Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Normális dolog hogy ránk...

Normális dolog hogy ránk hagyják a szüleim a 4 éves kishúgomat miközben ők egésznap vásárolgatnak?22/L

Figyelt kérdés
Közölték tegnap este hogy elmennek vásárolni ezért nekem kell vigyázni a húgomra. Mondtam hogy jön a barátom és szeretnék vele kettesben lenni erre mondja anya hogy hát az őt nem érdekli. Reggel felöltöztek beültek a kocsiba és elmentek. Hiába mondtam hogy nem fogok rá vigyázni itt hagytak vele. Az a baj vele hogy ő nem az a 4 éves aki leül nyugodtan játszani vagy alszik/tv-zik. Egésznap rajtunk lóg. Reggel is ahogy ettünk párommal kivette a tányéromból a szalámit meg a sajtot és megette. Hiába kínáltam őt is az nem kellett neki csak az amit én akartam megenni. Elkezdtünk filmet nézni,mondtuk neki hogy játsszon a játékaival erre beront a szobába is és felugrik közénk az ágyra hogy ő velünk nézi a filmet. Kiküldöm erre mondja hogy akkor kimegy az udvarra egyedül. Az udvarra nem mehet ki egyedül mert még kicsi és kutyáink is vannak. Abba maradtunk hogy itt maradhat de akkor csendben kell neki maradni. Na ez tartott kb 2 percig utána mondta páromnak hogy idézem: te sokkal jobb apukám lennél mint apa. Odabújt hozzá utána még azt mondja nekem hogy hugi (huginak hív pedig legalább 1000x elmondtam neki hogy a nővére vagyok) hozzál nekem kakaót. Nagyjából fél órával előtte kérdeztem ezt is amikor magamnak is csináltam és akkor érdekes módon nem kért. Az a baj anyáék estig vásárolnak ilyenkor én meg idegösszeroppanást kapok már ettől a kiscsajtól. Párom csak nevet rajta de tudom hogy őt is zavarja mert már 2 hete nem tudtunk találkozni egymással és szerettünk volna kettesben lenni "úgy". És az a durva hogy nem is alszik egésznap csak este fekszik le. néha irigylem tőle ezt a sok energiát. Megállásnál nélkül szövegel minden hülyeséget, olyanokat kitalál hogy néha csak nézek én is hogy honnan veszi. Mit csináljak vele? Valami tipp amivel le lehetne kötni a figyelmét?

2020. dec. 23. 10:58
1 2 3 4 5 6
 11/57 anonim ***** válasza:
61%
Ha egy hormonvezérelt 16 éves lennél, még értenélek. De felnőtt vagy, és nem vagy képes a húgodra vigyázni egyszer, mert a pasiddal akarsz "lenni". No comment.
2020. dec. 23. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/57 anonim ***** válasza:
82%

Az üzletek este7- kor bezárnak.

Akkor anyádék úgyis haza mennek.

Addig meg bírd ki.

Ha egy 22 éves nőre rábíznak egy négy évest az normális.

Ha szexelsz akkor nő vagy,de ha a hugodra kell vigyázni akkor egy hisztis kislány?

2020. dec. 23. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/57 anonim ***** válasza:
64%

Nincs rendjén, hogy a szüleid megbeszélés nélkül, előző este bejelentve rád bízzák a húgodat.

Ha ezt nem tudod velük megértetni, a legközelebbi ilyen próbálkozásnál kelj fel korábban mint ők, és menj el otthonról. A barátod remélhetőleg megérti, ha változik a helyszín, nálatok nem lehet találkozni, mert akkor bébiszittelésből fog állni a nap.

Azzal nyilván semmi baj, ha a hét elején leültök,és megbeszélitek, hogyan osztjátok el a karácsony előtti teendőket. A hangsúly a megbeszélélsen, egyeztetésen, az érdekek kölcsönös figyelembe vételén van. El kell dönteni, melyik nap ki főz, ki vásárol be, hogyan takarítotok, ki csinál programot a kicsivel 24-én délután, hogy az angyalok nyugodtan díszíthessék a karácsonyfát. Bele kell férjen minden családtagnak pihenés, egyéni kedvtellés, és a család közös ügyeire fordított idő is. A 4 éves megőrzése is ilyen feladat, amiben joggal várnak segítséget a szüleid, de nem ilyen módon, ahogy ők ezt kierőszakolják.

2020. dec. 23. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/57 anonim ***** válasza:
27%

Provokál, hangulatot kelt, mindenképpen valami történést akar. Minden korabeli gyerek ilyen. Később általában maguktól megunják, vagy szülői szidalomra abbahagyják.

Emlékszem, az unokatestvéreim sem bírtak magukkal kiskorukban, néhány hangos szó után aztán abbahagyták.

2020. dec. 23. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/57 anonim ***** válasza:
29%
A húgára neki nem kell vigyáznia. Megválaszthatja, hogy akar-e vagy sem.
2020. dec. 23. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/57 anonim ***** válasza:
81%
4 éves még csak, hogy értené meg hogy te most kamatyolni szeretnél? Aki még azt mondta hogy ordítson vele, annak nagy taps. Természetes hogy veled szeretne lenni,ez a korával jár, kíváncsi mindenre. De ezt anyádnak is tudnia illene. Ne haragudj rá ezért még olyan kicsi.
2020. dec. 23. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/57 anonim ***** válasza:
86%

Igaz.Nem kell vigyázni.

Nem azt kérték tőled, hogy neveld fel.

Picit túl tolod.

22- vagy.Ha ennyire zavar költözz el.Dughatsz egész nap.

Anyádéknak nem az a piorítás az ünnepek előtt, hogy téged minél előbb elrendezzen a pasid.

Ez csak neked ekkora ügy.

2020. dec. 23. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/57 anonim ***** válasza:
84%

Attól függ milyen gyakran fordul ez elő.

A karácsony extra ünnep. Sok bevásárolni valóval jár. Egyrészt az ajándékok, másrészt a többnapos sütéshez főzéshez az alapanyagok. Pláne, ha nemcsak magatokra kell sütni-főzni, hanem vendégjárás is lesz nálatok.

Ha tehát egyébként nem passzolják le túl gyakran neked a kistesót, akkor el kéne fogadnod.

Persze azon mindig lehet vitatkozni, mi számít gyakorinak.

2020. dec. 23. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/57 anonim ***** válasza:
77%
Koltozz el. 22 eves vagy, itt az ideje. Menj inkabb te a parodhoz, ha dugni akartok.
2020. dec. 23. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/57 anonim ***** válasza:
80%

17

Egyetértek. Egy 4 éves még nagyon kicsi, ebben a korban van,minden érdekli, nem szeret egyedül lenni és beszél,beszél,beszél.

És de,ha 22 évesen a szüleinél él,akkor köteles vigyázni a húgára. Vagy akkor el lehet költözni.

Kérdező,szerintem a párod intelligensebb,mint te,azért nem szól. Egy napot kibírtok.

2020. dec. 23. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!