Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek milyen okai...

Szerintetek milyen okai lehetnek annak, hogy valakinek a szülei nem támogatják, hogy 30 évesen 9+ évre beüljön az iskolapadba, ha?

Figyelt kérdés

Szóval adott egy férfi, aki jelenleg 28 éves…

16 éves kora óta, vagyis 12 éve folyamatosan dolgozik.

Kezdetben volt, hogy csak diákmunkát végzett, meg olyan is volt, hogy nem bejelentetten dolgozott.

De 9 éve dolgozik főállásban, ezalatt 3 alkalommal léptették elő…

Tehát már az alkalmazotti fizetése is a magyar átlagkereset felett van.

Soha nem kellett költenie semmire…

Ezt a szüleinek köszönheti, mert végig eltartották és a fizetése teljes egészét eltehette.


19-20 éves kora között elment egy évre egyetemre, a szülei kérésére, ahol teljesen jól teljesített, annak ellenére hogy részmunkaidőben mellette is dolgozott.


Azért hagyta ott, mert nem tetszett neki és nem akarta, hogyha mondjuk később hagyja ott emiatt, akkor vissza kelljen fizetni az állami ösztöndíjat.

Inkább azt mondta az első évnél, hogy Ő otthagyja ezt a szakot, amit a szülők erősködése miatt választott.


23 évesen elkezdett egy vállalkozást, pontosabban már előtte de nagyon minimális befektetéssel (amit félretett pénzéből állt, természetesen) ekkortájt kezdett jövedelmezni.


Pár évvel később ez már annyira jól jövedelmezett, hogy a KATA keretét majdnem átlépte… Persze voltak szerényebb évek is, de alapvetően jobban keresett a vállalkozásával mint a munkájával.

Úgy, hogy mindössze heti 2 napot kellett vele foglalkoznia…


Viszont valamivel több mint egy éve abbahagyta, kreativitás hiánya miatt… Illetve a munkáját is tervezi otthagyni 30 körül.

Azért csak akkor, mert nemrég pont mielőtt kilépett volna, felajánlották neki a 3. előléptetést és Ő elfogadta, akar ebben a pozícióban is 2 év tapasztalatot, hogyha vissza akar térni egyszer a versenyszférába, akkor minél több tapasztalatot tudjon felmutatni…


Viszont azt találta ki, mivel kezd már kiégni a munkába, és barátnő sem jön neki össze, hogy 30 évesen elmegy egy bölcsész szakra és szeretne egészen a PhD-ig eljutni…


Most anyagilag ott tart, hogy van egy 2 Pestmegyei lakása, melyek messze nem luxus ingatlanok, de mindek kettő ki van adva és bőven van rá kereslet… (Ő a szüleinél él)

Ezen kívül van közel 10 millió forintja bankban és a 79 éves nagypapája vidéki házát is neki ígérték a szülei…


Tehát nem úgy néz ki, hogy anyagi problémái adódhatnának a közel jövőben, főleg hogy abszolút minimalista életet él.


Nem vesz márkás ruhákat és semmilyen felesleges dologra nem költ.

Még okos telefonja sincs, a laptopja 6 éves.

Az egyetlen hobbija az olvasás… De még a könyveket is lekalózkodja és egy több éves, akkoriban legolcsóbb E-book olvasón olvassa.


Szóval tényleg nagyon spórolós.


És üthetné a vasat amíg meleg, gyarapíthatná a vagyonát, de Ő ebbe belefáradt és tanulni szeretne…

Nem azért, hogy azzal jobb karrierhez és magasabb fizetéshez jusson, hanem mert érdekli az adott szak.


Viszont a szülei nagyon ellenzik.


És ez a kérdés, főleg talán szülőkhöz.


Egy ilyen helyzetben miért elemezheti egy szülő az ilyen jellegű ambícióit a fiának?


Ti elleneznétek?


UI:


Nem véletlen az egyes szám harmadik személy, én nem a szóban forgó illető vagyok!


És éppen ezért nem biztos, hogy minden infó stimmel, de a lényegesebb dolgok biztosan…



2021. jún. 12. 12:41
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 51/85 anonim ***** válasza:
84%

Mert ennyi informaciot nem tudhatsz egy másik emberrol (szerintem). Max tesojakent vagy valami naaaagyon közeli baratkent, de mint irtad mindketto kilove.



Kerdesre visszaterve. Gaz. Ennyit tudok hozzafuzni.

Gaz hogy 30 evesen a szulei nyakan el. Hogy nem is akar onnalosodni.

Gaz hogy 30 evesen koliba gondolkodik ugy hogy 2 ingatlana van, (megjegyzem igy koliba fel se fogjak venni) es elvenne a lehetoseget olyan egyetemistaktol akiknek nem hogy ingatlanuk de keresetuk sincs.

Ennyit fuznek hozza. Lehet itt ferditeni hogy "de hat..." de nem. Nagyon gaz ennyi. 30 evesen pofamrol sulne le a bor ha anyam nyakan elnek ingyen, ugy, hogy kozben van 2 ingatlanom. 1 is boven eleg kiadva. Ugyis a sajatja, lakbert nem kell fizetni, csak a rezsit kene, de azt se kell mert a masik ingatlan lakberebol az is megvan keresetkent. Nem is ertem???

2021. jún. 12. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/85 A kérdező kommentje:

Nem a szülei nyakán él…

Tulajdonképpen aludni jár haza.


Nem csak szociális alapon lehet kollégiumba menni, hanem fizetni is lehet érte.

2021. jún. 12. 17:12
 53/85 A kérdező kommentje:

Az jobb lenne, hogyha beköltözne az egyik lakásába és kidolgozná a belét továbbra is, úgy hogy a munka nem teszi boldoggá és ilyen magas bérre nincs is szüksége?


Esetleg mellé még végezzen el egy gazdasági szakot és legyen egy lelketlen menedzser?


Ez miért jobb életút?

2021. jún. 12. 17:18
 54/85 anonim ***** válasza:
79%

"Nem a szülei nyakán él…"


Nem hat. Végül is csak náluk lakik és nem száll bele a költségekbe....

2021. jún. 12. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/85 anonim ***** válasza:
75%

Ugye érzed a kognitív disszonanciát?


"Az jobb lenne, hogyha beköltözne az egyik lakásába és kidolgozná a belét továbbra is, úgy hogy a munka nem teszi boldoggá és ilyen magas bérre nincs is szüksége?" egy korábbi válaszban meg azt írtad, hogy van egy valag pénzed, akkor minek is kéne halálra dolgozni magad? Ráadásul ezt is írod:

"Esetleg mellé még végezzen el egy gazdasági szakot és legyen egy lelketlen menedzser?"


Minek kéne menedzsernek menni? Ki mondta? Ne ferdíts már kérlek szépen.


Van egy csomó pénzed, azt írtad, dolgozol is, miért nem jó az, hogy takarék lángon melózól (a.k.a részmunkaidőben), mellette van a félretett pénzed, szóval nem lesz gond, és beköltözöl az egyik lakásba és passzív bevétel továbbra is lesz a másik lakásból, de így nem élsz a szüleid nyakán + nem veszed el mástól feleslegesen a kolihelyet + dolgozol is + van passzív jövedelmed is + lakhelyed is + tanulni is tudsz, amit szeretnél. Win-win, ez most miért nem jó? Ráadásul így könnyebben felszedhetsz egy csajt, hogy ennyire önálló vagy + van már saját lakásod, plusz jó bevételed + vannak céljaid, és nem azt várod el a szüleidtől, hogy még 30+ évesen is a s**ged alá tegyenek mindent, úgy, hogy ott van két lakés, van pénzed és mégsem segítesz nekik, bocsi, hogy ezt mondom, én még csak egy taknyos 22 éves vagyok, de én szégyellném magam, ha ennyi idősen a szüleim tartanának el (mmint 30 évesen, mert az én koromban, még nem lehet mindenkitől elvárni, hogy dolgozzon, de a Te korodban ez már rém ciki). De kíváncsi vagyok ebbe hogy fogsz belekötni, úgy, hogy amit most leírtam, azzal a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Hacsak nem tényleg trollkodsz és provokálsz.

2021. jún. 12. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/85 A kérdező kommentje:

De nem lakik jól a kecske, mert így nem lehet doktorálni.

A szülők nem szorulnak segítségre, elégedettek..


22 évesen meg senki nincs abban a helyzetben, hogy nem tud dolgozni, ezt rosszul látod…

Esetleg az aki orvosira jár.


Ha valaki megteheti, hogy 22 évesen ne dolgozzon, mert mondjuk még tanul, akkor ne kössön már bele olyanba aki 16 éves kora óta szinte folyamatosan dolgozott és 30 évesen szeretne mással foglalkozni.

2021. jún. 12. 18:39
 57/85 A kérdező kommentje:

De amúgy szerintem nincs baj azzal, ha valaki 22 évesen mondjuk MA/MSc diplomájára készül teljesen erőbedobással és a szülei emellett eltartják…


Ha ezt megtehetik úgy, hogy nem mondanak le ezáltal semmiről és jó így nekik.

2021. jún. 12. 18:41
 58/85 A kérdező kommentje:
Csak ahogy Te fogalmazol, úgy eléggé kettősmércének tűnik.
2021. jún. 12. 18:42
 59/85 anonim ***** válasza:
23%
Jól van ügyes vagy
2021. jún. 12. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/85 A kérdező kommentje:
Te meg értelmes.
2021. jún. 12. 18:52
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!