Van olyan család, ahol mindenki szeret mindenkit, nincs ordibálás, veszekedés, utálat?

Az, ha néha kiabálunk egymással nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs szeretet.

Nálunk előfordulnak hangos szóváltások, haragszomrád-ok, volt hogy elmentem 1 órára otthonról mielőtt olyat mondok amit megbánok, de ennek ellenére harmoninikus az életem, a családomat imádom, tisztelem minden tagját. Felgyülemlik a feszültség és a legkönyebb azon az emberen kitölteni akit szeretünk. Az én családomban nincsenek titkok, nem fúrjuk egymást de van hogy felemelem a hangomat velük szemben.

Ezzel ellentétben ott van a párom családja, ami a véleményed szerint "minta család". Soha egy hangosabb szó, soha egy veszekedés, mindenki édi-bédi, imádja a másikat és "jajj mucikám de szeretlek". Ez van mutatva, belül meg egy rotható család, ahol az anyuka utálja a saját lányát, a lány az öccsét, az öccs meg vergődik két megálltalkodott nőszemély között.

Véleményed szerint melyik család a jobb család?

Teljesen normális, békés családból származom. Felnőttként, főleg neten olvasva sztorikat kerekedett a szemem, hogy máshol ez nagyon nem így van.

Apámnak hihetetlen diplomáciai érzéke van, mindig is csodáltam érte. Nyugodtan, kedvesen, profin kommunikálva elért bármit, rengetegen szeretik és tisztelik.

Veszekedések, viták nálunk is voltak, de az emelt hangerő mögött is ott volt a derű. Számtalan esetben annyira felpaprikázták magukat, hogy a végén komédiába illő szópárbaj lett belőle, én meg épphogy popcornt nem hoztam magamnak a műsorhoz.

Egyik személyes kedvencem az volt, amikor egy veszekedésnél anyám odavágta apámnak, hogy "mit csinálnál te, ha én meghalnék??!!". Apám rezignáltan válaszolt: "Tisztességgel eltemetnélek". Onnantól röhögésbe fulladt az egész veszekedés.

Egyébként ezt tartom az egyik legnagyobb értéknek, amit otthonról hoztam: meglátni mindenben a humort és ezzel kezelni a konfliktusokat.

A szüleim más 70 közeliek, de a mai napig trollkodnak egymással, mint a gyerekek. Anyám egy hétig túrta a netet, hogy hogyan működik az autó, majd egy szerelő ismerőst kihívott, amikor apám nem volt otthon és a féket lekötötték a féklámpáról, rá a dudára.

Majd anyám visítva röhögött, amikor apám kitoltatott a garázsból és akárhányszor fékezett, megszólalt a duda, ő meg értetlenül nézett, mi van :))

Nyugdíjas napjaikat ilyenekkel tengetik, de még az esküvőnkre is preparált tortát hoztak - egy fakorongot bevonattak marcipánnal, majd kaján vigyorral nézték, ahogy egyre döbbentebben próbáljuk felvágni és ráhasalva sem sikerül.

Vagy apám trollkodása gyerekkoromban: úgy szoktattak rá a köszönésre, hogy kézen fogva sétáltunk, ha ismerős jött, apám picit megszorította a kezemet, én reflexből csókolomoztam. Ezt eljátszotta egy áruházban is egy próbababa mellett elhaladva. Feszülten nézték, ahogy értetlenül nézek, majd leesik a tantusz, utána sírvaröhögés.

De WC csészére feszített nylon, vagy deszka alá tett pirotechnika is volt (nem a veszélyes fajta, csak robban egyet és olyan hangja van, mintha eltört volna a deszka) - a WC ajtó előtt várakozó, visszafojtott nevetéstől lila fejű családtagokkal.

Húzósabb időszak a kamaszkorom volt - kései gyerek lévén egybeesett anyám klimaxával. Ott néha voltak csúnya veszekedések, de bőven belefértek a kamaszhisztibe és a klimaxos türelmetlenségbe.

Haragtartás nem jellemző, nagy viták után is az egyik fél előbb-utóbb odament bocsánatot kérni a másiktól.