Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogy tudnám megoldani, hogy...

Hogy tudnám megoldani, hogy láthassam a gyerekemet?

Figyelt kérdés

8 évig voltam házas, amiből született egy gyerek (most 6 éves). A (volt) feleségem még tavasszal elvesztette a munkáját a kovid miatt, a szakmájában nem tudott elhelyezkedni. Azt mondta, hogy tudna menni máshova dolgozni, de nem akar olyan jellegű munkát végezni, amit kínáltak.

Nekem jó a fizetésem, meg tudtunk volna élni belőle hárman. A (volt) feleségem teljesen megváltozott mióta elvesztette a munkáját. Nem volt hajlandó csinálni semmit, nem főzött, nem takarított, abszolút semmit nem csinált otthon, csak tv-t nézett. Boltba sem nagyon járt, a gyereket csak akkor volt hajlandó elvinni oviba ha nagyon muszáj volt, ha pl. sokáig kellett dolgoznom, vagy hamar kellett kezdenem. (Tudtam volna kevesebbet dolgozni, mert nem kötött a munkaidőm, de néha becsúszik egy-egy fontosabb dolog)


A válást először én vetettem fel, még nyáron a feleségem belement.

Még nem mondták ki a válasát. Ahogy számoltam, a gyerektartásból (amit nekem kell fizetni) abból megélnének, de akkor a (volt) feleségem nem fog továbbra sem dolgozni, és attól félek, hogy meghülyül otthon.

Tudtommal általában a nőknek szokták ítélni a gyereket. A volt feleségem nem nagyon akarja, hogy kapcsolatot tartsak a gyerekkel, "mert én rossz hatással lennék rá".


Már külön élünk Augusztus óta, azóta egyszer láttam őket, amikor az utcán véletlen összefutottunk.



2021. jan. 31. 12:41
1 2 3
 21/23 A kérdező kommentje:
Nem egyből váltam, hanem majdnem 5 hónappal később
2021. febr. 1. 16:02
 22/23 anonim ***** válasza:
100%
Az "Új" PTK-val(2014) már nincs %-os megállapítás a gyerektartásnál. A nejed ne tartsd el, minek? Csak a gyereket. Szerintem esélyed lehetett volna a felügyeleti jogot is megkapni, de ezzel a nem láttam a gyerekeimet csak az utcán véletlenül keresztül húztad. Az nem igaz, hogy a nőknek szokták ítélni, főleg manapság, ez városi legenda, hanem apukák meg sem próbálják, mert ezt hiszik. Nem csak dogos, piás anya aki veszt a gyermek elhelyezésnél. Amúgy mi az, hogy nem engedi látni Őket? Egy el sem váltatok, nem teheti meg. Úgy annyi jogod van Neked, mint neki. Kettő, ezt belehet jelenteni a gyámhatóságon, bíróságon.
2021. febr. 12. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 anonim ***** válasza:
68%

Mondjuk egy házasságot feladni 5szar hónap után. Hát ez is sokat elmond.

Azóta vmi változás?

2021. febr. 15. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!