Van olyan, aki falusi szülőt, nagyszülőt magához vett nagyobb városba vagy a fővárosba? Hogy bírták/bírják ők ezt?

Nálunk faluról került mamám megyeszékhelyre. Először nagyon megviselte, de már beletörődött. Ha nem hoztuk volna el, már nem élne. Legjobban a családi sír hiányzik neki (férje, fia). Mivel elég rossz állapotban van, és 1 óra kocsival az út, általában csak halottak napján visszük el.

Párom nagymamája költözött be faluról városba párom szüleihez.Bár ő akarta,de nem angyon birja.Így télen városon van,nyáron otthon falun.

Mint a "szakmai" részében is picikét jártas mondom.A legnagyobb probléma minden idős embernél, h nincs mit csinálnia.Fölöslegesnek érzi magát, a nyugdíjazás után már nem kell dolgoznia, megszakadnak a kapcsolatok.Marad család.És, h életcélt találjanak neki.Legyen elfoglaltsága, mindegy, ha "csak"a virágok öntözése, de az ő feladata és fontos.Néhány éve a falurombolás keretében Romániában a faluról, tanyáról betelepítették az időseket a városba.Pár év múlva mindenki meghalt, és nem azért mert beteg volt.Nm volt miért élniük.Nagy toleranciával kell kezelni őket.

Az utolsónak teljesen igaza van. A férjem nagyszülei 85 és 88 évesek. A tata 90%-ban vak, cukorbeteg, szívmegnagyobbodása van, a mamának magas vérnyomása, gyomorfekélye, epeproblémái, stb. És ők látják el az otthoni teendőket. A mama minden nap főz, ellátja a tyúkocskákat, tesz-vesz a kertben, mos a tatára (tudjátok olyan régi félautomata géppel), a tata pedig fát vág, metszi a szőlőt (gyakorlatilag vakon), és mindig találnak valami munkát. Messiásként várják a dédunokákat, komolyan attól tartunk, hogy ha lesz dédunoka beadják a kulcsot, mert már csak azt várják, hogy nyugodtan tudjanak meghalni. Nem mondom, hogy nem látszik meg rajtuk a kor és a sok betegség, de belebetegednének, ha azt mondanánk nekik, hogy nem csinálhatnak semmit.

Szerintem meg tudják szokni a városi létet. Bár ha azt nézzük hogy a sok év, emlékek és barátok oda kötik őket mindig hiányozni fog nekik.