Milyen hatásai lehetnek annak, hogy 19 évig és még tovább egy szobában kell a szüleimmel aludni?

19 évesen nem kell a szüleiddel egy szobában, egy lakásban, egy településen, egy országban, egy földrészen sem aludnod.

Irány a felnőttélet!

#9

Ez nem tény, azt csak te hiszed. Régen nem volt internet és ilyen szintű média, hogy mindent felfújjon, vagy ténylegesen találkozzon vele az ember. Az emberek inkább eltitkolták, ha valami problémájuk volt.

Csak egy ilyen ismerősöm van (lány), ő az anyukájával alszik egy szobában, illetve konkrétan egy ágyban is (rendes széles ágyon persze), mert kicsi a szoba, ahol alszanak. Meg a lakás is úgy alapból.

Lassan 30 éves a csaj és elég durva függés alakult ki közöttük emiatt, lényegében nem tudják egymást elviselni, közben meg nem tudnak pl. egyedül aludni, ha a másik valamiért nincs ott.

Szerintem rettenetesen egészségtelen, és legfőképpen kamaszkorban káros, ha valakinek 100%-ban meg kell osztoznia a legprivátabb szféráján a saját anyjával/apjával.

12-es

De pedig tény!

Régen ugyan nem volt internet, mégis az emberek mindent tudtak egymásról. Még Budapesten is ismerte egymást az egész utca. Gyerekek csapatban játszottak, jártak ide-oda, bejárták az összes házat pincétől-padlásig, az embereknek voltak barátaik, szomszédok együtt kártyáztak a kiskertekben, vagy az udvarokon, kollégák munka után söröztek és hétvégeken együtt kirándultak, sokkal nyitottabb élet volt mint most.

Most mindenki bezárkózik, megszűntek az emberi kapcsolatok, még a panelokban sem tudják a közvetlen szomszéd nevét, bújjuk a netet, amin kontroll nélkül van a sok baromság, önjelölt próféták mondják a tutit és az emberek 90%-a hazudik magáról.

De ne offoljuk szét ezt a fórumot, értelme sincs ennek a vitának!

Bár nem én írtam azt a választ, de teljesen igaza van.

Nem voltak régebben sem mások az emberek, csak nem tudtál róla. Más se nagyon tudott róla, nem volt internet.

Az újság sem írt meg akármit, és a hatalom is mindent korlátozott.

Annyi, de annyi beteg lelkű ember volt, már a középkorból fennmaradtak olyan beteges dolgok, amiktől még most is felfordul az ember gyomra.

Amilyen gyilkosságok voltak, az nem arra utal, hogy akkor hű de normálisak lettek volna.

Nem éltél, nem tudhatod. Viszont ami fennmaradt, az alapján meg nem neked van igazad.

Én imádom pl. Móricz műveit. Gyerekbántalmazás, pedofília, nemi erőszak, stb. Mindennapos dolgok voltak.Nem volt kihez fordulni. Egy fél disznóért eltusoltak bármit. Ma legalább nyilvánosságra kerül, ennek pedig ereje van.

És való igaz: nem azért voltak egy szobában, mert ez olyan jó volt, hanem mert KÉNYSZER volt.

Nem kell túlságosan sokat gondolkodni: egyetlen kályha volt, nem volt még központi fűtés!

Ha nem akartál megfagyni, akkor 8 emberrel eludtál egy szobában!

Érdekes, nyáron simán kint aludtak az istállóban vagy akárhol, mikor nem volt meg a kényszer!

És ne gyere már azzal, hogy régen ez volt a normális, mert régen az is normális volt, hogy nem volt áram! Se vezetékes víz.

És ma normális? NEM!

Amióta elkezdődött a villamosítás, meg a vízhálózat kiépítése, azóta az a normális, ha egy családnál ezek rendelekzésre állnak!

És ha ezek nincsenek bekötve, megy a gyámügy pl. és elveszik a gyereket a szülőktől4

"Régen"... istenem, milyen ostobaság ezzel érvelni4

Régen tök normális volt, hogy napokig nem fürödtél, most meg nem normális!

Akkor az egy más világ volt, most meg megint más világ van, ezt kéne felfogni!

Épp ezért - és ha szerinted ez szétoffolja a fórumot - akkor próbáld meg a VÉLEMÉNY-edet NEM TÉNYKÉNT kezelni.

"ha valakinek 100%-ban meg kell osztoznia a legprivátabb szféráján a saját anyjával/apjával"

Nem 100%-ban és nem a legprivátabb szféráján, hanem csak akkor, amikor alszik, a hálószobán. A nap nem csak abból a 7-8 órából áll, amíg alszik a család.

Nos, én abban a korban voltam kisgyerek, amikor öten-hatan laktunk egy szobában, és igen, egy cserépkályha volt a lakás közepén. Amikor megkaptuk a hőn áhított panellakást, még nem volt külön szobám, 16 éves koromig aludtam a nagyszüleimmel..

Hogy milyen hatása volt? Ez akkor nem tudtam, de azt hiszem, elég beszédes, hogy már jó ideje csak egyedül tudok aludni és egyedül is élek. (És minden valószínűség szerint egyedül fogok megmurdelni is..)

#14

Ez hülyeség. Az idősebb ismerőseim rengeteget meséltek arról, hogy régen is rengeteg idióta volt, zaklatás stb.

És különben is, miért kéne ismernem az egész utcát? Miért kéne a szomszéddal egy "jónapot"-on kívül bájcsevegnem? Egyébként szívesen társalgok emberekkel, de a bajcsevegés engem egyszerűen lehúz.

Megmondom neked, régen is voltak visszahúzódóbb, magányos emberek, és régen is ugyanúgy lenézték őket, ahogy ez rólad is elmondható a kommentjeid alapján :)

A válaszod másik részével viszont egyetértek, rengeteg a troll. Amíg az egyszerű plebsnek nem volt pénze számítógépre, jobb volt az internet minősége, ez tény.

Én így éltem - elváltak a szüleim, a válás alatt apám odahozta az új családját a másfél szobába, szóval anyámmal a fél szobában laktunk majdnem két évig, majd ugyan az ügyvéd kiharcolt nekünk önkormányzati lakást, de egynemű gyerekre (mármint rám) hivatkozva egy 30 nm-es lyukat kaptunk.

Szóval 6 éves koromtól anyámmal aludtam egy szobában emiatt. Nem volt kamaszként pasizás (itt nem arra gondolok, hogy jajj a kamasz kislánynak már phasz kell, hanem hogy nem tanultam meg alapvető szociális készségeket, amit kamaszként általában azért megtanul, másik nemmel való kommunikáció stb), nem járhattam el sehova, mert ugye nem járhattam haza későn, a barátok sem jöhettek át, mert zavarom anyámat vele... szóval baromi zárkózott és szociálisan tök visszamaradott voltam.

Ennek nagy részét egyébként mára sem sikerült levetkőzni, meglátszik a párkapcsolati normáimon, meglátszik a barátságaimon, pl egyetlen munkahelyre sem tudok beilleszkedni emberileg (annak ellenére, hogy jó munkaerőnek tartanak).

A másik fele, hogy anyámmal teljesen megromlott a viszonyunk, egymás agyára mentünk, olyan igazi gyk-ra illő gyűlölömanyámmiértutál balhéink voltak. 18 évesen úgy költöztem el otthonról albérletbe diákhitellel (egy másik megyébe konkrétan...), hogy hétfőn közöltem hogy pénteken költözök.

A távolság némileg normalizálta a kapcsolatunkat, valamennyire megtanult felnőttként kezelni. Aztán 22 évesen újra hazakényszerültem, mikor megszereztem a diplomát, de munkát nem találtam helyben és fel kellett adjam az albérletet.

Majdnem 4 évig voltam otthon (akkor már egy fokkal jobb körülmények közt, közben készült egy galéria), ennek egy részében pályakezdő munkanélküliként - ami tönkretette a normalizálódó kapcsolatunkat is, én lettem az élősködő -, egy részében meg próbáltam volna koromhoz illően gyüjtögetni, ami nem annyira jött össze, mert anyám úgy kívánt "életre nevelni", hogy még az utolsó szappandarabkát és konyhasót is eldugta a lakásban, hogy vegyek magamnak, ha használni akarok. Ja, meg pl hangosan dugott a pasijával a konyhaasztalon (említettem, hogy 30 nm egyszobás lakás...?), hogyha elég szrul érzem magam, talán eltakarodok végre saját életet kezdeni.

Mikor végül elköltöztem, akkor már a párommal, addigra hasonlóan tönkrement a viszonyunk, mint 18 évesen. Azóta is csak akkor vagyunk jóban, ha nem találkozunk.