Tényleg mi vagyunk a rossz szülők, meg önzők, akik miatt a gyerek nem kötődik a nagyszülőkhöz?

Sok mindentől függ mennyi segítség kell egy családnak, ha nem vagy ott, nem is láthatod át. Az én szememben is túlzás, de ha a nagyszülők szívesen ugrálnak és élvezik akkor ezzel semmi baj nincs. Nekik ez az igényük. És ez lenne felétek is. Havonta egyszer látják az egyik unokájukat, normális hogy hiányolják a velük töltött időt. Nagy a különbség a két család között az együtt töltött idő tekintetében és normális hogy ennek fényében úgy érzik hogy el vannak dobva. Nekik az, hogy segíthessenek meg az együtt eltöltött idő a fontos. Nyilván nem is fog olyan szoros nagyszülő-unoka kapcsolat kialakulni, mintha 2 utcával arrébb laknátok. Ezt hiányolják ők.

Ami fura nekem hogy miért kell ilyen ellenségesnek lenni velük. El lehet magyarázni hogy sok idő 200 kmet utazni, de akár köthetnénk ilyen meg olyan kompromisszumot, hogy mindenkinek jobb legyen. Nem értem mi baj van azon hogy néha egyedül is ki tudnál kapcsolódni, az a nem normális ha mostantól minden a gyerekről szól. Vagy hogy miért olyan ördögtől való segítséget vagy szitterkedést kérni. Egyébként meg család vagytok, nem csak a gyerekek ideoda pesztrálgatásának meg a havi 1xi kötelező jellegű vizitnek kéne összetartania titeket.

A lényeget kihagytad: a gyereked tényleg nem kötődik a nagyszülőkhöz? Mert ha így van, akkor az valóban gond, de ha csak anyósék látják bele, mert nem lóghatnak rajtatok, mint a másik családon, akkor nem gáz.

Ha a gyereknek is jó így meg nektek is, akkor a havi látogatás tök oké, inkább a sógorékkal van gond, a napi ingázás nagyon durva.

Esetleg annyit csinálnék a béke érdekében (ha amúgy a gyerekkel jól bánnak), hogy tudatosítanám bennük, hogy ti is számítotok rá, ha úgy adódik, nem bizalmatlanságról van szó, csak nem akarjátok kihasználni, stb. És az elkövetkező hetekben csinálnék egy randinapot a férjjel, vagy valamit, ahol a gyereknek "mamanap" lesz, hadd örüljön magának.

Teljesen hasonlóan gondolkozom mint te.

Édesanyám már nyugdíjas, viszont messze lakik. Átlagban 2 hetente van itt egy délelőttöt. Ő az a típus, aki nem ül a másik nyakán, tudja meddig kell maradni, nem hívogat telefonon 2 naponta stb. Gyerekkoromból emlékszem, hogy a mamám buzgósága sokszor zavarta, talán ezért sem lett olyan.

Anyósék közelebb laknak, de nem a szomszédban, viszont még dolgoznak, ezért ők hétköznap egyáltalán nem jönnek át. Bár ha annyira szeretne, egyébként át tudna jönni.

Ők teljesen ellentét, hetente többször kell telefonálni, videó chatelni. Este is telefonálnak akár, amikor már fürdetés és altatás van. Tehát 8 óra után is, de volt, hogy 9 óra után.. Folyamatosan találkozni akarnak, közös programokat, közös nyaralást. Mindenről tudni akarnak és még sorolhatnám. Az ünnepekre fix napokat foglalnak, nem veszik figyelembe, hogy nekem is vannak szüleim és esetleg hozzájuk is elutaznánk. Ezeket nyilván csak nagy vonalakban írom, ezekhez mind mind jönnek még apró kis részletek is.

A gyerek lepasszolást, mi már az elején elmondtuk nekik, hogy akkor lesz ilyen ha szükség van rá, illetve ha úgy érezzük, hogy mind a hárman készen állunk rá, vagy majd ő kéri magától, és nem belekényszerítem, illetve nem akkor amikor a nagyszülők éppen így szeretnék.

Egy ilyen pici gyereknek, igen is otthon van a helye a szüleivel. Persze, ahol napi szinten találkoznak a nagyszülővel, más a helyzet. De az, hogy 2 hetente látja őket szerintem kevés ehhez.

Szülő gyermek unoka dédunoka gyönyörű szavak. De a valóság sokszor nagyon fájó és kegyetlen. Szültem 2 gyermeket,fiút és egy lányt. Lanyomnál született 4 gyönyörű unokám.lanyom 40 évesen jött rá hogy Ő még nem is élt igazán. Ekkor úgy döntött hogy magukra hagyja az

2 iker unokáimat ,akik még az általános 8 osztályt épp hogy elvégezték. Én lettem az egyik unokám gyámja amihez az anyukájuk aláírásával hozzájárult.Fanni unokám már úgy került hozzám hogy élettársa volt amit korábban anyukája megengedett. Nálam lett terhes az unokám, tehát vagy befogadom őket, vagy már a kórházból ki sem adják a dédunokamat.odaadják nevelőszülőkhöz. Anyukájához nem vihette a pici Bencét a lakás körülmények miatt.Én ekkor betöltöttem az 59. évemet.Az az unokám és élettársa meg én éltünk 1 nyugdijbol majdnem 1 évig. Annyit nem kérdezett ez idoalatt a lányom, hogy anyu segítsek valamiben? Neki ez volt a természetes. Mikor megszületett a kicsi Bence és kiadták a kórházból attól kezdett minden rosszra fordulni.Azert hogy a gyermekeket a kezükben.tarthatták az volt a köszönet hogy nem vehettem fel a dédunokámat a kezembe mert nálam sírni fog.Ez olyan rosszul esett nekem,hogy az idegtől agyinfarktussal bekerültem a kórházba. A mai napig nem tudok tisztán beszélni. Azt sem akarták hogy lássam Bencét pedig egy utcában lakunk egymással szemben ugyan is elkoltoztek mivel mar a vitaink mindennaposak voltak.Kérdezem hol rontottam el? Miben hibáztam? Talán abban hogy a kezükben tarthatják a fiukat? Az öregek már csak akkor kellenek ha a fiatalok helyett kell megoldani az ő kötelességüket.Amikor már nincs ránk szükség akkor ki lehet dobni bennünket. Majd jön a szemetesautó és még a közelukből is elvisz bennünket.Mi öregek már csak erre vagyunk jók?