Ettől lennék “rossz gyerek”?

Röviden: anyuval beszélgettünk egyszer, pár éve, amikor szóba került, hogy öcsém mennyire lelkesen ápolta szegény beteg macskáját az utolsó heteiben, és milyen jó tudni, hogy talán őt (anyánkat) se hagyná magára legalább az öcsém.

Kérdeztem mire gondol, mire kibökte, hogy öcsém biztosan szívesen ápolja majd, mert rajtam meg látja, hogy nem fogom.

Ebben igaza van, tényleg nem fogom. Nagyon szeretem, a legjobb otthonba fizetem be ha rajtam múlik, de én senkit nem fogok pelenkázgatni (igen gyerekem se lesz), főleg nem a saját mentális épségem árán. Láttam, mi az elvárt női sors nálunk, dédik, mama, mama tesója, gyakorlatilag mindig az idősebb generáció rárohad a fiatalabbra, ahol akár 5-7-10 év eltelik gyámoltalan idősek pesztrálásával, nem kímélve időt, pénzt, házasságot, gyermekeket. Ezeket végig nézve döntöttem úgy, hogy ebben nem veszek részt, és ha én úgy látom, hogy gondot okoznak a mindennapok, ezer örömmel fogok bevonulni egy megfelelő idősek otthonába.

Szóval, ha elintézem a legjobb helyet, ahol szakszerű (!) segítség áll rendelkezésre, sokat látogatom, igyekszem MINŐSÉGI időt tölteni a szülőmmel, az mind kevesebbet ér, mintha hajlandó lennék csapot papot elhajítva pelenkázni meg etetgetni? (Esetleg mindezt azért, mert a szülő felnőtt fejjel úgy döntött, létrehoz egy magatehetetlen lényt akit muszáj volt eljuttatni a felnőtt korig így vagy úgy?)