Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi a véleménye a nőknek az...

Mi a véleménye a nőknek az olyan férfiról aki a gyerekével együtt is vállalja a nőt?

Figyelt kérdés
Tisztelik a nők az olyan férfit aki a szeretett nőt gyerekével együtt is vállalja pedig az nem a sajátja? :)

2016. júl. 4. 13:33
1 2 3 4 5 6
 11/51 anonim ***** válasza:
89%

Kérdező, azért nem fogod magad szentté avatni, ugye?


Nekem is alap volt, hogy elfogad így, vagy nem kell egymás idejét rabolni.

Nem kerestem pótapucit, ugyanis van apja a két gyereknek, épp csak tőlem vált el. De nyugodj bele, hogy őt fogják apunak szólítani, és ez így normális.

Többek közt ez fogta meg a páromat is, hogy nem erőltettem rá sem magam, sem a kicsiket, sőt már ő kezdeményezte, hogy azért kíváncsi lenne rájuk.

Amíg nem fordult komolyabbra a dolog, nem akartam őket egymásnak bemutatni, idővel persze muszáj volt. :)


Tisztelem a páromat, és remek ember, örülök, hogy elfogadta és szereti a gyerekeket is, de ez legalább annyira a gyerekek (és a nevelésen át az enyém is) érdeme is, mint az övé.


Sőt, nem állítok olyat sem, hogy nem tisztelek egy férfit csak azért, mert elsőre közli, hogy ne haragudj, de gyerekes nő nálam nem jöhet szóba. Sokkal tiszteletre méltóbb és egyenesebb dolog, mint hazudozni a lukért.


A te viselkedésed viszont egyelőre sok tiszteletre nem adott okot, ha elfogadod a párod gyerekeit, ha nem. Egyébként majd erre térjünk vissza, mikor 16 éves lesz, és torka szakadtából ordítja neked, hogy nem vagy az apám.

2016. júl. 4. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/51 acelsziv ***** válasza:
99%

7: Nem vagy teljesen százas ugye? Talán papírod is van róla.

Kidobhatod de lehet hogy visszakézből kapsz akkorát, hogy a Tejút összes csillaga ott fog a fejed körül keringeni.

Ráadásul egy jókora bírság is jön majd, mert akadályozd a láthatást az apának. Ha nem adoptáltad a gyereket, akkor vajmi kevés beleszólásod van abba, hogy ki láthatja és ki nem.

2016. júl. 4. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/51 anonim ***** válasza:
89%
Azért láthatólag mégsem úgy gondolsz rá, hogy dejó, hogy ott van az a gyerek, hanem elviseled és végülis dicséretet vársz érte. Szerintem is alap, hogyha egy gyerekes nővel kezdesz, akkor vállalod, hogy ott van a gyerek is az életetekben és mindent megteszel annak az érdekében, hogy egy család legyetek. A gyerek nem tartozék, vagy kolonc, hanem az anyukával egy egység.
2016. júl. 4. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/51 anonim ***** válasza:
96%

Szerintem van egy kis félreértés itt. Egy nőnek, akinek gyereke van az előző kapcsolatból, valóban az az alap, hogy a partner a gyereket is vállalja, anélkül a férfinek esélye sincs nála. Itt semmi tiszteletet nem kell hogy érezze az ember ezért: a helyzet adott, a férfi vagy vállalja, vagy nem.

Ha vállalja, akkor ott a következő kérdés, ami sok egyedülálló anyának szinten evidens, pedig nem az:a partner szeresse a gyereket, mintha a sajátja lenne. Ez egy szép álom, de egyáltalán nem biztos, hogy így is lesz és nem is elvarhato. Csak azért senki nem fog senkit szeretni, mert az a partner gyereke/anyja/huga/akarkije. Persze, az az ideális, ha az "új apuka" és a gyerek között szeretet van, de nem az a legfontosabb. Ami fontos, az az elfogadás és a tisztelet mindkét részről, tehát a férfi részéről a gyerek felé és a gyerek részéről a férfi felé is.

2016. júl. 4. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/51 A kérdező kommentje:
Igen a barátnőd gyerekének az apja elírtam!
2016. júl. 4. 14:23
 16/51 anonim ***** válasza:
92%

Ennyiért nem jár dicséret, nagyon sokan élnek így, rengeteg a mozaikcsalád, nem értem, hogy te miért lennél kivétel, illetve akadályoznád a láthatást?


Mellesleg már annyira fejlett világban élünk, hogy jóban van az exfeleség meg a jelenlegi feleség, de a férfiak meg állatok módjára birtokolnak (tisztelet a kivételnek)

2016. júl. 4. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/51 anonim ***** válasza:
22%
A mai világban tiszteletreméltó, ha egy pasi úgy is hajlandó egy lánnyal maradni, hogy a lánynak gyereke van.
2016. júl. 4. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/51 A kérdező kommentje:

Az igaz, hogy külön dicséret nem jár érte, de még a barátnőm is büszke rám amiért szeretem a gyerekével együtt és azt mondta, hogy a mai nők elég hálátlanok mert fel tudják csináltatni magukat majd más férfitól elvárják, hogy alapnak tekintsék a gyerekével együtt és még a férfi hálálkodjon! Álljon már meg a menet! És mi az, hogy 16 évesen üvölt, hogy nem én vagyok az apja? Hát ki lóf...sz.

Ha én nevelem és én foglalkozom vele aki ki lenne más?

És ő ilyet úgysem mondana mert én jó szülő leszek és ős is fogja tudni, hogy a apja szart a fejére mielőtt megszületett volna? És mi az, hogy én kapok akkorát? Ott törném ketté ahol a legvastagabb az életben a közelébe sem mehet de ezt nem kell majd a gyereknek mondani mert le fogja xarni az igazi apját és a barátnőm is arra fogja nevelni, hogy lexarja mert engem szeret és nem azt aki már akkor megbízhatatlan hülye gyerek volt! ;)

2016. júl. 4. 14:34
 19/51 anonim ***** válasza:
94%

neveljétek szépen, szeretettel, megértéssel -nem lesz semmi baj

Azt a vitát nem érte, a tiszteletről meg alapról.

Alapvető lenne ez, sokan nem teszik,

Attól még tiszteletreméltó.

Miért vadult,durvult el így a világ?

Mi a probléma, egymás tiszteletével?


Szerintem alap az is, hogy tiszteljük a másik embert, ha rendes,- "alapból".

2016. júl. 4. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/51 anonim ***** válasza:
78%

Tudjuk be annak, hogy hülyén tetted fel a kérdést.

Ha tisztelni kéne ezért, olyan lenne, mintha ő lenne az áldozat mert bevállalta. Ha a nőt szereti, akkor a gyerekével együtt is szereti. Ha szeretem a férfit ,akkor vállalom kutyával macskával, ha nem szeretném a kutyákat macskákat akkor is és ezért nem várnék tiszteletet, mert nem mártírságból vagyok együtt az illetővel.

2016. júl. 4. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!