Milyen "értelmiségi" családban felnőni? Hogy zajlottak a mindennapjaitok?

Hasonló cipőben járok, mint Te, Kérdező! Anyám titkárnőnek tanult, de sosem dolgozott benne, hanem alacsonyabb beosztásban. A nemzőm, akire Ő nagyon felnézett, mert elvégzett valami szakközépiskolát - szégyen nem szégyen magam sem tudom mit, mert sohasem találkoztam vele annak ellenére, hogy anyakönyvezett házasságban születtem, elhagyott és soha nem is vett tudomást a létezésemről - de tanulni akart valami egyetemen, így nem tudom végül megvalósította-e. Az általános iskolában volt egy lány, aki jobban tanult mint én, pedig csak általános iskolát végzett szülei voltak - s anyám és a nagyszüleim az orrom alá is dörgölték, pedig most, hogy visszaemlékezek engem gyakrabban küldtek versenyre és feleltettek a tanárok. (Azt gyanítom, hogy valakinek a valakije volt az a gyerek, de ha kapott egy négyest már bőgött.) Hatodikos koromban anyának agymenése lett és be akart íratni egy hülye hatosztályos gimnáziumba, ahol elit gyerekek között tanulhatok, mert az általános iskolai osztályomnak a fele c*gány volt. Éjjel-nappal zargatott engem Arany János balladáival. Néhány általános iskolai tanárom meg is orrolt rám, hogy a hatosztályos gimnáziumba megyek, és persze nem anyámat akarták meggyőzni, hogy hagyjon még két évig, hanem rajtam csattant az ostor. Volt aki két-három egymást követő órán is megfeleltetett, így volt olyan tantárgy amiből tanév végén rosszabb érdemjegyet kaptam, mint félévkor. Akkor persze 12 évesen nem volt annyi eszem, hogy megmondjam a tanároknak, hogy nem én akarom a hatosztályos gimnáziumot, hanem anyám, meg annyi sem, hogy szándékosan rosszul írjam meg a felvételi vizsgát. Ott aztán nem találtam a helyemet. Volt amikor láttam, és hallottam, hogy rólam pletykáltak. Ezelőtt 25 évvel gondolhatod milyen nagy szó volt egyszülős családban élni. Mindenki márkás ruhákat hordott, s a mobiltelefonok is kezdtek már akkor beszivárogni, s volt aki 16 évesen jogosítványt is szerzett. Sokan azzal is dicsekedtek, hogy hol jártak nyaralni. Én ezzel szemben sokszor egész nyáron bámulhattam otthon a falat. A jegyeim nem voltak rosszabbak, mint az általános iskola vége felé, de nem éreztem jól magamat abban a közegben. A gimi után szinte kötelező volt mindenkinek tanulni. Egy olyan foglalkozást tanultam, amit a hátam közepére sem kívántam volna 20 évesen. Sokáig voltam munkanélküli, de olyan is volt, hogy hébe-hóba volt munkám. Most egy ideje úgy néz ki megállapodtam. Anyámnak elmondtam, mit csinált rosszul, hogy mindig értelmiséginek képzelte magát. Ha 20 évvel ezelőtt elmondtam volna neki, hogy jobban éreztem magamat az általános iskolai osztályomban, biztosan dühöngött volna. Egy középiskolából sok minden nincs kitiltva, ami egy általános iskolából igen. Köpőcsövező gyerekkel például a gimiben találkoztam először az "értelmiségi" gyerekek között, nem az általános iskolában a roma gyerekek között. Sőt a beszédük is ordinárébb volt a gimis osztálytársaimnak, mint az általános iskolaiaknak. Általános iskolában nem volt osztálytalálkozó, a gimnáziumban meg rendszeresen van, de nem járok. Nos, ha furán érzed magad közöttük, csak addig kell velük lenned, amíg végzed a sulit. Utána mindenki megy a maga útjára.

Feleségem titkárnő, jómagam építőiparos vagyok. Szinte kivétel nélkül együtt vacsorázunk. Hétvégén mindhárom fő étkezés együtt történik. Megbeszéljük a sulis dolgokat, munkát, napi eseményeket. Közös programokat szervezünk - átéljük, élvezzük. Mindez azért történik, mert mi is így nöttünk fel. Mindezek ellenére kedves kérdező, a feleségem szülei varrónő és mezőgazdász, enyém pedig gyári dolgozó és kőműves volt. Szóval nem a diploma számít. Ne érezd magad annyira különcnek a családodnál, mert neked diplomád lesz és nem méltóak hozzád a mindennapokban. Hidd el nem ez számít!

Anyám háziorvos volt, apám gépészmérnök, most már mindketten nyugdíjasok. Elhiheted, ebben semmi extra nem volt. Jobb anyagi helyzet és ennyi. Anyám ugyanúgy nézte és olvasta a szappanoperákat mint más, apám ugyanúgy sörrel a kezében nézte a sportcsatornákat. Nem beszélve arról, hogy egy idő után már mindkét garázst megtöltötte a félbehagyott ötleteivel. Étkezésekkor is teljesen átlagos dolgokról beszéltünk. A nagypapám is mérnök volt, mégis minden alkalommal eljátszotta a húzd meg az ujjam játékot, amikor elmentünk hozzájuk hétvégente vendégségbe. Anyámék sosem játszották a sznobot, sosem kérkedtek a végzettségükkel, ez miatt anyámat például több kollégája le is nézte. De szerintem pont ez kellett ahhoz, hogy nagyon jó legyen a kapcsolatuk, ha nekem fele annyi boldogság jut mint nekik, akkor már elégedett leszek. Amúgy nekem két mérnöki diplomám van, egy mechatronikai Bsc és egy gépész Msc, de mégse szépirodalmat olvasok, hanem ha kicsit ki akarok kapcsolódni, akkor pédául Family Guyt vagy Simpson családot nézek vagy nyúzom a gyerekek X-Boxát. A feleségem szerint sose növök fel, mondjuk nem is szeretnék. Sokaknak proli dolognak számít, de bizony én is járok sörözni a haverokkal, barátokkal, akik között nem egy szakmunkás van. Engem a végzettség nem érdekel, csak ne legyél képmutató.

Én sem jártam soha külföldön, pedig 42 éves vagyok, diplomával. Soha nem jelentett problémát, pedig a baráti társaságunk tagjai sokat járnak külföldre. Egy beszélgetésben ugyanis nem csak mesélni lehet, de érdeklődni is...