Testvérek, a családon belül nálatok van vita, elhidegülés amiatt, hogy az egyikőtök gyerekeit jobban szeretik a nagyszülők?

Hát sajnálom, megértem hogy nem jó érzés, de nem tudsz mit tenni ez ellen, el kell fogadni.

9#

Kérdező, elhiszem, hogy ez rosszul esik, kinek nem esne rosszul. Le merném fogadni, hogy csak terelnék a témát, ha felhoznád ezt a sérelmed. Aki még csak a látszatot sem akarja fenntartani, annak aztán magyarázkodhatsz. Majd úgyis eldönti a gyerek, hogy mennyire fog hozzájuk ragaszkodni.

A mi családunkban is ez volt, igaz, én nem testvérként, hanem unokaként éltem meg ezt a helyzetet.

Sajnos a szüleim és én is krónikus betegek vagyunk, és részben emiatt mi ki lettünk utálva a családból apai oldalon. A két öreg úgy állt hozzá, hogy aki beteg, az csak teher és haljon meg. Minek hordanak orvoshoz, miért nem vállalnak még egy gyereket, miért nem hagynak megfulladni (aszthmás vagyok), úgyse leszek soha jobban, meg hasonlók. És mivel a szüleim nem értettek egyet velük, ezért minket kellett évtizedekig fúrni. Kívülre persze meg kellett felelni, küldték az almát, ami kukacos volt, az avas diót, az egész doboz rothadt tojásokat. Apám persze loholt a szeretetük után, amit soha nem kapott meg tőlük, és muszáj volt egy éven legalább egyszer mutatkozni. Nagy élmény volt látni, hogy a 2 unokatestvérem kapja a sütit, csokit, fagyit, nekem meg még egy rendes tál étel sem jut, mert "nem tudtuk, hogy jöttök". (Nem a lóf@ßt nem.) A két unokatestvérem persze csak szép és jó lehetett, mert követték az ivás-pasizás szokást, amit az öregek neveltek beléjük, én mindig csak a bamba, hülye, fogyatékos lehettem. Persze amikor ők lettek betegek, elvárták volna, hogy gondozzuk őket. Szerintem olyan jó ízűt még életében nem nevetett anyukám, mint akkor, amior ezt meghallotta.

Nálunk mi az unoka generációja vagyunk. Az idősebb gyerek később született gyerekei a megtestesült tökéletesség, mert az anyjuk a szerencsétlenebb a két gyerek közül, neki kellett több segítség (mert hozzáment egy alkesz balfékhez, akitől 2 gyerek után elvált, és hát sem anyagilag, sem pszichésen nem bírta nevelni őket), oda mindig kellett menni, anyu meg egy talpig rendes emberhez ment hozzá, mi megoldottunk mindent, miránk volt idejük-erejük nevelni. Így mi le vagyunk ejtve magasról. A bátyámnak van már egy tündéri 2 éves kisfia, mindenki imádja, a nagyanyánk meg hetente jár a kedvenc unokákhoz, hogy az új kiscicájuk ne legyen magányos, a gyereket karácsonykor látta, nem érdeklődik, nem viszonozza az érdeklődést.

Az anyukáink még beszélő viszonyban vannak, de a mi generációnk már nagyon ritkán, csak karácsonykor találkozunk, akkor is utáljuk az egészet. Az unokatesóinkkal nem tartjuk a kapcsolatot.