Nyilván van, volt, és lesz is minden férfi után még élet, és jókedv. De ezt hogyan lehet felfogni, feldolgozni, elfogadni, megérteni?

Utolso elotti vagyok... En sajnos nem Londonban elek, hanem Yorkshire-ben, itt nem nagyon vannak normalis pasik, de pl. neten mar egy csomo baratot szereztem... es egy fiu is van kilatasban. :))Ha en olyan melyrol talpra alltam, akkor neked is menni fog, ne aggodj... :D Tegnap mar az sem hatott meg, hogy megtudtam, hogy valoszinu eppen Velenceben romantikaznak a hetvegen a kiscsajjal... ;))) Ne add fel!!!! :D:D:D

Szia kérdező, nagyon remélem, hogy visszanézel még esetleg ide. Teljesen ugyanezek nekem is mostanában az érzéseim, szinte majdnem ugyanez történt velem is, mint veled jó másfél éve. Befejezte részéről, mert egyrészt soha nem érzett irántam ugyanúgy ahogy én, másrészt amit érzett, az is elmúlt. Én is nagyon szeretnék ebből a helyzetből felállni, de vannak nagyon rossz napjaim, amikor bennem is ugyanezek a kérdések fogalmazódnak meg, hogy hogyan lehet ezt elfogadni? Mert az eszemmel lassan kezdem már felfogni dolgokat, de a szívem még megszakad érte. Soha nem szerettem ennyire senkit és amitől nagyon rettegek, félek, hogy soha nem találok még egy ilyet. Tudom, hogy túl kell lépnem, de iszonyú nehéz:'( Vannak napok, amikor kicsit jobb, derűsebben nézek előre, de vannak olyan napok is sajnos, amikor teljesen elveszettnek érzem magam és úgy érzem, örökre a volt barátom meg a kapcsolatunk emléke foglalja le a szívemet. Lassan 2 hónapja már, hogy szakítottunk, 1 hónapja pedig már egyáltalán nem beszélünk, semmiféle kapcsolat nincs azóta, nem nézegetek közös képeket, nem csekkolom a közösségi lapjait..stb, de mégis a rabja vagyok. Ugye te már túl vagy rajta? Mennyi idő, míg ebből kikecmereg az ember? Voltak persze szerelmeim, de azokon 1-2 hónap alatt túlléptem, szóval ehhez képest bakkfitty volt mind. Nagyon el vagyok keseredve, remélem, válaszolsz.

Utolsónak. Tudom, közhely, de az idő minden sebet begyógyít. Én is éreztem így és majdnem egy évig tartott a regenerálódás. Azt hittem, sosem múlik el. De aztán amikor nem is vártam, belépett valaki az életembe, aki azóta ma már a férjem. El fog ez múlni, hidd el nekem. Én, ha most rá gondolok, nem érzek semmit, teljesen hidegen hagy. Nálad is el fog jönni ez a pillanat. Tudom, hogy most még ezt el sem tudod képzelni, de így lesz. Én is azt gondoltam, nem találok nála jobbat. Ma viszont azt mondom, hogy a férjem kisujja többet ér, mint ő egészben. Úgyhogy fel a fejjel! Ezt meg kell gyászolni, de idővel könnyebb lesz. Drukkolok neked!