Én miért ne ehetnék rendesen azért, mert ő "életmódot vált"? Nálatok ha valaki diétázik, akkor egyikőtök sem eszik normálisan?

Én túlsúlyos vagyok, jelenleg 7 hónapja teljes életmódváltáson vagyok, figyelek arra mit eszek. Ebbe benne van, hogy nincs édesség, nasi, pizza és társai. De a férjem, és a fiam akik nem küszködnek túlsúllyal, ők esznek édességet, sütiket, pizzát. Nekem van annyi akaraterőm, hogy nemet tudok mondani, és nem zavar ha eszik.

Ennyi a titok. Mindenki azt eszik amit akar, de én tudom, hogy mit nem akarok enni vagy mit akarok.

Szerintem, meg egyáltalán nem normális dolog, hogy most az egész családot terrorban tartja a hugod és mindenkinek hozzá kell alkalmazkodni, de arról szó sincs, hogy ő bárkihez is megpróbálna alkalmazkodni!

Az az ötlet, hogy ezután nálatok mindenki csak lopva, titokban ehet olyan dolgokat, amit a hugod nem eszik, az meg beteg ötlet.

Az életmódváltás fejben dől el.

A lemondásokat neki kell meghozni és nem az egész családnak.

Provokálni nem kell -bár ez biztos nem is fordult elő- de az, hogy ezután nem lehet sütit sütni, ez nonszensz.

Tanulja meg, hogy a kísértéseket le kell győzni, nemcsak otthon, de a boltban, az utcai árusoknál, étteremben, rokonoknál stb.

Ez egyáltalán nem normális dolog és nincs akarata.

A párom, ha diétázni akar, betartja, de családnak ugyan úgy, ugyan azt főzi amit eddig. Senkit nem akar arra rávenni, hogy vele tartson. Ő döntése, az ő akaraterején múlik.

Ha van kulccsal zárható szekrényetek, tegyetek abba bele minden édességet, ha megsütötted a sütit, azt is.

Mindenkinek legyen kulcsa, csak neki ne.

Így gyakorlatilag elérhetetlenné válnak számára a tiltott dolgok.

Ha ti enni akartok belőle, szóljatok neki, hogy most menjen be a saját szobájába egy kis időre, hogy ne lássa, hogy ti esztek.

Én egyszer megmondanám neki (de olyan hangon, hogy alaposan megjegyezze!), hogy

én nem szólok bele abba, hogy ő hogyan étkezik,

tehát

ő se szóljon bele abba, hogy én hogyan étkezem.

Én cukorbeteg vagyok gyerekkorom óta. Az elején kicsit bántott, hogy előttem esznek ilyen dolgokat, és ha elmegyek vendégségbe, rám nem gondolnak, hogy egy kis adag valamit csináljanak, amit én is ehetek, de soha nem tettem szóvá, nem hisztiztem emiatt. Ők ehetik, én nem, ennyi. Jó, persze voltak kifakadásaim, persze, de olyan társaság, akit érdeklek, csinál egy kis méretű desszertet nekem, ha pedig olyan helyre megyek, ahol nem érdekel senkit, hogy nekem mi a bajom, nem mondok semmit. Hazamegyek és sütök inkább valamit, amit ehetek.

Húgod nem értem, ha valaki fogyni akar, akkor nem kell feltétlen mindenmentesen táplálkoznia, a kalóriatöbbletet kell lecsökkentei, és beiktathat heti 1-2 csaló napot, az ő súlyával sincs gond, inkább szálkásítson, hogy a ruhamérete csökkenjen, izmosodjon, tűnjön el a zsírpárna. Valószínűleg többet fog nyomni a mérleg, de más a szövetfelépítése.

Szerintem ez a húgod dolga, és akaraterő kérdése elsősorban.

Amikor én testkontrolloztam, ettől függetlenül ugyanúgy főztem a családomnak. Mégis ledobtam 25 kilót. Ez agyban dől el.

Másrészt nem értem, miért zavarja, hogy a kamrában van nasi. Ha kimegy az utcára, ott is mindig ott lesz a kísértés: Pékbolt kirakata, cukrászda, önkiszolgáló gyorséttermek. Nem lehet rá tekintettel az egész világ, mert rájött a diétázhatnék. Ez az ő "projektje".