Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Segítsek lógni a barátnőmnek...

Segítsek lógni a barátnőmnek vagy vamzeroljam be az anyjánál?

Figyelt kérdés

Néhány hete lett barátnőm.

Ő 16 éves, középsulis, én 19 vagyok, egyetemista.

A lánynak problémái vannak az iskolával meg úgy alapjában véve mentálisan nem túl stabil. Erről tud az anyja is, jár pszichiáterhez, pszichológushoz is és jelenleg is suliváltás előtt áll, de lényegében állítása szerint semmi nem segít rajta.

Többször felmerült már részéről (illetve, mint kiderült előttem többször meg is tette már) a suliból való lógás és őszintén fogalmam sincs ilyenkor mit tegyek/mondjak. Mármint elméletileg én vagyok a felnőtt és a "józan" a kapcsolatunkban, de nem vagyok az anyja, se a doktora.

Most például megint megkért rá, hogy holnap had jöhessen el a kolimba és ne kelljen suliba mennie, az anyjának meg nyilván úgy adná el, hogy suliban volt. Eddig sikerült erről lebeszélnem és ráerőltetnem a sulit, mert tudom, hogy ha hozzászokik a lógáshoz, akkor abból semmi jó nem származik, ha meg segítek neki rejtőzködni, akkor meg én is szálka leszek az anyja szemében. Viszont az meg megint csak nem lenne túl etikus a barátnőmmel szemben, ha szólnék az anyjának, hogy "a lányod holnap lógni fog, csinálj vele valamit".

Viszont nyilván magára sem akarom hagyni, hogy oké lógjál, én meg addig élem az életem, mert bár kicsi az esélye, de akár kárt is tehet magában olyankor meg úgy általánosságban nem lenne túl kedves magára hagynia az embernek a szerelmét, mikor tudja, hogy nehéz időszakot él meg.


Mit csináljak?


2019. okt. 2. 12:17
1 2 3 4
 11/32 anonim ***** válasza:
45%

A barátnőd szinte rád hárítja a felelősséget a lógásáért, hiszen te már felnőtt vagy, ő meg még nem.

Ne hagyd, ne asszisztálj ehhez! Menjen ő suliba, te meg cserében elviszed sétálni vagy moziba délután.

Sajnálom, hogy mentálisan labilis a kislány. de ne légy a cinkosa! Igy nem segíted a gyógyulását.

2019. okt. 2. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/32 anonim ***** válasza:
51%

Jól csinálod!

Semmiképp se legyél partner a lógásban!

Ha megint délelőtt akar menni hozzád, akkor kerek-perec mondd meg, hogy szó sem lehet róla, hisz akkor neki iskola van.

Viszont az anyukájának ne szólj. Egyáltalán ismeritek egymást?


Viszont egy ilyen labilis lánnyal együtt lenni tömény kínlódás lesz, úgyhogy hosszabb távra ne tervezz vele.

2019. okt. 2. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/32 anonim ***** válasza:
33%
"úgyhogy hosszabb távra ne tervezz vele." - hát ÍGY tényleg ne... ki a fene méltányolná azt, ha a párja nem mellette áll?
2019. okt. 2. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/32 anonim ***** válasza:
40%
Kérdező, most őszintén, egyáltalán hogy fordulhat meg valaki agyában olyan, hogy beárulja a párját????
2019. okt. 2. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/32 anonim ***** válasza:
54%
Akik támogatnák a lány lógását, azok miért gondolják, hogy ezzel segítenek a lánynak? Tetszik vagy sem, az embernek vannak kötelességei, amiket el kell végezni. A lánynak jelen pillanatban az a kötelessége, hogy tanuljon. Ha nappali tagozaton tanul, akkor kötelessége az órákon is ott lenni. Mitôl segítség az, ha a lány nincs ott órán, halvány segédfogalma nincs, mirôl van szó, mi a tananyag és a mostaninál is jobban lemarad? Mitôl segítség, ha nem kell szembenéznie az iskolai konfliktusokkal, és nem tanulja meg megoldani azokat? Az már csak hab a tortán, hogy pszichiátriai eset a lány, épp ezért nagyon nem jó ötlet felügyelet nélkül hagyni. Rövid távon biztosan kényelmesebb lógni a suliból, de hosszú távon nagyon nem ez a lány érdeke.
2019. okt. 2. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/32 anonim ***** válasza:
33%
"Akik támogatnák a lány lógását, azok miért gondolják, hogy ezzel segítenek a lánynak?" - tán, mert mi is voltunk 16 évesek, és velünk is megesett, hogy olykor némi lógásra volt szükségünk? Erre gondoltál már?
2019. okt. 2. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/32 anonim ***** válasza:
51%
Filthfan, azon mit nyerne a Kérdező, ha rád hallgatna?
2019. okt. 2. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/32 anonim ***** válasza:
40%
Hogy mit nyerne a kérdezô? Megszabadulna ettôl a fruskától, mielôtt komolyabban belebonyolódna.
2019. okt. 2. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/32 anonim ***** válasza:
45%
Ha szakítani akarna, arra van egyszerűbb, és nem utolsó sorban tisztességesebb mód is, amivel nem a lánynak tesz keresztbe.... nem?
2019. okt. 2. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/32 anonim ***** válasza:
47%

"Segítsek lógni a barátnőmnek vagy vamzeroljam be az anyjánál?"

Egyiket sem, hanem sürgősen lépj ki ebből a kapcsolatból!

2019. okt. 2. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!