Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Mit kezdjek a Nagyimmal?

Mit kezdjek a Nagyimmal?

Figyelt kérdés

19 évesen elmentem egy fesztiválra a barátaimmal, ahová a szüleim elengedtek, 4 napot terveztem maradni. Nagyim ekkor egy másik országban nyaralt a férjével, de ezt meghallva azonnal hazajöttek, hogy elrángassanak, és hazavigyenek. A telefonom lemerült, nem értek utol, de ott köröztek az autóval a fesztivál körül, hátha meglátnak, és hazarángathatnak. Ezt utólag tudtam meg.


Ez előtt egy évvel, én nagyon rossz lelkiállapotban voltam. Mivel kiskoromban leégett a házunk, a másik nagyszüleimhez kellett költöznünk. Az ottani légkör borzalmas volt, nagyon sok energiámat elvitte, anyámról akkoriban derült ki, hogy le kell százalékolni, mert gyógyíthatatlan beteg, és az iskola se ment, bukdácsoltam, és ebbe az egészbe belebetegedtem. A pszichiátrián kötöttem ki, ahol szorongásos depressziót állapítottak meg. Öngyilkossági gondolataim voltak, és rendkívül erős szociális fóbiám volt. A fent említett nagyim vitt el, mert megkértem rá, de végig éreztem, hogy haragszik rám. A doki megállapította a diagnózist, és behívta a Nagyimat, hogy elmagyarázza neki. A Nagyim konkrétan felháborodottan letámadta a dokit, hogy nekem nincsen semmi bajom. Mert őt ütötte-verte az alkoholista apja amikor gyerek volt, és mégse lett semmi baja, így nekem se lehet semmi bajom. Ez a jelenet még rátett egy lapáttal az öngyilkossági gondolataimhoz, mindegy, a doki felírt gyógyszert, havonta kellett mennem kontrollra. Ez a Nagyim fizette a gyógyszerem. Amikor jobban lettem a gyógyszerektől, szép lassan el kellett volna hagynom, egyre csökkentve az adagot, de a Nagyim közölte, hogy semmi bajom, és nem hajlandó fizetni tovább.


Ezután jött a fesztiválos dolog, nem is ez a lényeg, csak szemlélteni próbálom, milyen ő.


Aztán olyan rossz lett a viszony a másik nagyszüleimmel, hogy kirúgtak minket, és ki is akarták tagadni apámat az örökségből. Ekkor még mindig nem tudtunk hazaköltözni, mert nem nem volt kész a ház, ami ugye leégett. Szóval kirúgtak minket, Nagyim akkor is nyaralt a férjével, és titokban hazajöttek egy héttel hamarabb, átmentek ezekhez a másik nagyszüleimhez, és megbeszélték velük, hogy ők megértik ezt, ők is ezt tették volna velünk, mert nagy volt a pofánk, stb. Ja azt nem is mondtam, hogy a kirúgás előtt a nagyapám kétszer ököllel odavágott nekem, és ez a Nagyim, azt mondta, hogy hamarabb kellett volna! (Az volt a probléma, hogy fiúztam, és bulizni jártam, hajnalban felébresztettem őket, ezért ütött meg).Nagyim mindig azt mondta, hogy szeret, de ez nagyon fájt nekem, és a dokis eset is, és én megszakadtam ott legbelül, hogy így elárultak minket. És apám, és anyám is akkor megszakadt valahol ettől, és ezt azóta nem tudjuk megbocsájtani egyik nagyszüleimnek sem. Amikor csecsemő voltam, akkor is náluk kellett laknunk, és már akkor is egyszer kitettek minket.


Teltek az évek, a dédim megüresedett lakásába költöztem, ez egy 4 lakásos társasház. Rokonoké a többi lakás, és egy távoli rokon lakott itt, egy öregasszony. Megkeserítette az életemet, leskelődött, hallgatózott, rosszindulatú pletykákat terjesztett rólam, rám uszított mindenkit. Hosszú lenne, de a Nagyim most is neki, és az öregasszony családjának (keresztapám) adott igazat, velem szemben. Azt mondta, mit tettem én, hogy ne ilyen legyen a kapcsolatom velük? Én nem csináltam semmit, ezek ordibáltak mindenfélét rólunk a párommal, és nem szóltam egy darabig semmit. De aztán egyszer visszaordítottam, és én lettem a szemét. Szóval Nagyim, nem is tudom, de mindenért engem, illetve a szüleimet hibáztatja, és mindenki másnak van igaza. Közben azt mondja, nagyon szeret minket, és csak mi vagyunk neki, beférkőzik az életünkbe, gyanútlanná tesz, stb, aztán hátbaszúr. Szerinte mi csak gyűlölködni tudunk. Ezt arra alapozza, hogy ezzel a két rokoni szállal így megromlott a kapcsolatunk. Azt mondja ő nem tud gyűlölködni, de folyton szidja nekem anyámat, anyámnak meg engem. Szidja a férje 2 gyerekét. Nekem olyan fárasztó már a vele való kapcsolatom, hogy egy ideje nem veszem fel neki a telefont. Anyám mindig azt mondja, hogy ne mondjak el neki semmit, a dolgok felének a felét mondjam csak el neki, mert mindent kiforgat. De én nem tudok ilyen őszintétlen kapcsolatot kialakítani, valakit vagy szeretek és rendesen beszélek vele, vagy nem, és akkor egyáltalán nem beszélek vele.


Övé ez a lakás ahol most lakunk, és ki akar tenni innen minket. Egy masik lakásba fogunk költözni, egy éve megy a felújítás, sajnos lassan halad, de szerettem volna úgy odamenni, hogy készen van, most nem tudom mi lesz. A lényeg, hogy nem tudom mit kezdjek ezzel a Nagyimmal, úgy érzem visszahúz engem, és nem akarok vele foglalkozni, de azért azt sem tehetem, hogy többé ne beszéljek vele. De nagyon megbántott ezekkel, és mikor mondtam neki, mindent letagadott. Nem is értettem, hogyan tagadhatta le, hisz anyám, apám is emlékszik ezekre. Amit nem tudott letagadni, arra azt mondja, hogy sajnálja, hogy én így érzem, de ő szeret engem, blabla... Ugyanakkor sokat köszönhetek neki, ő fizette a gyógyszeremet, ingyen lakhattam a lakásában. De annyi mindennel az idegeimre megy, és annyi mindennel megbántott... És nem csak engem, szüleimet is. De már így is sokat írtam. Múltkor kitettem ezt a kérdést, de abból nem értettetek semmit, máshogy fogalmaztam, remélem most érthetőbb voltam. Kérlek ne töröltessétek a kérdést!



2019. szept. 2. 02:06
 1/6 anonim ***** válasza:
30%
Mi van?
2019. szept. 2. 03:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonymousreview60 ***** válasza:
71%
Ezzel a nagyival és a társasházi rokonokkal minimalizálni kell a kommunikációt. Akár úgy is, hogy elköltözöl bérlakásba.
2019. szept. 2. 04:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
80%
Ha nem akarsz, nem foglalkozol vele, de akkor ne is várd, hogy segítsen többet.
2019. szept. 2. 05:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
73%
Valamilyen módon érdemes lenne elmenni onnan.
2019. szept. 2. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
81%

Nekem fura, hogy az egész világ és minden rokon ellenetek van, mégis az egész életeteket generációkon keresztül általuk oldjátok meg.

Mindig és mindig, gyerekkortól napjainkig.

Megkockáztatom, hogy a gond veletek van.

2019. szept. 2. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
69%
Próbálj meg a saját lábadra állni és szakitsd meg a kapcsolatot az egész pereputtyal.
2019. szept. 2. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!