Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan adjam a szüleim tudtára...

Hogyan adjam a szüleim tudtára, hogy már nem szeretném használni?

Figyelt kérdés
Na szóval az van, hogy tavaly év vége felé a fejembe vettem, hogy szeretnék gitározni. Nagyon sokáig kérleltem, mire karácsonyra meg is kaptam, és nem volt a szüleimnek túl olcsó mulatság. Tehát megkaptam, nagyon örültem. De arra nem volt pénz, hogy órákra is járjak, ezt tudtam előre, és úgy gondoltam, hogy internet segítségével és könyv segítségével megtanulhatok rajta játszani. Ez nem így lett. Semmit nem tudok, hónapok óta még a kezenben sem fogtam. Egyszerűen már nem érdekel. És időm sincs rá. Szeretném eladni, csak nem akarom ezzel a szüleimet megbántani, mert nagyon sokat könyörögtem érte. Mostanában is folyton kérdezik, hogy szoktam e gyakorolni, én mindig azt mondom, hogy igen, próbálkozok, pedig ez nem igaz. Hogy mondhatnám el nekik finoman, hogy már nincsen rá szükségem, úgy, hogy ne bántsam meg őket? Az értelmes válaszokat előre is köszönöm.

#gitár #haragudjanak
2013. ápr. 18. 18:14
1 2 3 4
 11/35 anonim ***** válasza:
A gitárral ez így van. :) Az elején semmi nem megy, ami elveszi a kedved. Aztán mikor már tudsz egy kicsit, akkor kezded benne örömödet lelni... az eleje mindig nagyon rossz, unalmas és elkeserítő, de amikor már tudsz rajta pötyögni pár dolgot, elkezd érdekes lenni. a gitárhoz tipikusan nagy kitartás kell.
2013. ápr. 18. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 anonim ***** válasza:

Nézd, ez a nincs pénz az órákra-dolog nem reális, hiszen az állami zeneiskolában ingyenes az oktatás.

Miért nem iratkozol be?

2013. ápr. 18. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 A kérdező kommentje:
Csak az a probléma, hogy a hangolás sehogyse sikerül. Tudom, vannak hangolók, de nem fogok azért nem tudom mennyi pénzt kiadni a spórolásomból, hogy egyszer be tudjam állítani. Kérni kölcsön meg senkitől nem tudok, mivel senkinek sincsen.
2013. ápr. 18. 18:58
 14/35 A kérdező kommentje:
Beiratkozni azért nem tudok, mert időm az tényleg nincs. Szeretnék gitározni, de nem ez a legfontosabb. Hetente a 4 kézilabdaedzés kell a mozgáshoz, emellett hogy tartsam a jegyeimet, sokat is kell tanulnom, most vagyok pont a legnehezebbe (7.o.).
2013. ápr. 18. 19:00
 15/35 anonim ***** válasza:
Amiket leírtál azokhoz jó kiegészítés. Még a "legnehezebben" is átsegít- valóban egy rövid idő után már éreznéd, milyen jó. Kell néhány magán óra.
2013. ápr. 18. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönök mindent, beszélek velük.
2013. ápr. 18. 19:05
 17/35 anonim ***** válasza:
Nekem akkor voltak a legjobbak a jegyeim, amikor 12 különórára jártam. 2-3 különóra az semmi.
2013. ápr. 18. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 anonim ***** válasza:
52%
Amúgy meg a problémád nem is probléma: ahogy elment a kedved, úgy vissza is jöhet. Egy hangszer egy polgári lakásnak ugyanúgy kelléke, ahogy az ülőgarnitúra vagy a könyvek. Mondd, hogy jelenleg nincs időd rá, és egyedül mégsem tudsz tanulni, ezért majd beiratkozol zeneiskolába.
2013. ápr. 18. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/35 anonim ***** válasza:
Igazából te úgy látom már eldöntötted...:/
2013. ápr. 18. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 anonim ***** válasza:

Hát legyen ez a tanulópénz - a szüleidnek. Szomorú, hogy nálad ez egy hirtelen ötlet volt, nekik meg ki tudja milyen nehéz volt kisakkozni az árát. Mit gondoltál, majd magadtól megtanulsz rajta játszani? Nem úgy megy az!

Most persze van ezer kifogásod, miért nem fér bele az életedbe, hogy normálisan foglalkozz vele!

2013. ápr. 18. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!