A szüleim soha nem hivjàk fel a gyerekeimet születésnapjukkor?!

1. vagyok.

Tudom hogy míglen érzés, mert az apám is ezt csinálta. A húgom létezett, én nem. Nem mondom, hogy jó érzés volt, pláne nem 10 évesen, de túl éltem. A szeretetet és odafigyelést nem lehet erőltetni. Attól hogy szülő, nagyszülő, akármilyen rokon, nem fogja automatikusan szeretni a másikat.

27-es vagyok...

Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon megosztó kérdés, azonban, én csupán elmondtam a saját példámat, kihozva belőle azt lényegként, hogy a távolság nem lehet, és soha nem is volt ürügy, mert azok a gyermekek, a távolság ellenére is az övikék ! Az unokáik !

És biztos vagyok benne, hogy minden épp ésszel és szívvel rendelkező ember igyekszik a lehető legtöbbet nyújtani a gyermekeinek és ezzel együtt, a későbbiekben az unokáiknak !

Szóval annyit fűznék még hozzá ehhez, hogy te semmiképp ne érezd magad kevesebbnek, mert ez csakis a szüleidet minősíti.

Te igyekezz minnél több figyelmet és szeretetet nyújtani a gyermekeidnek, és törekedj arra, hogy megfelelő kapcsolatot építs majd ki velük, hogy nektek megfelelő legyen majd a kapcsolatotok.

Persze érdemes a szüleiddel beszélni erről, viszont ha nem történik változás, akkor se őrlődj, te-ti attól még a családoddal nem lesztek és nem is vagytok kevesebbek !

Aki pedig ezzel nem ért egyet, nyugodtan pontozzon le.

Kérdező!

Nem nagyon tudsz mit csinálni, mert a szeretetet nem lehet kierőszakolni. Apád, ahogy veled sosem törődött, a te szülinapodat "elfelejti", ugyanúgy felejti el a gyerekeidét is.

Azért, ha legközelebb felhív, hogy közeleg a tesód szülinapja, ne felejts el gratulálni neki, nyugodtan mondd meg neki, hogy neked is van egyszer egy évben szülinapod, amikor apádnak nem kéne elfelejtenie gratulálni.

Ne foglalkozz a sok rosszindulatú válaszolóval, ez az oldal hemzseg a gyerektelen, magányos, keserű emberektől, mit várhatsz tőlük?

Nálunk is az a helyzet, hogy ketten vagyunk tesók, a bátyám az atyaúristen, én meg csak úgy vagyok. 3 gyerekem van, nagycsalád lettünk, tesóm agglegény, egyedül él. Mégis őt segítik minden téren, mi sokan vagyunk, nekünk nem kell segíteni. Az ő szülinapja kb. nemzetközi ünnep 6 fogásos ebéddel, az én szülinapom mindig el van felejtve, a gyerekeimről nem is beszélve. Nem lehet ezzel mit kezdeni. Sok vita és beszélgetés után sem változott semmi. Elfogadtam nagy nehezen az évek során és beletörődtem, most már nekem sem olyan fontosak sem a találkozók, sem a közös ünneplések. Néha visszavágok azért, mert fáj, amikor anyám azt sem tudja, hanyadikos a legnagyobb unokája, hogy nem mindegy neki? Úgysem fontos. Persze, hogy ő van megsértődve 😊 Ők azok a fajta öregek, akiknek csak a fiú számít gyereknek, azzal lehet dicsekedni, a lány semmit nem ér. A sors ajándéka, hogy 3 lányom lett, persze, hogy fiú unokát vártak.

Téged is meg lehet érteni, hogy ennyire ki vagy akadva rájuk, mert a legutóbbi válaszod alapján nem sok szeretetben volt részed életed során, már ami a szüleidet illeti. De ahogy megtapasztalhattad, a szeretet olyan dolog, amit nem lehet kierőszakolni. Ismered őket, tudod, hogy kb. huszadrangú dolog vagy az életükben, és bármit csinálsz, ez így is fog maradni. Ha te ilyen keveset jelentettél nekik, a gyerekeid még kevesebbet számítanak. Ezt a tényt vagy elfogadod és továbblépsz, vagy kikészíted magad. Igazságtalan? Az. Dühítő? Az. De a gyerekeidnek egy boldog, kiegyensúlyozott anyára lenne szükségük, nem arra, aki a megváltoztathatatlan múlton (vagy jelenen) stresszel.

Amit tehetnél, hogy legközelebb beolvasol apádnak, amikor felhív a tesód szülinapjára emlékeztetni, de lehetőleg úgy, hogy innentől kezdve ne merjen többé ezzel zaklatni.

Azt viszont be kellene látnod, hogy te sem vagy hibátlan. Az a rosszindulat, ahol negatív dolgokat kívánsz a veled némileg ellentétes véleményen lévőknek, csak téged minősít...

Hm. A személyesen esetleg ismeretlen unokáknak a telefonban egy boldog születésnapot sem kívánni teljesen rendben van. Értem. Pár napja teljesen egyöntetűen válaszolta mindenki egy kérdezőnek, hogy bunkóság nem megkínálni valamivel a váratlanul betoppanó védőnőt, aki hivatalból jött, MERT ÚGY ILLIK, és még senki nem halt bele abba, ha udvarias volt.

De egy nagyszülőben ne legyen annyi, hogy hallani akarja az unokái hangját? Ha nem találkoznak gyakran vagy egyáltalán személyesen, akkor annál inkább! És afölött is elegánsan elsiklott mindenki, hogy a saját gyerekük szülinapját is lesz-ják, miközben mindenki másé a családban olyan fontos, hogy még külön szólnak is érte, el ne felejtse a kérdező.

Hát mit mondjak. Attól, hogy az egyik gyerekem elmegy külföldre, még a gyerekem. Ha szeretem, annál jobban hiányzik, annál jobban emlékeztet minden rá, például egy bizonyos nap a naptárban. A soha nem látott unokáimhoz nyilván nem kötődhetek. De aki nem kíváncsi egy négyéves hangjára a telefonban, az nem nagyszülő.

Ennyi. Nincs ezzel semmi gond, kérdező, fogadd el, hog ilyenek és ne várj tőlük semmit. Mondjuk én el nem tudom képzelni, hogy állod meg szó nélkül, hogy soha nem köszöntenek fel téged, más szülinapja miatt viszont felhívnak?

Utolsó!

Nem láttam, hogy barki is azt írta volna, ez rendben van. A válaszáról többsége azt írta, ezt kell elfogadni. A szeretet nem kötelező, ha nincs a nagyszülőben az unoka fele, vagy a szülőben a gyerek fele, akkor nincs. Nem tudsz vele mit kezdeni, akár tetszik, akár nem.

Pedig ö evek ota le se szarja az enyemet meg az unokàiét. Anyam ugyanez csak annyi a különbség h legalabb ö nem alaz meg.

Ha ilyen szar a kapcsolat miért erölteted?