Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Fiatalok, akik felújítandó...

Fiatalok, akik felújítandó házban éltek! Ti hogyan élitek az életeteket?

Figyelt kérdés

Egy éve vettünk házat a férjemmel. Mivel a szüleink anyagilag nem igazán tudtak támogatni és nem akartunk nagyon eladósodni így egy régi típusú kockaházat vettünk, amin sok mindent fel kell újítani. Még beköltözés előtt új fürdőszobát csináltunk, illetve kifestettük és leburkoltuk azokat a helyiségeket, amiket használunk, és muszáj volt. Nagyon sok dolog van még, amit fontos lenne megcsinálni ( pl. központi fűtés, nyílászárók cseréje stb), de nem ez tölti ki az életünket. Most lakható a ház, meg amit már rendbehoztunk az nagyon igényes, szép. Nem keresünk nagyon sokat, így ezekre a nagyobb felújításokra gyűjteni kell, ezért kötöttünk fundamentát is pár hónapja, hogy majd könnyebb legyen anyagilag megoldani.

Mi úgy gondoljuk, hogy most vagyunk fiatalok, és még nincs gyerek, ezért sokat eljárunk ide-oda, színházba, moziba, barátokkal egy évben egyszer nyaralni, néha kirándulni. Nekünk ez többet ér, mint ha felújításra fordítanánk minden pénzünket.

Sógoromék is hasonló helyzetben vannak, nekik viszont az egész életüket a házfelújítás teszi ki, sosem voltak még nyaralni, legfeljebb ha valaki elintézte nekik, hogy ne kelljen fizetni a szállásért, alig járnak el valahova csak az Obiba, mert nem is foglalkoznak mással csak a házzal. Pénzük nekik sincs több, most is hitelt akarnak felvenni a lakáshitel mellé, hogy majd tetőt cseréljenek. Persze azt jó látni meg talán kicsit "irigykedem" is amikor olyan látványos a változás náluk, de mi nem akartunk olyan sok hitelt fizetni, felújításra nem is vettünk fel pénzt, hanem inkább összerakjuk apránként meg majd a fundamentából.

Nekem az is furcsa, hogy a család részéről is állandó kérdés felénk, hogy mi újság a házzal, meg mit csináltunk meg rajta mostanában, mintha a felújításról kellene szólnia az életünknek. Ez elég idegesítő tud lenni.

Akik hasonló helyzetben vannak hogy csinálják? Inkább a felújítással haladnak lassabban és több időt/pénzt fordítanak más dolgokra vagy az a fontosabb, hogy a ház minél hamarabb rendben legyen?

27/N


2017. nov. 30. 19:02
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:

A ház nem lepukkant. Azok a helyiségek amiket használunk már fel vannak újítva, mert mi sem éreztük jól magunkat az ocsmány tapétás, 30 éves metlaki csempés szobában. Viszont nem lakjuk az egész házat, mivel még csak ketten vagyunk, így vannak olyan szobák amiket nem használunk és még nem újítottuk fel.

Nyaralni pedig csak 4 napra mentünk el és elég olcsón hoztuk ki, nem éltünk nagy lábon a nyaralás alatt sem.

2017. nov. 30. 20:04
 12/23 anonim ***** válasza:
100%
Mi tetoteret epitettunk be magunknak. Elobb kipattintottuk a lakast, hogy legyen hol jokat bulizni es utana partyztunk.
2017. nov. 30. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
70%
En is a hazra koltenek, sot koltottem is eloszor. Bar nalam mas a nelyzet, mert nem kellett hitel semmihez, viszont akkor se voltam nyaralni, kirandulni, stb mikor szinte az eves fizetesem "porosodott" a bankkartyan...
2017. nov. 30. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
100%
Nem házat, de panel lakást vettem, ami felújítandó volt. Nem bántam meg. Egy felújítottra nem lett volna pénzem, ráadásul sajnáltam volna belerondítani, hogy a saját ízlésemre formáljam. Ebben viszont ilyen akadály nem volt, falig bontottunk mindent apám segítségével, és olyanná lett alakítva (a lehetőségekhez képest természetesen), amilyenben igazán jól érzem magam, és az egész én vagyok.
2017. nov. 30. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim válasza:
89%
Legyetek minél többet együtt, szórakozzatok, minél több helyen, mert ha belegondolsz, a házat egész további életetekben ráértek még szépítgetni, viszont az-az együtt töltött idő, amit magatok helyett a házra fordítotok, soha nem térül vissza.
2017. dec. 1. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
100%

Mi nem vagyunk már annyira fiatalok (39),de azért válaszolok.

Tavaly vettünk egy új lakást új építésű társasházban.Nem akartunk eladósodni,így a család segített,négy személynek tartoztunk.Ezeket havonta törlesztettük elég nagy összegekkel.Tavaly így nyaralni sem mentünk el,mert inkább törlesztettük az adósságot annak ellenére,hogy nem volt sürgős a családnak.Közben a lakást szépítgettük,mindig ha összegyűlt valamire pénz,megcsináltuk.Pl. kilenc hónapig villanykörték lógtak,mert addig gyűlt össze a lámpákra való.Vagy 11 hónapig matracon aludtunk a földön,mert akkor gyűlt össze az ágyra való.Közben viszont igyekeztünk normális életet élni,kaján nem spóroltunk.a gyerekkel elmentünk programokra,moziba is,erre mindig szakítottunk a kasszából.Mert élni is kell.Nálunk az arany középút jött be.Idén pedig már tudunk menni nyaralni is.Még azért kell jó pár hónap ,mire az adósság elfogy,meg minden meglesz a lakásban,amit szeretnénk.

Mi viszont a fundamentával nagyon megjártuk,soha többet nem kötök.Pedig a gyereknek akartam.Csak egy szóval tudom említeni a céget,moslék.Amit velünk műveltek,kritikán aluli.Ami ideget lenyeltünk...

Mindent elrontottak,amit lehetett,az időt a végsőkig húzták.Remélem ti szerencsésebbek lesztek vele

2017. dec. 1. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
60%

Én speciel kifejezetten élveztem azt is, mikor sorra jártuk az obit, praktikert, és álmodoztunk, hogy melyik csempe, melyik ajtó tetszik, milyen fürdőt szeretnénk... :)

Jó, nyilván ez nem több éves program, és maga a meló azért fárasztó, de a tervezés részét én baromira élveztem.


A helyetekben egyébként én spórolósabb lennék. Egyrészt szülői házon látom, hogy ez a "majdmeglesz" mentalitás azt eredményezi, hogy sosem lesz befejezve (nálunk legalábbis már lassan tíz éve áll, pedig nem sok hiányzik, de valahogy mindig másra kell a pénz), másrészt meg pont azok miatt, amit leírtál. Hogy irigykedsz másokra, amiért haladnak, ti meg nem. Engem ez zavarna.

Konkrét példádnál maradva: a mozit-színházat skipelném, legfeljebb félévente egyszer, ha olyan film van, amit nagyon muszáj megnézni; egyéb programok "ide-oda" csak minimálisan, lehetőleg ingyenes programokkal; de a nyaralást pl. nem, ha a felújítással párhuzamosan gyűjtögettek, akkor az nem nagy összeg havi szintre lebontva.


De ha nektek ez így jó, akkor ne zavarjon, ki mit mond. :) Mindig lesz aktuális téma, amiről kérdezgethetnek a rokonok.


27N

2017. dec. 1. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
20%
Egy régi panelban élek, csak azt cserélem le, ami már nagyjából kirohad alólam. Alig vagyok otthon, nekem a lakás az nem több, mint egy ágy, pár képernyő, egy ruhásszekrény meg egy bazinagy könyvespolc. Minden más felesleges pénzkidobás. Magyar viszonylatban kiemelkedően jól keresek, de arra nincs pénzem, hogy csaptelepekre meg nyomorék csempére szórjam el. Az a pénzkidobás, ha ezt csinálod, aztán a szép bőrkanapédból nézed a kertévét, ahelyett, hogy nyaralnál. Bónusz, hogy a felújítás gondolatától is okádok, minden praktikusnak nevezhető dolgot mélyen megvetek, tervezgetni azt, hogy milyen legyen az új konyhapult számomra a pokol egyik legmélyebb bugyra.
2017. dec. 1. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
Ugyan ebben vagyunk mi is. Mi több év után idén mentünk el először nyaralni, sehol nem voltunk még sosem. Maximum tényleg csak moziban. Nálunk most anyósom és annak testvére nyír minket halálra, hogy minek voltunk nyaralni mert akkor nem kellett volna hitelt felvennünk. Nyilván az a 300ezer forint amit elkoltottunk (utazással, szállással és koltopenzzel együtt volt ennyi) világ megváltást csinált volna a háznál. Mi is hitelt vettünk fel, hogy betudjuk fejezni, azóta kapjuk az állandó bantast. Hozzáteszem anyósomnak de főleg a testvérének semmi köze a házhoz, mivel párom nagyszüleitől örököltük!
2017. dec. 1. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 A kérdező kommentje:
Szerencsére minket nyíltan egyik családtagunk sem piszkál, mert alapvetően azért jól csináljuk a dolgainkat, segítség nélkül is elboldogulunk és jól megvagyunk. Az már más kérdés, hogy anyósék szerintem nem mindig nézik jó szemmel, hogy nekünk nem a ház az első, de szerencsére nekem a párommal kell együtt élnem, és köztünk egyetértés van ebben a tekintetben. Nekünk így jó :)
2017. dec. 1. 20:53
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!