Mit kéne tennem ebben a helyzetben (hosszú leírás), mi a véleményetek?

Egy hosszú negatív időszak után, éppen megpróbálom valamilyen téren újrakezdeni az életemet. Egyelőre próbálok lelkileg megerősödni a kitűzött célomhoz, próbálom összeszedni magam, és úgy érzem most nincsen szükségem olyan emberekre, akik lehúznak.

Anyám kicsit leépült szellemileg az utóbbi években (betegsége miatt is), így a nagymamám tölti be mondhatni ezt a szerepet helyette, hozzá fordulok ha értelmesen meg akarok beszélni valamit. Az utóbbi időkben viszont egyre inkább neheztelek rá, és mostanra eljutottam odáig, hogy egy időre szüneteltetni szeretném a vele való kapcsolatomat. Azt nem szeretném, hogy végleg megromoljon közöttünk valami, mert már így is sok örökre megszakadt családi kapcsolatom van.

A problémám az vele, hogy nem egy őszinte ember sok tekintetben, és ettől egyre inkább megrendül a bizalmam. Amióta házasok a férjével (aki nem a nagyapám), teljesen átvette a férje értékrendjét, világnézetét, politikai nézeteit, mindent, olyan mint egy bólogató jancsi, sokszor önálló gondolata nincsen. Még a beszédstílusa, és a vitatkozási módszerei is olyasmik lettek, mint a férjének, és ennek már vagy 18 éve. Azelőtt ő másmilyen ember volt, most mindenáron egy olyan szerepbe bújuk, amilyennek szerinte egy diplomás, értelmiségi ember feleségének lennie kell. Múltkor egy számomra nagyon fontos dologról folytattam vele eszmecserét, és azt mondta hogy előbb "átgondolja" a dolgot, és később fog nekem válaszolni. Utólag derült ki, hogy valójában nem gondolkozott, hanem mindent elmondott a férjének, akinek az álláspontja lett végül a "tuti", mint ahogy nagyon sok esetben. Ő egy olyan univerzumban él, ahol a férjénél van az abszolút igazság, és néha mindketten agresszívan tolják ezeket másokra, ami elég kellemetlen tud lenni, apám szerint egyszerűen bunkók.

A másik problémám, hogy konfliktuskerülés miatt sosem őszinte, és kétszínűsködik, vagy manipulál, ami sok esetben aztán a tudomásomra jut. Sokat titkolóznak is a férjével, például titokban elmennek nyaralni, mert nem akarják hogy az anyagi helyzetük miatt megítéljük őket (mi szökő évente ha talán el tudunk menni), ha mégis elmondják, hogy elmennek nyaralni, akkor azt titkolják el, hogy kikkel mennek, hogy ne legyen sértődés. Pedig minket sosem érdekelt ez az egész, az sokkal jobban zavar, hogy nem bízik meg bennem annyira, hogy ilyen dolgokat elmondjon.

Szóval így alapból zavart, hogy szinte kicserélték a nagymamámat, és ezek a hülye titkolózások is zavartak eddig, de nem volt különösebb problémám, elfogadtam a dolgokat, addig a pontig, amíg nem tudatosult bennem, hogy életem 3 meghatározó mély pontján, ő nemhogy segített volna, hanem még egyet belém rúgott. Utólag belegondolva úgy érzem, hogy ez a 3 alkalom volt az, amikor talán a legőszintébb volt velem, amikor legőszintébb volt magához is (ezt talán majd később kifejtem). Ő azt mondja, hogy nagyon szeret minket, és igyekszik ápolni velünk a kapcsolatot, de én ezt egyre többször érzem felszínesnek, pedig van amikor összekapunk, és olyankor szívet tépően tud sírni. Hogy egy példát hozzak a felszínességre: Ők egy másik országban élnek, mamám sosem hív meg magukhoz. Amikor meghívtak, akkor a férje hívott meg minket, de ez is csak akkor történhet meg, amikor a férje kint élő rokona épp elutazik, és nem látja hogy ott vagyunk, a hülye titkolózásaik miatt. Még ez sem volt nekem akkora gáz amúgy, egészen a mostani utolsó meghívásukig. Amikor is rájöttem, (mert ezeket a dolgokat néha úgy kell kilogikázni, sokszor később áll össze a kép, és rájössz, hogy milyen szövevényes módokon mennek a dolgok, de semmiképpen nem egyenesen), szóval amikor rájöttem, hogy a meghívás megint nem arról szól, hogy a nagymamám engem szeretne látni, hanem hogy a nagymamám férje azért hív meg minket (párommal), mert a párommal szeretne beszélgetni, és persze megint akkor, amikor a férj rokona elutazik jó messzire. Ezt körülbelül 3-4 beszélgetésből raktam össze. Amikor mondtam neki, hogy a párom nem ér rá sajnos, de én ki tudnék menni anyukám kíséretében, akkor a nagymamám egész egyszerűen elvetette az egészet! Na ekkor gondolkoztam el az egészen, és alapos felülvizsgálatnak vetettem át az eddigieket, köztük az életem 3 meghatározó mélypontjával, amikor is ő még egyet belém rúgott. Ezekre felhívtam a figyelmét, de mindegyikre azt mondta, hogy az nem úgy történt, és sajnálja, hogy én így látom, és egyszerűen letagadott mindent.

Oké, ezen is megpróbáltam túllépni (valójában nem tudok rajta túllépni), elvégre az első két dolog régebben történt, a harmadik idén tavasszal, és a mamám mégiscsak most lesz 70, szóval nem fiatal. De aztán amikor pár hét múlva még egy dolgot telibe letagadott, úgy, hogy előző héten még A-t mondott, azután meg B-t, totál úgy éreztem, hogy ennek az egésznek semmi értelme nincsen. Hogy hiába beszélek vele, egyszerűen nem kaphatok őszinteséget, mert vagy a férje véleményét mondja, vagy manipulálgat, titkolózik, letagad, hazudik, vagy mondok valamit, amiről nem akar beszélni, és egyszerűen témát vált. Úgy érzem ennek semmi értelme, és olyan kimerítő, fárasztó a vele való kapcsolat ezek miatt a dolgok miatt, hogy most nekem nincs erre szükségem. Tényleg egy olyan dolog előtt állok, ami miatt szeretném most erősnek érezni magamat, felnőtt értelmes embernek, akit nem gyerekként kezelnek, és akivel nem éreztetik, hogy rossz. Nem tudom mit csináljak, ő egyszerűen nem érti még mindig, hogy mi a bajom vele, és egy szemét embernek érzem magam, mert egy fél éves kezelés után most gyógyult ki a rákból, előtte volt két nagy műtéte, és most ő egy 70 körüli hölgy, aki az ő elmondása szerint nagyon szeret minket, és mindent megtenne értünk, és én mégis elégedetlen vagyok ezzel kapcsolatban.

Tudom magamról, hogy túl érzékeny vagyok, de nem tudom hol van a határ aközött, hogy túl érzékeny vagyok, és aközött, amikor már jogosan? Nem tudom mit kéne tennem szerintetek, mert pár napja nem veszem fel a telefont neki, és nem reagálok ha ír, őszintén el sem olvastam amit írt. Most, ha megint szembesítem, akkor

(A) megint nem fogja megérteni, vagy

(B) úgy tesz mintha megértené, hogy elkerülje a konfliktust, besöpörje a gondot a szőnyeg alá, aztán megy minden előröl, ilyen is volt már.

Nem tudok kitől tanácsot kérni ez ügyben, mert a párom inkább nem szól bele a családi kapcsolataimba, ha mégis, akkor arra buzdít, hogy legyek engedékeny, de én nem akarok több gondot a szőnyeg alá söpörni, mert most arra van szükségem tisztázódjanak a dolgok az életemben, legalábbis rendet szeretnék magam körül minden téren, minimum nyugalmat. Apám egy csendes ember, annyi az egyszerű véleménye, hogy "bunkók, és nem kell velük foglalkozni". A végtelenségig viszont nem lehet nem felvenni a telefont.