A férjem húga nem tud rendesen vigyázni a gyerekünkre, de a férjem őt védi. Mit csináljak?

Titeket sem kényszerít senki, hogy rábízzátok... Gondolom nem egy éjszaka történt az összes kígyós, abortuszos, sütős történet...

A férjeddel beszéld ezt meg. A sógornődnek pedig legyél nagyon hálás.

Én megvédeném a lányt: imádom az unokahúgomat, nagyon-nagyon sokat vigyázok rá, éjszaka is, szóval tapasztalatból mondom, hogy NAGYON nehéz. Sokkal nehezebb, mint saját gyerekre vigyázni.

Miért? Na, hát pont azért - többek között -, amin te felháborodtál: elvileg semmi jogom nevelni, rászólni, "kioktatni", megpróbálni bármi szokásán változtatni, mert nem én vagyok az anyja.

Ugyanakkor velem van, az én felelősségem, és nekem kell "elviselni", "megküzdeni vele". Ezt nem rossz értelemben mondom; aki már vigyázott gyerekre, érti szerintem, hogy mire gondolok.

Szóval ne neveljem, ne erőltessem a saját nézeteimet, mert nem az én gyerekem, ugyanakkor rendszeresen velem van, a problémák nálam is felmerülnek, hát mit csináljak?

Megharagudhat a szülő, ha adok neki csokit, megharagudhat, ha rászólok a kis szeme fényére, vagy ha nem engedem, hogy este TV-zzen, de azért is, ha engedem... Mindent nem lehet előre megbeszélni, a szituációk felmerülnek, és helyben kell rögtönözni. Utólag meg vagy "átmentél a vizsgán", vagy nem.

A példáid nyilván szélsőségesek, én biztos nem így csinálnám egy gyerekkel, de ítélkezni nem fogok. Amúgy sem hiszem, hogy minden alkalommal, mikor vele van, kígyókkal ijesztgeti meg terrorban tartja; azért ne akard szörnyetegnek beállítani. Voltak rossz döntései, ez tény.

De dolga amúgy ingyen rendszeresen vigyázni más gyerekére? Szívesen csinálja? Nem lenne más dolga? (Nem kötelessége, hanem valami, amit szívesebben csinálna...).

Kellene-e hozzátok mennie neki inkább? Na, hát ez az abszolút NEM, úgyhogy ezt a részét az argumentációdnak felejtsd is el folyton. Nem hivatásos, fizetett bébiszitterről beszélünk, hanem egy fiatal családtagról, aki szívességet tesz nektek.

*folyton helyett felejtsd is el rögtön akart lenni.

Még hozzátenném, hogy a gyerekeknek is elég élénk ám a fantáziájuk. Nem azt akarom mondani, hogy hazudik a fiad, de a dolgok kiszínezése nagyon is jellemző a négyévesekre.

Nem biztos, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy ő azt elmeséli.

"havonta maximum 2-3 alkalom van,mikor egyikőnk sincs otthon."

"Mostanában sokszor rá kell bíznunk,"

WUT?

Nagyjából leírtak már mindent. Én csak annyit tennék hozzá, hogy ezt is írtad: "a közeljövőben nem tudunk munkahelyet váltani". Nos, eleve úgy kellett volna a gyerekvállalásba belevágni, hogy legalább egyikőtöknek már ilyen munkahelye van. De ha nem is úgy alakult (nem csak tervezetten jöhet egy baba), akkor is 3 éved volt, hogy találj helyette egy kisgyerek mellett vállalható másik állást. Vagy ha végképp nem megy, vállaltok második babát, aztán még 3 évre el van tolva a probléma.

Szóval itt minden más jobb lett volna, mint az abortuszt magyarázó, halállal és kígyóval ijesztgetős ingyen bébiszitter rokon.

És az a baj, hogy ami félelmet már eddig beleültetett a sógornőd, azt se lesz könnyű kinevelni belőle. Ha még 1-2 évig ez megy, csak több lesz a gyerek problémája.

Nem védeni akarom a sógornőt, vigyáztam èn is gyerekre. Az a kisfiú akit addig egy angyalnak hittem amíg nem kellett rá vigyáznom, teljesen az ellentéte volt. A jó édes anyja nem volt vele tisztában, hogy káromkodik, hisztizik, akaratos ès ha valami nem úgy volt ahogy ő akarta akkor megütött vagy hozzám vágott valamit. Nem azt mondom, hogy a te gyereked is ilyen, de nyilván engedetlenebb és hisztisebb mint otthon. A sógornő is dolgozik gondolom, nyilván fáradt, elhiszem hogy semmi türelme neveli a ti gyereketeket.

A sütős eset sem hiszem, hogy úgy volt ahogy előadtad, ha a gyerek századszorra sem fogja fel, hogy ne nyúljon oda, az bizony idegesìtő tud lenni. Ha meg megégeti a kezèt akkor nekiestek a sógornőnek, hogy nem figyelt rá.

Keressetek egy hivatásos bèbiszittert, mindenkinek megkönnyebbülès lesz!