Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Mit gondoltok erről a helyzetr...

Mit gondoltok erről a helyzetről, mi lenne az igazságos?

Figyelt kérdés

Van a nagymamánk, és 5-en vagyunk unokái, mi 3-an, meg unokatesómék 2-en


Unokanővéremet támogatta a mama az egyetemi évei alatt, ami szegeden 8 ! évig tartott. HOgy milyen szak, azt egyikünk sem tudja, valami matekos pénzügyes. Mama konkrétan fizette neki az albérletet, mindannyian szegeden tanultunk, mindannyiunk kollégista volt végig, illetve mindannyian szakmát tanultunk,semmi albérlet.


Ő szobát bérelt, azt fizette neki a mama. TOvábbá tandíj is volt félévente, azt is fizette neki a mama. Továbbá főzött is neki, mert hogy ő beteg, hogy mi a betegsége azt senki nem tudja megmondani, a doktorok sem, de el van hízva és zöld hasmenése van, illetve állításuk szerint néha elönti a vér.

A mamanak mondták, én is tőle tudom, hogy megvan neki az egyetem, csak a diploma nincs meg, már 2 éve vagy hogy otthon ül, tv-zik, nézi a mesét, még a mamát se látogatja meg, ki nem mozdul. Az anyjától tanulta ezt.

Azt régen elhívtuk disznóvágásra, de jobb ha nem hívjuk, mert annyi kóstolót elvisz, a munkája meg nem ér 10 fillért.


1990-es születésű unokanővérem, 30 éves lesz. Diploma nincs, de elég nehéz is lehetett, mert full matekos egyetem, de nem végezte el. Mamanak beadták hogy minden rendben van. Ez tényleg lehet? Mert én nem jártam egyetemre, nem értek hozzá.


Dolgozni nem akar szerintem.


Csak az a baj, hogy faterom már tönkrement a munkában és az segít a mamának dolgozni a kertben, vetik-szedik, permetelik a krumplit, amiből semmit nem kapunk, elhordják az összes krumplit, tojást, az is alig jut nekünk.


APámnak régebben adott pénzt a mama, tehát nem igazságtalan, de azért közel nem annyit, mint 8 év * 25-30 ezer + tandíj negyedévente vagy hogy, mert nem államilag finanszírozott volt szerintem



Egy kis okosságot, véleményt, illetve egyetemi működést meghallgatnék... De elmegyek a mamához és megmondom neki ezt a krumplizásra ne hívja fateromat, mert már teljesen tönkrement a saját munkájába, és amúgy is sokkal olcsóbb megvenni a boltba a krumplit, fölösleges kidobott munka, unokatesómék meg amúgy is mindent elhordanak, bár az már nem az én dolgom


2019. nov. 12. 19:57
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
17%

Szerintem tök mindegy, hogy mi miatt (nyelvvizsga hiánya vagy bármi más miatt), akkor sem normális, hogy valaki egy 3 éves BA alapszakot 8 évig csinál és mégsem fejezte be és dolgozni sem dolgozik...

Tehát tényleg ablakon kidobott pénz volt az unokanővérének a taníttatására kiadott pénz.

Egyébként a Kérdező által leírtak alapján valószínűleg nemcsak testi, hanem pszichiátriai betegsége is van a Kérdező unokanővérének.

2019. nov. 12. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
41%
Kb minden szülőnek van kedvenc gyereke és minden nagyszülőnek kedvenc unokája. Nálatok ő a kedvenc. Az igazságosságnak a világon semmi koze nincs az erzelmekhez.
2019. nov. 13. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
42%

Átlagos vidéki cifra nyomorúság, melyben egymástól irigyeltek 30 ezer forintot meg egy kis krumplit. Unokanővéred jó eséllyel szociofób, köszönhetően többek között a súlyának.

A legnagyobb súlya viszont nem unokanővérednek van, hanem a kérdés mögött megbúvó teljes kilátástalanságnak. Sajnálom, hogy emberhez méltatlanul, oktalan állatként kell életeket leélni ebben az országban.

2019. nov. 13. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
44%
Szóval az egész family a mamán akar élősködni.Értem.
2019. nov. 13. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 A kérdező kommentje:
14-es: nem. De ami az egyiknek jar, az a masik unokanak is.jar, egyforman, egyenloen. Szerintem eleg nagy a kulonbseg az elosztas es az eloskodes kozott.... Ami unokatesom csaladjara jellemzo.. es igen, eleg nagy a szegenyseg is ezen a kornyeken
2019. nov. 13. 10:54
 16/23 A kérdező kommentje:

A szomszed kozsegben nyilt egy nagyobb munkaltato : vagohid... Az egyik legrosszabb, legalja melo a vilagon.. reggel 6- este 10ig is tart a melo...


Brutto 1000 ft oraber, semmi egyeb.

2019. nov. 13. 10:56
 17/23 A kérdező kommentje:

Nekem ez a betegseg is rejtelyes... Nem tudom elkepzelni, hogy apro par grammos gyogyszerektol hogy erhet el valaki 120 kgot.


Meg egy egyetemi alapszak altalaban 4 eves, ugy tudom... De bevallottan halasztott is 1 evet egyik targybol

2019. nov. 13. 10:59
 18/23 anonim ***** válasza:
Tapasztalatból mondom, hogy általában, aki 120 kg nő léttére, azoknak (általában) komolyabb pszichiátriai betegségük van, mint a szociofóbia!
2019. nov. 13. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
57%

Egy egyetemi alapszak 3 év.(BA alapképzés)

Ha ezt 8 év alatt sem sikerült elvégeznie az unokatestvérednek, halasztastól függetlenül sincs rá sok esély, hogy befejezze.

Lehet, hogy már rég ott hagyta, csak titeket néz hülyének és titeket kábít, hogy még tanul....

2019. nov. 13. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
57%
A Kérdezőnek igaza van, valóban csak élősködnek rajtuk az unokatestvéreik és hülyének nézik őket!
2019. nov. 13. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!