anyai ágban. Az idősebbek szerint ez a név egyáltalán nem illik ebbe a családba,a fiataloknak (unokatesóim és azok gyerekei) meg nem tetszett a név. Tudom, a szülőknek van joguk eldönteni, milyen nevet adjon a gyerekének, de érthető volt a családom reakciója. Én meg csak csöndben voltam.



2013. jan. 20. 16:08
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
100%

anyuka felír 10 nevet ami neki tetszik

apuka szintén


utána megmutatják egymásnak, ami közös benne úgy fogják hívni :)

2013. jan. 20. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
54%

Az en anyukamek anno ugy valasztottak ki a nevünket, hogy egyezzen a vezeteknev elsö betüje a keresztnev elsö betüjevel, ez anyum csaladjaban hagyomany mar nagyon regota, meg az üknagyimnak talaltak ki a szülei. Igy ezt szerettek volna tovabb vinni, apunak is tetszett az ötlet. A masodik szempont az volt, hogy különleges nev legyen, de ne idetlen!

Igy lettem en Melitta, az öcsem Milan (meg 26 evvel ezelött a Milan is ritka nev volt) es a hugom Mirella.


En a gyerekeimnel szinten szerettem volna ezt tovabb vinni, de majdnem lehetetlen küldetes. A ferjem vezetkneve u betüvel kezdödik... Igy neki alltunk atböngeszni az utonevkönyvet, mivel en vagyok a kritikusabb is elöször en atneztem es ami nekem tetszett kiirtam es abbol valasztott a ferjem.

Zoe es Robin es Zalan neven lettek anyakönyveztetve a kisördögök :)


Az öcsem tovabbvitte anyuek hagyomanyat, igy lett a kislanyuk Manna, a kisfiuk Miksa.


A hugom meg var a gyerekkel egy ideig, de szeretne a hagyomanyt tovabb vinni Ö is, aztan majd meglatjuk, hogy hogy alakul.


Nalunk nem szoltak bele a szülök. A nagyszülök is elfogadtak es tetszenek nekik a nevek.

2013. jan. 20. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
77%

Nálunk egyetlen kritérium, hogy ne legyen ilyen neve senkinek a családban.

Írtam egy listát az utónévszótából, hogy mely nevek tetszenek, párom kihúzta azokat, amik neki nem tetszettek (ez eléggé leszűkítette a kört) és a fennmaradóból választottunk.

Így lettek Levente és Bianka (a lánynevet meg kellett szokniuk a családunk bizonyos tagjainak, de senki véleménye nem számított volna)

2013. jan. 20. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
65%

Szia! :)

A mi kisfiunkat Nimródnak hívják. Azért választottuk ezt a nevet, mert magyar eredetű, és ezért tökéletesen passzol a Buzás vezetéknévhez. Büszkén viselheti gyermekként, és felnőttként is.

Úgy gondolom, nagyon felelőtlenek azok a szülők, akik Napsugárnak, Felhőcskének, Ajándéknak.... nevezik el gyermeküket. Ezzel a gúnyolódás célpontjává válik később, mert sajnos a gyerekek olykor nagyon kegyetlenek tudnak lenni!

2013. jan. 20. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
73%

Hát.. ha a gyerekek közül a suliban csak egynek is van vadász ismerőse, rokona vagy magyar vizslát tartó ismerőse, akkor nagy eséllyel meg fogja kapni a gyereked, hogy kutya neve van.....

Szóval ennyi erővel a te névválasztásod is felelőtlen, Nimród anyukája.

2013. jan. 20. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
100%
Én csak szüleimről fogok beszélni. Anyukámnak az volt az összes kritériuma, hogy mássalhangzóval kezdődjön (vezetéknév miatt), normális név legyen (tehát ne Kevin vagy Dzesszika vagy Ajándék), ne legyen túlzottan közel a születésnaphoz, ne legyen túl magas labda ahhoz, hogy gúnyoljanak. Én így lettem Dorottya, öcsém Gábor.
2013. jan. 21. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
100%

21:44-es azt hiszem a Nimród egy kicsit más kategória, mint a Felhőcske!!!!!!! Nimród a vadászok védőszentje. Na és akkor mi van? Ennyi erőből nincs olyan név, amit maximális megnyugvással adhatnánk a gyereknek, mert mindegyiknek van valamiféle jelentése, úgy hívják valaki kutyáját, macskáját........

Nem tudom érted-e, hogy mire akarlak rávezetni. Inkább leírom! A Felhőcske önmagában is nevetséges, míg a Nimród egy szép, magyar eredetű férfias név. De hát nem vagyunk egyformák....

2013. jan. 21. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
100%

De ha te beszólsz a Felhőcskére, mert...

Akkor ennyi erővel más is beszólhat a te gyereked nevére, mert....

Nem lenne egyszerűbb, ha nem cseszegetnétek egymást, amiért vkinek az a név tetszett és azt adta a gyerekének?

2013. jan. 21. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Én az első hozzászólásomnál kinyilvánítottam a véleményemet, amit más is megírt, csak nem ugyanazzal a megfogalmazással. Nem értem miért pont az enyémet kellett kiválasztani a sorból, de mindegy! Én nem cseszegetek senkit, csak leírtam, amit gondolok!
2013. jan. 21. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!