Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek milyen okai...

Szerintetek milyen okai lehetnek annak, hogy valakinek a szülei nem támogatják, hogy 30 évesen 9+ évre beüljön az iskolapadba, ha?

Figyelt kérdés

Szóval adott egy férfi, aki jelenleg 28 éves…

16 éves kora óta, vagyis 12 éve folyamatosan dolgozik.

Kezdetben volt, hogy csak diákmunkát végzett, meg olyan is volt, hogy nem bejelentetten dolgozott.

De 9 éve dolgozik főállásban, ezalatt 3 alkalommal léptették elő…

Tehát már az alkalmazotti fizetése is a magyar átlagkereset felett van.

Soha nem kellett költenie semmire…

Ezt a szüleinek köszönheti, mert végig eltartották és a fizetése teljes egészét eltehette.


19-20 éves kora között elment egy évre egyetemre, a szülei kérésére, ahol teljesen jól teljesített, annak ellenére hogy részmunkaidőben mellette is dolgozott.


Azért hagyta ott, mert nem tetszett neki és nem akarta, hogyha mondjuk később hagyja ott emiatt, akkor vissza kelljen fizetni az állami ösztöndíjat.

Inkább azt mondta az első évnél, hogy Ő otthagyja ezt a szakot, amit a szülők erősködése miatt választott.


23 évesen elkezdett egy vállalkozást, pontosabban már előtte de nagyon minimális befektetéssel (amit félretett pénzéből állt, természetesen) ekkortájt kezdett jövedelmezni.


Pár évvel később ez már annyira jól jövedelmezett, hogy a KATA keretét majdnem átlépte… Persze voltak szerényebb évek is, de alapvetően jobban keresett a vállalkozásával mint a munkájával.

Úgy, hogy mindössze heti 2 napot kellett vele foglalkoznia…


Viszont valamivel több mint egy éve abbahagyta, kreativitás hiánya miatt… Illetve a munkáját is tervezi otthagyni 30 körül.

Azért csak akkor, mert nemrég pont mielőtt kilépett volna, felajánlották neki a 3. előléptetést és Ő elfogadta, akar ebben a pozícióban is 2 év tapasztalatot, hogyha vissza akar térni egyszer a versenyszférába, akkor minél több tapasztalatot tudjon felmutatni…


Viszont azt találta ki, mivel kezd már kiégni a munkába, és barátnő sem jön neki össze, hogy 30 évesen elmegy egy bölcsész szakra és szeretne egészen a PhD-ig eljutni…


Most anyagilag ott tart, hogy van egy 2 Pestmegyei lakása, melyek messze nem luxus ingatlanok, de mindek kettő ki van adva és bőven van rá kereslet… (Ő a szüleinél él)

Ezen kívül van közel 10 millió forintja bankban és a 79 éves nagypapája vidéki házát is neki ígérték a szülei…


Tehát nem úgy néz ki, hogy anyagi problémái adódhatnának a közel jövőben, főleg hogy abszolút minimalista életet él.


Nem vesz márkás ruhákat és semmilyen felesleges dologra nem költ.

Még okos telefonja sincs, a laptopja 6 éves.

Az egyetlen hobbija az olvasás… De még a könyveket is lekalózkodja és egy több éves, akkoriban legolcsóbb E-book olvasón olvassa.


Szóval tényleg nagyon spórolós.


És üthetné a vasat amíg meleg, gyarapíthatná a vagyonát, de Ő ebbe belefáradt és tanulni szeretne…

Nem azért, hogy azzal jobb karrierhez és magasabb fizetéshez jusson, hanem mert érdekli az adott szak.


Viszont a szülei nagyon ellenzik.


És ez a kérdés, főleg talán szülőkhöz.


Egy ilyen helyzetben miért elemezheti egy szülő az ilyen jellegű ambícióit a fiának?


Ti elleneznétek?


UI:


Nem véletlen az egyes szám harmadik személy, én nem a szóban forgó illető vagyok!


És éppen ezért nem biztos, hogy minden infó stimmel, de a lényegesebb dolgok biztosan…



2021. jún. 12. 12:41
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 11/85 anonim ***** válasza:
83%

"És üthetné a vasat amíg meleg, gyarapíthatná a vagyonát, ..."


"De gyedül mit kezd 2 és fél szobában?

Így viszont jön onnan is a pénz."


"Egyébként legalábbis BA alatt kollégiumba akarna költözni, mert az a legolcsóbb megoldás."



Nem akar elore lepni, mert nem kell a pénz, nem akar a sajagg lakásába költözni, mert akkor kiesik a pénz, és koleszba akar menni, mert az olcsó....Ja. Ha mindenben ennyire értelmes, nem csodálom hogy nincs senkije....

2021. jún. 12. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/85 anonim ***** válasza:
87%

Szerintem ez igyis eleg szanalmas de tegyuk fel hogy oke beul az iskolapadba hogy baratnot szerezzen.

.

.

.

.

Es azt hazaviszi a szuleinek igy 30 evesen vagy mi a f? Szerinte melyik egyetemista fog hazamenni vele?:DDD max ha az egyik lakasaba lakna. De igy.. Pff nevetséges.

2021. jún. 12. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/85 A kérdező kommentje:

“ Amig tanulna, addig dolgozna mellette? “


Nem. Pont ez a lényeg… A tanulásban szeretne elmélyülni.

Ha azt szeretné, hogy felvegyék majd egy doktori iskolába, akkor a minimum hogy tökéletes aránnyal diplomázik.

De az sem árt, hogyha OTDK helyezést ér el, és/vagy publikál is.

Emellett nem lehet dolgozni nagyon, ezt főállásban kell csinálni, hogyha biztosra akar menni az ember.


“Hogy kell erteni, hogy a szulei eddig eltartottak?”


Úgy, hogy főztek mostak rá és nem kértek bérleti díjra sem…

Mivel sejtették, hogy a pénzét vagy félre teszi, vagy olyan dologba fekteti ami jövedelmező. És mivel nem szorultak rá, nem került többe mint mondjuk 13 évesen, ezért nem kértek Tőle semmit.


“Adott haza valamennyit?”


Nem. Egyszer viszont egy felújításnak a felét Ő fizette.


“Azért megy valaki egyetemre 30+ évesen hogy megpróbáljon becsajoznib:D”


Nem azért akar…

2021. jún. 12. 13:10
 14/85 anonim ***** válasza:
90%
30 evesen a koli es eleg gaz.
2021. jún. 12. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/85 anonim ***** válasza:
83%

"Nem véletlen az egyes szám harmadik személy, én nem a szóban forgó illető vagyok!"


Hanem ki? Mert elég sokat tudsz erről a "szóbanforgó illetőről"

2021. jún. 12. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/85 anonim ***** válasza:
90%
Kollégiumba 30 évesen? Ez is nevetséges. És igen, be fog ő csajozni hamar, amikor valaki kiszimatolja az ingatlant meg a pénzt. De egy 30-as, valószínűleg elég nyomorék ember, hogy még egyszer sem volt csaja, olvas csak. Hát elég creepy. Szerinted nem fogják kinézni onnan? Már még azok is, akikkel esetleg haverkodni akarna. Ha valaki ilyen, akkor annak oka van, és a 10 évvel fiatalabbak között csak még szánalmasabb. Érdekelheti meló mellett is, úgyis csak ül a seggén esténként. Lehet akkor is tanulni. El sem tudom képzelni, hogy egészséges lelkületű nő vonzalmat érezzen egy ilyen ember felé.
2021. jún. 12. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/85 anonim ***** válasza:
76%
De tudod mit? Csináld, ha olyan okos vagy, aztán majd rájössz. Vagy nem jössz rá, de akkor mindegy is, meg alapból nem is érted, hogy ezzel mi a baj.
2021. jún. 12. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/85 A kérdező kommentje:

“ Nem akar elore lepni, mert nem kell a pénz, nem akar a sajagg lakásába költözni, mert akkor kiesik a pénz, és koleszba akar menni, mert az olcsó....Ja. Ha mindenben ennyire értelmes, nem csodálom hogy nincs senkije....”


Félreérted.


Nincs többre igénye mint otthon lakni…

Igazából még arra sincs igénye.

Elég a kolesz is.

Az egyik kedvenc témája a taoizmus…


Az Ő szemében felesleges beköltöznie most az egyik lakásba, mert nincs rá igénye…

Ha a kollégium árát le is vonjuk az elbéreltből befolyó összegből, akkor is pluszban marad.

Ha beköltözik a lakásba, akkor viszont az kiesett bevétel.


Nyílván azt felfogja, hogy minél több pénz marad a zsebében, a későbbi élete annál könnyebb lesz, akkor is, hogyha nem pénzmániás.


Akkor minek költsön (így is felfoghatjuk), arra hogy a saját lakásában éljen, hogyha még most nincs rá igénye?


Ha lenne saját családja, akkor lenne rá igénye, csak jelen pillanatban nem úgy néz ki, hogy ez összejön.

2021. jún. 12. 13:15
 19/85 anonim ***** válasza:
81%
Tényleg nem fog.
2021. jún. 12. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/85 anonim ***** válasza:
87%
Ez már skizo állapot hogy 1sz 3sz-ben beszélsz magadról? 30 éves embernek nincs rá igénye hogy a szüleitől külön éljen, holott azt gond nélkük megtehetné az annyit is ér.
2021. jún. 12. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!