Mik az elkényeztett gyerek ismérvei felnőttkorban?

Szerintem az elkényeztetés nem anyagi kérdés!

Lehet elkényeztetett gyereke a csórónak is, csak más anyagi feltételekkel.

Ahol az egész család a gyerek "szolgálatában" áll, ahol nem lehet neki nemet mondani, ahol csodálják a leghülyébb, ortopéd gyereket mint az aranyborjút, nem nevelik nehogy rosszul essen neki, megkapja a család viszonylatában legdrágább dolgot, miközben anyja-apja lyukas kínai cipőben jár, vagy ha este 10-kor buktát akar, akkor az anyja nekiáll sütni,... azaz körülötte forog a világ.

Az ilyen "család szemefénye" gyerekekből lesznek az önző, kiállhatatlan, vagy a megkeseredett felnőttek. Kevés köztük az olyan, aki a jég hátán is megél.

13-as jol irja.

Elkenyeztett gyerek ismervei szeri tem felnott korban (felnott vagyok es azokrol irok, akik sajat bevallasuk alapjan vagy mert kiderult az ismerettseg soran elkenyeztetettek voltak): jellemzoi: önző, irigy, masokat hibaztato, ha o valamit nem kap meg mastol (e.g. mas kap jutalmat a fonoktol es o nem, akkor eszebe nem jut, hogy a munkaja alapjan nem erdemelt jutalmat, csak az hogy valaki megfurta hiszen neki biztosan kellett volna kapnia jutalmat onmagaert:-)). Neki minden jar, nulla empatia, a kritika rendkivul rosszul turese. Kudarcot krptelen kezelni.

https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__egyeb-kerdesek__1075..

Ennél a kérdésnél a kérdező élő példa rá.

A 14-nek igaza van.

Én is elkényeztetett vagyok, de próbálok megváltozni. :)

Nos a mi ismérveink:

Nem érdekel minket, hogy másnak mi a jó, csak nekünk legyen az. Ha nekünk úgy jó, szemrebbenés nélkül mások alá teszünk, legyen szó itt bármiről.

Ha valami nem úgy történik, ahogy azt mi akarjuk, vagy valamit nem kapunk meg, akkor akár képesek vagyunk földhöz is verni magunkat, hisztizni addig, amíg úgy nem lesz, ahogy mi akarjuk, vagy meg nem kapjuk, amit akarunk.

Mások érzései semmi sem jelentenek. Földbe tiporjuk, aki nem azon a véleményen van, amin mi.

Állandóan dicsekszünk mindennel, új cuccokkal, pasival/csajjal stb..

Jellemző ránk az, hogy nagyon fent hordjuk az orrukat, beképzelteskedünk mindenkivel. Azt képzeljük, hogy mindenki felett állunk.

Ha valami rossz történik velünk, vagy bármi olyan, ami nekünk nem jó, akkor mindig más a hibás, olyan opció nincs, hogy a mi hibánk lenne valami.

Általában nagy szánk van, az élő fába bele tudunk kötni, ha nekünk úgy jó.

Ezen kívül még (amit nagyon szégyellek) bántjuk azokat, akik gyengébbek, mint mi, akik nem tudják megvédni magukat, mert félnek, hogyha visszaszólnak, akkor rosszabb lesz.

Nagyon lusták is vagyunk, semmit nem akarunk csinálni, se tanulni, a szülőknek sem nagyon segítünk, max akkor, ha nagyon rágják már a fülünket.

18L

Sógornőm a tipikus példa rá, milyen kiállhatatlan felnőtt válik egy elkényeztetett gyerekből. Párom sokszor mesélte, hogy mennyi mindenben engedékenyebbek voltak vele a szüleik, és hogy ő mindig hátrányban volt a nővéréhez képest.

Nos, ez meg is látszik. Még mindig úgy ugráltatja a szüleit, mintha a csicskásai lennének, ha pedig valamire nemet mondanak neki, akkor kiveri a hisztit (múltkor konkrétan szemtanúja voltam, hogy olyan műsort produkált, amit kb. az 5 éves gyerekek szoktak), és fenyegetőzik. Ezt főleg azóta csinálja, mióta családos, ugyanis rájött, hogy az unokával nagyszerűen tudja zsarolni a nagyszülőket.

Elvárja, hogy mindig mindenben neki adjanak igazat, ha ellenszegülsz, vagy más véleményen vagy, látványosan kiakad. Ha családi program van, azt mindig őhozzá kell igazítani, Isten ments, hogy ő alkalmazkodjon bárkihez is. Saját magát okosabbnak és szebbnek hiszi mindenkinél, ezt pedig adott esetben szereti hangoztatni is, ártatlannak tűnő, csipkelődő megjegyzésekkel. Ha neki kell valami, akkor mindenki azonnal ugorjon, de ha tőle kérnek segítséget, akkor soha nem ér rá.

Mit ne mondjak, látszik rajta, hogy kiskirálylányként kezelték gyerekkorában. Pedig a szülei abszolút nem voltak gazdagok, sőt: inkább sokszor nagyon is nélkülöztek, de ha a drága kislányuk elnyivákolta, hogy buliba akar menni a gazdag barátaival, akkor az utolsó pár ezer forintjukat is neki adták, ők meg ettek vajas kenyeret... Arra sem voltak tekintettel, hogy van egy fiuk is, ő is szívott a nővére nagyzolási máiája miatt.

Szomorú dolgok ezek sajnos, de tényleg vannak ilyen szülők. És a legrosszabb, hogy még most sem látják be, milyen alattomos nőszemélyt neveltek. Bár már nem istenítik, de nem mernek ellenszegülni neki, mert attól félnek, hogy nem áll szóba velük, és nem látogathatják az unokájukat. Mondanám, hogy sajnálom őket, de hát ők keresték maguknak.

Amit én láttam az ismeretségi körben:

- még ha neki magának nem is telik a márkás dolgokra, iszonyatosan bunkó módon beszél az olcsóbb, nem menő dolgokról, ezzel megsértve másokat "Hát ne is haragudj, de én ilyen H&M-es vacakban ki sem lépnék otthonról

- nem képes semmiért tényleg megdolgozni, inkább hagyja a fenébe az első ballépésnél, kudarcnál

- másoktól is elvárja a körülugrálást, és hisztériázik, ha nem csicskulnak be neki... láttam már 20+ éves embereket konkrét óvodásokat megszégyenítő hisztit csapni azért, mert nem vett nekik a haverjuk mekis fagyit... egyik volt egyetemi csoporttársam konkrétan panaszlevelet akart írni az egyetemnek, hogy jogtalanul raktak be órát délre, mert az rendes családoknál ebédidő :D; párkapcsolatban is követelőzőek, elvárják, hogy mindent a popsijuk alá tegyenek

Az a baj, hogy elkényeztetés NÉLKÜL is lesznek ilyenek emberek, mint amiket leírtatok. Ha ez egy ilyen egzakt dolog lenne, a pszichológiának nem lenne hova fejlődnie.

Mellesleg az elkényeztetés nem kizárólag anyagi, vicces, hogy sokan erre ugrottak. Ez csak ad egy ilyen önigazolást, hogy "mi csórók vagyunk, alapból nem lehet elkényeztetett a gyerek". Pedig de.

Elég megnézni a testvéreket. Ugyanaz a nevelés, más személyiség.

Engem nem kényeztettek el, bárkit kérdezünk, mégis tudok úgy viselkedni. Ugye ha most azt mondom, hogy sokan azt hiszik, egyke vagyok, akkor előttetek van egy sztereotípia az egykék személyiségéről. Ezzel szemben van egy tesóm. És mindig így mondom másoknak is, hogy >tesóm< van, mert ebből nem derül ki a kora. Ugyanis a viselkedésemből megint csak tévesen következtetve, de okoskodva levonják, hogy kishúgként viselkedem, pedig nővér vagyok.

Szóval... lehet filozofálgatni, mert jó okoskodni, de nem szentírás.