Eltelt 7 év Édesapám halála óta és én még mindig Anyámat okolom érte. Mit tegyek?

Oké akkor csatlakozom az előttem szólókhoz. Pszichiátria, de sürgősen, ha így folytatod ön- és közveszélyes leszel!

Valami nincs rendben ott benn, és ezt nem bántásból mondom, de ha nem fordulsz segítségért záros határidőn belül, nem is olyan sokára találkozni fogsz apukáddal!

Öszintién nem az történt hogy apád elvonási delériumban az alkoholért szó szerint remegve obégatott anyádnak hogy inni akar mire anyád felajálott neki 1 poharat amiből aztán tíz lett de nem anyád miatt hanem mert apád

néz szembe a tényel egy önző, felelötlen alak volt aki le'arta mi lesz vele mi lesz veletek.

Csak az érdekelte ami minden függöt a saját pillanyatni jóléte.

Én is azt tudom mondani, mint amit itt az egyik másik válaszoló is. Anyukád is alkoholista volt, ő is beteg volt, talán fel sem fogta azt, hogy apukád milyen súlyos állapotban van, ő csak a következő pohár italig látott és jól esett ezt neki nem egyedül elfogadnia.

Hozzátenném továbbá azt is, hogy aki így kórházba kerül, hetekig altatják, azzal már nem kicsit problémák vannak, valószínűleg akkor is meghalt volna néhány éven belül, ha leteszi az alkoholt. Ez csak felgyorsította a dolgot. Láttam erre élő példát olyan embernél, aki tényleg nem ivott többet a diagnózis után, hogy annyira sz*r a mája, hogy még néhány ferde este és a kocsmából a hullaházba megy. Abbahagyta az ivást, rá 3 évre még is belehalt a májproblémáiba. (Hozzáteszem a saját nagypapámról beszélek)

A másik nagypapám szintén alkoholista volt, ezért vált el tőle a nagyim. Akkor többször is megnősült még és el is vált, ezután tette le az alkoholt. Volt egy 20 éves tiszta időszaka, aztán lett egy újabb élettársa, akinek egy este borozhatnékja támadt és rávette a nagypapámat, hogy na csak egy pohárral. Egy darabig ennyi is maradt, de az alkoholisták első számú törvénye, hogy aki egyszer alkoholista volt, az hiába állta meg x évig, az is marad.

Egyre több lett az az egy pohár, aztán masszívan elkezdett inni, már az sem érdekelte, hogy mi mentünk vendégségbe, fel sem bírt állni a kanapéról. Ez az utolsó emlékem is róla sajnos. Belehalt az ivásba tavaly.

Persze nehezteltem az élettársára (azóta öngyilkos lett), de már megbékéltem. Miért marcangoljam magam? Az már nem hozza vissza az én kedves, tiszta nagypapámat, amilyen az én gyerekkorom alatt volt. Ő meghalt, semmi nem fogja visszahozni, kár mutogatni, hogy ki a felelős...

Azt is hozzátenném még, hogy ha fordítva történt volna és anyukád halt volna meg hasonló okból, akkor most legalább ugyanannyira utálnád apukádat, mint anyukádat!

Az normális, hogy hiányzik, de az nem hogy ilyen érzések vannak benned. Én is egy pszichológust javasolnék.

"Apámmal álmodtam, hogy koporsóban fekszik és a kezembe nyomnak egy papírt, hogy nem természetes halált halt, hanem van felelős a haláláért. Már a tudatalattimban is ez van..."

Ha ezt álmodod, akkor tényleg nagyon mélyen mar belül az egész. Ideje volna elmenned pszichiáterhez vagy pszichológushoz, mert nagyon úgy tűnik, hogy a gyászt nem tudtad feldolgozni.

Neked számít a legtöbbet az, hogy mi lesz belőled később, hogyan tudod a veszteségeket feldolgozni, amelyek majd idővel téged is érnek (nem csak a tényleges halál a veszteség). Ne édesanyáddal törődj - az ő lelki egésszége az ő dolga -, hanem csakis magaddal. Keress meg szaksegítőt!

A gyászcsoport nem jó, mert ez nem friss gyász, hanem régi, és biztosan torzult. Ilyenkor szaksegítségre van szükség, aki pontosan tudja, hogy egy ilyen betokozódott fájdalmat hogyan lehet kicsellózni az emberből.

Igen, hibás az anyukád. Nem csak ebben hanem sok mindenben. Zaklatott, nehéz gyerekkorod volt és az egyébként alkoholista édesapád volt az, akitől érzelmeket kaphattál.

Mondd ki, írd le, ha ez megkönnyebbülést hoz.

Viszont neked tovább kell menned. Élned kell az életed és ehhez nincs szükséged erre a lelki koloncra.

Köszönd meg gondolatban édesapádnak, amit kaptál és mondd neki, hogy te nem védhetted meg, mert ez nem a te feladatod volt.

Édesanyádnak is megköszönheted magadban, hogy szorgalmas, felelős ember lettél, de neki sem tartozol semmivel!

Menj tovább!

És ha egyedül nem megy, egy pszichológus, vagy kineziológus sokat segíthet.

Végül: bár édesanyád kétségkívül nem volt jó hatással apukádra, mindenki leginkább önmagáért felel. Csak az anyukád nem tehette volna ezt vele, ha ő erősebb személyiség és a sarkára áll, ahelyett, hogy asszisztál az anyukád életviteléhez.

Remélem, segítettem.