Mit gondoltok azokról a rokonokról, akik nagyon jól rudják, hogy nem fogyaszthatsz édességet/cukros dolgokat, mégis ilyen dolgokat ajándékoznak neked, és ezt ki is mondják?

Az összes családtagom nagyon jól tudja, hogy már évek óta nem fogyasztok csokoládét, cukros és szénhidrátban dús élelmiszereket.

Nem csupán kényeskedés, vagy ‘anorexia nervosa’ miatt: inzulinrezisztens vagyok.

Bár már rég nem vagyok gyerek, még mindig szokás nálunk, hogy húsvétkor, és egyéb ünnepekkor összegyűlünk a nagyszüleimnél.

20 éves fejjel már nem szorulok rá nyuszicsokik hegyeire, nem is várok ilyenkor semmilyen ajándékot, csak azt, hogy láthassam őket.

Erre kivétel nélkül az összes családtagom hozzám vágott egy ótvar nagy csokinyulat, meg rengeteg számomra káros dolgot.

Volt egy rokonom, aki konkrétan ezzel a szöveggel jött oda hozzám:

“Tudom, hogy te nem eszel ilyet, de azért tessék!” - és kiszúrta a szememet egy tábla Milka csokival.

Természetesen egy minimális mosoly sem volt az arcomon.

Nem fogom fel, miért nem tudják megérteni, hogy ez a fajta “ajándékozás” számomra egyáltalán nem öröm, és nem figyelmesség!

Nem is azért osztogatják ezeket, mert bármilyen szorosabb kapcsolatunk lenne egymással, hanem csak azért, mert ilyenkor adni “kell” valami olcsó, gagyi kis sz*rt a rokonoknak.

Tudom, hogy ez a legolcsóbb ajándék, amivel azt éreztetheti, hogy “na te marha, rád is gondolunk egyszer az évben”, de az embernek az esik jól, ha nem a személytelenségre, hanem a figyelmességre összpontosítanak.

Már annak is örültem volna, ha egy kis dekorációt, cukormentes dolgokat, vagy bármilyen NEM ehető dolgot adtak volna nekem.

Az étkezés egyébként is egy kényes téma számomra, és ezt nem hajlandók megérteni.

A családomban nem én vagyok az egyetlen, aki a cukorral küszködik. Ugyanebben a társaságban vannak már korosabb, kettes típusú cukorbeteg rokonaim is, akik sajnálatos módon nem igen törődnek a helyzetükkel, ők csodálkoznak rajta, hogy a látásuk, mozgásukat egyre nehézkesebb, -

és az én mentalitásomat és odafigyelésemet inkább kényeskedésnek, képmutatásnak veszik ahelyett, hogy tisztelnék bennem, hogy én képes vagyok még csírájában elfolytani a tényleges cukorbetegséget, és van a diétámhoz akaraterőm, önuralmam és kellő kreativitással is rendelkezem a saját magam által előállított ételeimhez.

Ti hogy reagálnárok ilyen helyzetben?

Hagynátok, hogy büntetlenül lenyomják a török tokon ezt a SZÁNDÉKOS megalázást, vagy minimálisan jeleznétek nekik, hogy nem örülsz az ajándékunknak?