Ti hogy viszonyultok a nagyapátokhoz?

Sajnos nekem sem adatott meg sok idő velük. Az egyikük 4 éves koromban halt meg masszív alkoholistaként, ő talán egyszer látott engem még babakoromban, nem is emlékszem rá.

Apai nagyapám 7 éves koromban hunyt el, róla vannak emlékeim. Sok időt töltöttem a műhelyében, nézegettem a szerszámokat, ahogy barkácsolt, mindig együtt törtünk diót és barackmagot. Valószínűleg ő alapozta meg a nyelvek iránti érdeklődésemet is, 6 nyelven beszélt és nagymamám szerint mindig nagyon sokat kérdezgettem őt, hogy ez meg ezz a szó hogy van ezen és ezen a nyelven :)

Egy papámat és egy dédipapámat ismertem, mindkettőjüket apám felől.

Papám alkoholista volt, kicsi koromban nem szerettem, mert nem volt kedves velem és pia szaga volt. Unokatesóm sem kedvelte túlzottan, őt emlékszem egyszer nagyon megszidta. Nekem komolyabb konfliktusom nem volt vele, szimplán csak nem kedveltem. 8-10 éves lehettem, mikor elhunyt.

Dédipapám ahogy számolom, már négy éve ment el, ami nagyon meglepő, hogy milyen régen!

Mivel fiatal unoka voltam, vele sem volt komolyabb kapcsolatom. Paraszt ember volt világ életében, mindig viccelődött. Általában kint ült a teraszon egy általa faragott kis széken a régi kalapjában, gumicsizmában, a botját-amit szintén ő faragott- maga elé téve, két kezét rátámasztva. Világoskék vékony, húzott szeme volt és mindig mosolygott.:D Valahogy ez a kép él bennem a legélénkebben.

Egyszer unokatestvérem megkérte, hogy tanítsa meg kosarat fonni és én is ott voltam, amíg beszereztük a gallyakat és elkészítette.

A másik élénk emlékem a hatvanadik házassági évfordulójuk után pár évvel történt. Dédipapám átkarolta oldalról dédimamámat, nyomott egy csókot az arcára és elmondta hogy még mindig nagyon szereti.:DD

Vele sem volt szoros a kapcsolatom, mégis jó visszaemlékezni rá, ha még köztünk lenne biztosan megpróbálnék közelebbi dédi, dédunoka viszonyt kialakítani vele.:D

A szüleim válása után egy kis időre hazaköltöztünk az anyai nagyszüleimhez, hogy anyukám félretehesse a keresete nagy részét, és vehessen saját házat. Öt éves voltam akkor, nálunk mamám volt a szigor megtestesítője. :) Persze szeretettel tett mindent, csak hát voltak/vannak rigolyái, amit kicsiként nem értettem meg.

Papám építész volt, volt is egy vállalkozása, ahova mindig elvitt, mikor még dolgozott. Ülhettem az irodájában és rajzolhattam, segíthettem a titkárnőjének nyomtatni, pecsételni, aztán péntek délutánonként, amikor betért a közeli kocsmába egy korsó sört meginni az egész heti munka margójára, én mindig kaptam fantát. :) Ő járt boltba reggelente, ilyenkor sosem felejtett el valami apróságot hozni az öcsémnek és nekem. Nagyon szerettem, mert jó ember volt, szeretett minket, és gyerekként a legnagyobb kincs az volt számomra, hogy a szigorú nagymamám előtt fedezett engem, ha rosszat csináltam.

Mai napig sokszor eszembe jut, és mindig jó szívvel emlékszem vissza rá. :')

Az apai nagypapám valójában a dédim volt, de mivel mamám fiatalon szült, a szülei sajátjukként nevelték fel apukámat. Jóska papa, ahogy mi hívtuk, párttag és szakszervezeti elnök volt a kommunizmus idején, így rengeteget utazott. Az arca leginkább már csak a sok kép miatt van meg a lelki szemeim előtt, de így mindig olyan a benyomásom róla, mintha nem öregedett volna meg. :) A legjobban azt szerettem, hogy mesélt az utazásairól, megmutatta, milyen ajándékokat kapott Dél-Amerikában, Afrikában, és be kell ismernem, a mai napig irigylem, hogy ilyen lehetőségek adódtak neki, ennyit utazhatott. Szívesen nézegetem a képeket az utazásairól, egyszerűen elbűvölőek. Imádott fotózni, úgyhogy már a tudat is megnyugtató, hogy az ő általa készített felvételeket nézegethetem.

Az apai nagyapám az volt, akire bárkit megkérdeztél volna, azt mondja, hogy nagyon jó ember. Persze nem tökéletes, mert olyan nincs, de tényleg a legjobbakat lehetett elmondani róla. Végtelenül jóindulatú, (de nem az áldozattípus balek) türelmes, művelt, széles látókörű, érdeklődő, családcentrikus volt, sose panaszkodott,mint sok idős (pedig nagyon beteg volt már a végén), szellemileg szerencsére az utolsó percéig tiszta maradt. Rengeteget foglalkozott velem (többi unokájával is), csomó szép emlékem van róla. Regényt tudnék írni a közös dolgainkról meg az emlékeimről, de röviden annyi, nekem ő volt az az ember, akire legjobban felnéztem, számomra a tökéletes nagypapa volt. Miatta volt az otthonuk is igazi meleg családi otthon, ahol imádtam lenni (Jó a szüleim házassága is, de a papáék maradnak mindig minta, az etalon). Már 10 éve, hogy nem él, de a mai napig sokszor hiányzik és nagyon sajnálom, hogy már nem lehet közöttünk. Egyszerűen nem tudok róla rosszat mondani, vagy olyan emléket felidézni, ami nem kellemes.

A másik nagyapám kb 20 évig volt masszív alkoholista, az utóbbi pár évben már nem iszik, azóta csak magától olyan, amilyen. Most már túl van a kilencvenen, sok szempontból már csak egy roncs szerencsétlen. Amióta az eszemet tudom, mindig mindennek róla kellett szólnia, sose jó neki semmi, vele kapcsolatban szinte nincsenek is jó emlékeim.

Szóval, lehet ilyen is, meg olyan is. Én nagyon szerencsés vagyok, hogy volt egy fantasztikus nagypapám.

Ez enyém idén lesz két éve, hogy elhunyt.

A vége fele egyre jobb volt a kapcsolatunk, mert kiderült, ő az egyetlen, aki megért a családban. Ugyan elég makacs volt, idős emberen belül is, de volt, hogy tőlem kért bocsánatot telefonon keresztül, mert aznap, amikor látogattuk, inkább elvonult, nem akart anyámmal konfrontálódni aznap.

Sajnálom, hogy hagytam, hogy anyám véleménye befolyásoljon.