Miért ellenzik a párkapcsolatot a szüleim?

1 éve ismertem meg a barátomat, akibe azóta is rettenetesen szerelmes vagyok. Sok rossz időszakon mentünk át együtt és félek, hogy most is egy ilyen fog következni. Ezeket a rossz időszakokat a szüleim okozták. Soha nem volt jó a kapcsolatom velük, mert apám egy idegbeteg állat. Gyerekkoromban sok üvöltözést és hasonlót végighallgattam, ami mai napig is előfordul. Ezek az üvöltözések néha el is durvultak. Apró dolgok miatt volt mindig például, hogy foltos lett a fal, vagy nem volt normális kaja. Anyám pedig tűrte és ezért nagyon haragszom rá mai napig. Mindig csak azt mondogatta, hogy a pénz miatt nem válhat el és nem tudná egyedül megteremteni a megfelelő anyagi helyzetet nekem és a két húgomnak. Egy idő után ebbe bele is nyugodtam, nem tudtam vele mit kezdeni. Úgy voltam vele, hogy gimi végén jó messzire elmegyek tőlük egyetemre. Ez így is lesz. Most 19 éves vagyok és sikeresen leérettségiztem és ha minden jól megy szeptemberben kezdek az egyetemen. Na és akkor a fiú téma. Anyám tud róla. Nem zavarja elmehetek hozzá meg minden. (A barátom 2 órányira lakik tőlem.) Az a probléma, hogy ő nem jöhet hozzám. Télen ez nagyon rátette a pecsétet a kapcsolatunkra és szakítottunk. A fiú nem akart tőlem megválni, csak az anyja és a nővére nagyon a szívére vette, hogy ő nem jöhet el hozzánk. Anyámmal egyszer találkozott. Az is rosszul sült el mert anyám elkezdte kioktatni minden hülyeségről.(hogy nekem idén érettségiznem kell, nyelvvizsgáznom és a jogsit is meg kell csinálni) Szakítottunk de nem bírtunk egymástól elszakadni és ugyanúgy beszélgettünk és találkoztunk is néha. Élt bennünk a remény, hogy együtt tudunk lenni még úgy hogy boldogok vagyunk és nincsenek ilyen problémáink. A karantént is átvészeltük. A nagy távolság miatt 3 hónapig nem is tudtunk találkozni. Aztán május óta hetente megyek hozzá. Most jó minden boldogok vagyunk. Viszont apám nem tud róla. A fiúnak azt mondtam, hogy tudja mert nagyon kinosnak érzem azt, hogy egy éve úgy ahogy van nekem és még mindig nem tudja és titkolom. Én nem beszélek apámmal. Anyám pedig fél neki elmondani. Mindig volt valami kikötése ahhoz hogy mikor mondja el neki. Először az, hogy érettségizzek le, legyen nyelvvizsgám, utána pedig hogy legyen meg a jogsim. Mindet megcsináltam. Mindenem meglett. Jó eredményekkel. De nem tartotta be az ígéretét és nem mondta el neki. A barátnőim nevetségesnek tartják ezt a szituációt, ahogy én is. Vicc, hogy papírhoz kell kötni azt, hogy legyen valakim. Ha tehetném nem érdekelne és leszarnám nem mondanám el neki, mert ez az ember akit sajnos apámnak kell mondanom egy undorító személy. Csak a barátom meg nagyon magára veszi ezeket a dolgokat és nagyon rosszul esne neki, ha megtudná mi van. Az anyja szeretné, hogy végre eljöhessen hozzám hiszen mindig én megyek és kicsit egyoldalúnak érzi azt, hogy a fia nem kapja meg azt, amit én náluk. Egy egyetemre fogunk járni. De addig, hogy húzzam ki, hogy ne jöjjön el hozzám. Nem szeretném, hogy rosszul sülne el. Ő sokkal fontosabb mint a családom. Mellettem maradt még akkor is, hogy ilyen szituációba keveredtünk. Nagyon fájt neki, de mégis kitartott. Én is kitartok mellette. Ha apám megtudja lehet, hogy elfog mondani mindenféle kurvának és, hogy így nem is a tanulásra fogok koncentrálni. Anyám nem is meri elmondani neki. Hogy vegyem rá, hogy elmondja? Szeretném hogy tudja, még akkor is ha ku***nak leszek hívva. Mert ilyen az én apám. A 19 éves lányát leku***na csak mert szeret egy fiút. Segítsetek kérlek nagyon nagy dilemmába vagyok hogy mi lenne a helyes. Semmiképpen nem akarom elveszíteni a barátom.