Ti ismertek olyat, aki csak azért költözött össze a párjával, hogy önállósodjon, leváljon a szüleiről, de valójában annyira nem érezte a párját az igazinak?

Én.

18 évesen nyilván nem bírtam volna kifizetni 200-250 ezret albérletre úgy, hogy mellette éljek is, és egyetemre járjak. Ezzel szemben az akkori páromnak volt lakása, így összeköltöztünk. Tudtam, hogy nem mellette fogok megöregedni, hiszen gimisként nem az Igazit kerestem. De szeretett, folyton a kedvemben járt, megadott mindent. Én is szerelmes voltam nyilván, de amíg ő házasságról, gyerekekről beszélt, én tudtam, hogy 28-29 éves koromig biztosan nem fogok szülni. Együtt voltunk az összeköltözés után még két évet (összeset 4-et), aztán én szakítottam vele.

Én is így voltam. Utolsó gimis évben jöttem össze a sráccal, érettségi után költöztem is hozzá (én vidéki, ő pesti). 2 évig voltunk együtt, de már a végén alig bírtuk elviselni egymást külön aludtunk stb.

Ezalatt az idő alatt össze tudtam szedni némi pénzt, aztán mentem albiba.

A szüleimmel egyébként jó a kapcsolatom, nagyon jó fejek, nagyon szeretem őket, ők is támogatnak amiben tudnak, azt is tudták anno hogy azért húztam el otthonról mert szimplán önálló életet akartam élni, saját háztartás amiben mindent úgy csinálok ahogy akarok stb.