Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Más is kívülállóként hasonlóan...

Más is kívülállóként hasonlóan látja?

Figyelt kérdés

Apukám másfél hónapja kihívta hajnal 1-kor rám a mentot, mert úgymond nem tudott aludni attól, hogy dühösen időnként beleutottem a szekrényembe. Hallottam, hogy kihívja, akkor épp kimentem a szobámbol. Diktálta be a hazszamot, már ebből sejtettem mi lehet. Mondta, hogy "tör zuz, szét verte a fürdőszoba szekrényt is. Csak az a probléma, hogy terapeutaja minket hibáztat" Én nem törtem húztam, egyet-egydt a saját szekrényembe ütöttem. A fürdőszoba szekrénybe is naponta párat, hónapok alatt sérült, de ahogy ő beszélt annak olyan értelme volt mintha akkor rögtön vertm volna szét. A hangja tök higgadt volt, érezhető volt, hogy nem egy aggódó szülő beszél, csak azt várja, hogy őt igazolják, de az a gond, hogy a terapeutám őket hibaztatja. Majd később fel is jött a szobamhoz szolni, hogy "kihívtam rád a mentőt" Raorditottam dühösen, majd majdnem hogy elégedett hangom mondta, hogy "kiabálj csak nyugodtan, nyitva van az ablak!"

Majd másfél órát tudott a mentősöket várni. Közben többször próbált lejáratni, hogy pl. "és mutasd meg a szobád" mert, hogy kupis és azt hitte ettől is betegnek tartanak. Mondták mentősök, hogy nem nézik meg, nem a házat jöttek megnézni. Majd kérték, hogy öltöztek és menjek velük. Később lent már a nappaliban a végén helyettem mondta meg az én koromat. Ajtóban hozzám mondta már majdnem lesajnálo hangon, hogy "érted csinálom"

Később a mentőautóban mondták mentősök, hogy látták rajtam, hogy én tök nyugodt vagyok, de ő próbál folyton provokálni hátha duhosse valok. Valamint, hogy azon kívül, hogy úgymond "zavarta" a zaj, mi miatt hívta meg ki őket. Hogy mióta pszichoterápiara járok magamban beszélek. Ezt korábban is már a telefonáládnal hallottam, hogy "egyszer gyerek hangon egyszer felnőtt hangon beszél" Emelett meg az volt panasza nekik, hogy 11-kor jöttem haza meg keveset tud az én pszichoterapiamrol.

Mentősök mondták, hogy amiatt akartak, hogy velük menjek, hogy kiemeljenek ebből a környezetből. Mert ha kihívja őket úgy, hogy nem visznek magukkal, utána hatalom éreztetes miatt hozzám vágta volna, hogy még a mentőt is képes volt rám kihívn. Látták, hogy ő szurkalna folyton állítólag míg öltöztem próbálták leállítani, hogy ha amúgy is feszült vagyok szerinte ne bantson tovább. Ez addig tartott míg újra ki nem mentem oda hozzájuk.

Egy éjszakát voltam korhazban, kértem a pszichiatert maradhassak, nem akartam ezek után éjszakára haza jonni. De több éjszakát nem engedett a pszichiáter, mert egyrészt nem oda való a problémám, másrészt az apát igazolna hogy valóban olyan beteg vagyok, hogy ott kellett tartani, és ha máskor is konfliktus lenne, azt hinné az a módja kihívja a másikra a mentot.

Ezt a szitut mar egészen feldolgoztam, ettől már nem szokott bűntudatom lenni, itt nem érzem már, hogy rólam szólt.

Viszont két hete vasárnap megint mikor feszült voltam, akkor anya miatt, előtte beszéltünk telefonon, és szokás szerint a feltételekhez kötött szeretetet éreztette, nem mertem kifejezni fáj, így utána tehetetlen dühömben többször ütöttem a szekrényemet. Napközben volt, és apa sokat maskalt az ajtóm előtt, meg a szobája ajtaját sem csukta be szokás szerint, max akkor van becsukva ha én becsukom. És jött bántó oda mondani valamit, de befogtam a fulem. Majd amit már hallottam, hogy "a kutya nem bánt téged!" Ezután nagyon dühös lettem, de egyszerre meg is kérdőjeleztem, hogy nem velem van-e baj. Felhívtam anyát, nem is tudom mit vártam hisz nem szokott megérteni. Elkezdte, hogy mennyire rossz NEKI, hogy feszültség van. És bekuljek kinapabal, más gyilkosoknak is megbocsát. Utána még jobban ütöttem a szekrényt, akkor apa jött beszélni, hogy komolyan akar velem. Együttműködonek tűnt hangja. Mondtam, hogy nem szeretnék, mert készülök már, utazom el. Erre már dühös lett "Bármikor beszélni akarok mindig mész el!" Mondtam, akkor megyek el mikor akarok. Elkezdte, hogy "azt akarom kérdezni, hogy ezt, hogy utod a szekrényt Esztella (terapeutám) tudja a terápiad része vagy nem tud róla?" Ennek már olyan értelme volt, hogy azt érezteti, ha nem a terapiám resze valami betegség. Mondtam,már dubisebben, hogy neki szülőként kéne itt lenni, hogy mondjuk nyugtatja a gyereket ha feszült, nem betegségnek tartja az érzéseit, a terapiamhoz meg semmi köze. Ezt, hogy semmi köze már rsozz néven vette, elkezdett a jogaimmal kapcsolatban bűntudatot kelteni, hogy " nemcsak neked vannak jogaid, nemcsak jogaid vannak!" Mondtam, hogy minden emberi jog megillet! "De ez másra is vonatkozik! Azt sem tudom hol voltál napközben és mikor jöttél haza az éjjel!" Mondtam, hogy oda megyek ahova szeretnék, 22 évesen jogok van az önálló élethez, ha számítanának neki az érzéseim, azt megmondanam ha későn jövök haza vagy nem alszom itthon. De mivel nem számítok neki nem tartozom magyarázattal. Valamint, hogy ne hazudjon, mert láttam, hogy az előszoba ajtó mögött világított a telefonjaval mikor haza jöttem. És előttem ment úgy, hogy ne is vegyem észre, csak mikor felertem hallottam csukodik az ajtó.

Megint elkezdte a jogokat, már ítélet mondassal és minősítések, hogy pl. "kettős mércével mersz" "nem hagysz aludni, zavarod a másikat, minden nap utod a szekrényt hajnalban is, nem hagysz aludni, nem vagy tekintettel a többiekre"

"Nem tudok pihenni!"

" Volt egy időszak mikor valóban sokszor ütöttem lefekvés előtt, mert annyira szenvedtem, olyan erős volt a szégyenem, azt éreztem tehtetwlen vagyok büntető gondolatokkal szemben,már kényszerből is beleutottem, hogy elkeruljeem de aztán sikerült mindig megnyugtatni végül magam. Kivéve ha atjottek minősíteni, meg apa akkor is azzal, hogy "nemcsak jogaid vannak!" Akkor félelemből abbahagytam, de nagyon szenvedtem, csak ráerősített arra a szenvedesre amit megéltem. De annak mar vége, kb egy hónapja, pont mikor ezt hozzám vágta, napokig nem is ütöttem egyáltalán a szekrényt. Amikor igen, akkor is egyet lefekvés előtt, nem többet. Mert azóta már nem büntető gondikatok elkerülése miatt úton,hanem mert megengedem a dühöm és kiadom. Az pont nem fokozza, hogy újra ussem, egy elég jól kiadva eszméletlenül megkinnyebulok. Meg ráadásul ez ugye napközben történt ez a beszélgetés, akkor nem is pihent, az ajtaja is nyitva volt ugye, és pakolaszott, nem is olyan halkan.

Végére oda mondta, hogy "csak azt akartam tudni, Esztella tudja-e hogy viselkedsz itthon?! Jó dühösen reagáltam, hogy minden érzésemhez jogom van, és nincs szégyen a dühömben, az a szégyen, hogy egy szülő leminositi a gyerek érzéseit, nem az én dühöm! Valamint újra határozottan kijelentettem, hogy nincs köze a terapiamhoz! Erre már ott hagyott. Lement a konyhába. Kimentem a szobámbol, és lekiabaltam, hogy a terápia az én yzuksegeleteimert van, amiket tőle sosem kaptam meg, és ez nem az én hibám, de mennyire fáj nekem! Ahogy közben lejjebb értem, becsukta az orrom előtt a konyhaajtot. Kinyitottam és oda mondtam, hogy bele sem akartam menni beszélgetésbe, mégis belementem, de többet nem fogok vele beszélgetni, mert szarba sem veszi a másik érzéseit, csak bánt és nem vagyok köteles olyanba belemenni ami számomra árt!



2021. aug. 23. 03:39
1 2 3 4 5 6
 51/60 anonim ***** válasza:
91%

Kérdező, neked tök mindegy, hogy mit mondunk, csak a magadét hajtogatod. Így halálosan felesleges volt kiírni ezt a kérdést. 6 évet elcsesztél az életedből, mert kergettél egy csoporthoz tartozási vágyat. 22 évesen az apáddal élsz, aki eltart, a türelme végén van, de te csak őt szapulod, pedig az elköltözésed, önellátásod még napirenden sincs. Nem ismered be, hogy erősen zavartak a gondolataid, pedig nagyon sokan mondják itt neked.

Engem vert az apám nem kicsit, hanem nagyon. Voltam én is pszichoterápián, mellette dolgoztam, tanultam, funkcionáltam, eltartottam magam. Nem lehet örökké arra fogni az életed nyomorúságát, hogy vacak szülőket dobott a gép! Kapd össze magad, menjél dolgozni, bérelj egy kis kuckót magadnak, vegyél egy szekrényt, azt úgy csapkodod, ahogy akarod. Amit most csinálsz, az önigazolás keresése és csapkodás mindenfelé.

2021. aug. 23. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/60 anonim ***** válasza:
93%

Kérdező, nem érted a lényeget. Nincs baj a terápiával, sőt, tök jó, csináld is. Az a baj, hogy felnőtt nőként a 16-17 éves kolis társaiddal azonosulsz, bent vagy a gyerek szerepben még ki tudja meddig, miközben állítólag annyira bántalmaznak lelkileg, hogy éjjelente rongálsz, magadban beszélsz meg mit tudom én mi kínodban.

Mi a francért nem iratkozol át estire/levelezőre és bérelsz szobát, keresel szállásos melót vagy valami? Neked az nem volt jó, mert hiányzik a tini közösség, oké. De akkor meg ne bontsd már le a házat, mert megőrülsz olyan rossz otthon. Eléggé kettős mércével méred a dolgokat. Anyu, apu vágjanak jó képet hozzá, hogy 22 évesen gimis kislányt játszol, tartsanak el stb., de mikor el kell menni otthonról, olyankor felnőtt vagy, ne szóljanak bele, cserébe szétvered a berendezést, de mindenért is ők a hibásak, te mindig csak a körülmények áldozata vagy. Ez a gáz, nem a terápia.

2021. aug. 23. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/60 anonim ***** válasza:
100%

Az igen, van ideje ennek regényeket írni.

(bocs ha nem válasz a kérdésre)

2021. aug. 23. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/60 A kérdező kommentje:

47,

Siralmas, hogy ennyit nem lehet megérteni, vagy magától aterezni valakinek, hogy nem ok nélkül szórakozásból vagy rosszalmkdasbol üt valaki bármit is. Hanem nyilván feszült. Amire normális ember úgy reagál, hogy "mi a baj, mit érzel, tudok segíteni?" Ha valaki megnyugtat, és sokszor én is megtudom magam, akkor az leáll. Vagy viszaolvasom mások megérto támogató üzeneteit. Az más kérdés, ha valakinel nem a megnyugtatas hiányzik, hanem autista duhrohama van mondjuk akkor lehet esetleg szakembert keresni, vagy nem tudom milyen módszer van ilyenre. De az, hogy leminositeni, hogy nem normális, meg amiket itt írtak, hogy megverni, pláne a gyereket, hát arra kéne rendőrséget hívni! Szégyen és megbotránkoztató, hogy vannak felnőtt emberek akik így gondolkodnak!

Örülök, hogy mento jött, mert a rendőrség ilyenert kirohogte volna az apám. A mentős viszont kimentett innen. Szerencsém van, hogy ilyen mentősöket fogtam ki, szerintem a többség ott hagy a faszba, hogy ne szirakozzon velük az apám, hogy magamban beszéles meg mikor jöttem haza és NEM duhroham. Hatalmas szerencsém volt, és egy eszméletlenül szívmelengető élmény ahogy atlattak a helyzetet és ennyire rám hangolodtak:)

Ha szerinted pszichiátriára való vagyok, akkor vegezd el az orvosit és vitess be jó?! Mert ezt sem mentősök sem pszichiáterek nem így gondolják. Sőt senki akinek ezt elmondtam.

Amúgy ha valaki on-es kozveszelyesen, az biztos nem haanjal fél 3-tol reggel 7-ig marad szerintem, feltételezem én.

2021. aug. 23. 18:20
 55/60 anonim ***** válasza:
97%
Kérdező, azt mondani, hogy feszült idegállapotban az éjszaka közepén bútorokat ütlegni nem normális dolog, nem "leminősítés". De ha annak veszed, akkor valahol mélyen te is érzed, hogy nincs minden rendben ezzel a viselkedéssel. Vannak normális, elfogadható megküzdési stratégiák. Ha a környezetedben kárt teszel, a körülötted lévő embereket felzaklatod, ott baj van. Hiába akarod kimagyarázni a problémáiddal, hidd el rengeteg embernek vannak gyerekkori traumái, mégis tud civilizáltan viselkedni. Te akartál kívülálló véleményt, megkaptad.
2021. aug. 23. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/60 anonim ***** válasza:
74%
Ilyen idegesítő gyerekem lenne, rég kitettem volna az utcára vagy elástam volna a hátsó kertben.
2021. aug. 23. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/60 anonim ***** válasza:
100%

48-as vagyok. Ezek szerint félreérthető volt, amit írtam.

Nem nézek le senkit, aki kezelésre jár, sőt! De én is átéltem ezeket a dolgokat, és mégsem ment rá az egész középiskolás korszakom. Ergo úgy értettem, hogy "nyilván semmi bajod, ha neked kellett ezekre járnod...", hogy igenis téged akkor ez jobban megviselt/tönkretett, mint egy átlagembert. Mint láthatod, sokan átmentek ezeken, mint te, mégis megoldottuk.

Sehol nem írtam, hogy nem dolgoztam rajta vagy bármi.

De akkor légy oly kedves a többi kérdésemre is válaszolj, ha már kifejtetted azt, amit én nem is úgy értettem.

Tehát még egyszer: Ha engem bántanak valahol, tönkretesznek, akkor miért maradok ott, mikor már olyan korba léptem, hogy felelhetek önmagamért? Mi az indok?

Az nekem nem válasz, hogy mert "szembe kell néznünk vele, nem lehet hátat fordítani". Igen, szembe kell nézni akár egy szakember segítségével, de nem kell benne maradni ebben a helyzetben. Lehet úgymond távolról is szeretni a szülőket vagy rendezni velük a kapcsolatot. Vagy ha neked ezt mondta bármelyik terapeuta, szakember, hogy neked ott kell maradni, akkor valami nagyon nincs rendben. Te nem fogod megváltoztatni a szüleid soha. Ha 22 évig bántottak, majd most lesznek támogatóak... aha. Azért ez erős naivitás.

Bár én is azt látom, hogy te nem hallod meg a mi véleményünket. Nincs ezzel gond, ha neked ez így jó.

2021. aug. 23. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/60 anonim ***** válasza:
91%

Nem kérdező, normális ember nem így reagál ha valakinek dührohama van. Hanem megprobal minél távolabb menni nehogy ellene iranyuljon utána a düh. Illetve normális ember azok után hogy ez kiderul rólad messziről elkerul nehogy egyszer duhodben ő is kapjon egyet. A szüleidnek viszont az a legnagyobb bűne hogy mentőt hívtak egy beteg emberre.


Az a baj hogy gondolom a problemadbol kifolyólag képtelen vagy belekepzelni magad mások helyzetébe de azért próbáld már meg: van egy gyereked aki mentálisan beteg, dührohamai vannak, szetveri a berendezést. Te mit tennél? Igen nyilván először mindenki patyolgatja. De tudod ha te már 6 éve csuszol a sulival akkor nyilván a betegseged nem ma kezdődött. Egy idő után belefarad az ember a patyolgatasba, a nyugtatgatasba stb. Főleg ha nem lát javulast. Ami ugye mentális betegnél előfordul.

2021. aug. 24. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/60 anonim ***** válasza:
67%

" Én nem törtem húztam, egyet-egydt a saját szekrényembe ütöttem. A fürdőszoba szekrénybe is naponta párat, hónapok alatt sérült"

EGYET SEM!

Beteg vagy. Kezeltesd magad.

2021. szept. 19. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/60 anonim ***** válasza:
76%

Ez lesz azokbol a gyerekebol akiknek elmarad az apai pofon hogy eszhez térjél.

Nem kaptad meg amikor kellett volna, igy a hisztitől nem szabadultál meg.

A hisztit sajnos van hogy kikell "verni" maskepp ez lesz belolle.


Az 1 evesek szoktak magukat odaverni es hisztizni. Akkor kell lerendezni a dolgokat maskepp 20evesen is uti a szekeenyajtot.

Komolyan terj magadhoz , menj edzeni , vegyel boxzsakot, sportolj es add le az energiat.

Mas megoldas nincs

2022. jún. 1. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!