Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Tudnád úgy szeretni az anyádat...

Tudnád úgy szeretni az anyádat, hogy nem törődik sem apád emlékével, sem a te fájdalmaddal?

Figyelt kérdés
Az apukám hosszú szenvedés után ment el gégerákban 2020 júliusában. Az anyám ápolta, de nem nagyon látszott, hogy megviselné, sem apát sem engem nem vígasztalt, nem beszélgetett velem apa betegségéről.Júliusban eltemettük apát, neki pedig novemberben már új pasija lett, idén áprilisban hozzá is ment. Apa halála után alig 3 hónappal már arról szólt minden, hogy ők milyen boldogok együtt, aztán hónapokig minden az esküvőjükről szólt, mintha néhány hónappal korábban nem is történt volna tragédia ebben a házban. Most pedig anya terhes várják a gyereküket és az egész rokonság, ismerősök mindenki úgy gartulálgat és örül velük, mintha apa nem is létezett volna, még azok is a régebbi barátaink is, aki tavaly még apa halálos ágyánál sírtak. Senkit nem érdekel az én gyászom, főleg anyát nem, ő csak az új gyerekével van elfoglalva. És még ma sem kísér el a temetőbe apához, Mindenszentek napján. Azt mondta tegnap, hogy ő már a szombaton kivitte a virágokat a temetőbe, és apa sírjára is tett. Gyertyát nem is égetett, mert nem volt rá ideje, ma meg fáradt és sokan lesznek kint a temetőn, ezért nem jön velem. Apa halála óta egyre jobban haragszom rá, a pasiját az elejétől fogva utálom. Mit kéne csinálnom, hogy kibírjam velük ezt a nyálas életet?

2021. nov. 1. 10:23
1 2 3 4 5 6 7
 11/62 anonim ***** válasza:
88%
Nézd, apad anno összejött egy 18 éves kislánnyal 43 evesen, akit gyorsan teherbe is ejtett.
2021. nov. 1. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/62 anonim ***** válasza:
76%
Azt gyanítod.... Feleslegesen hergeled magad. Ezen már nem lehet változtatni. Egyébként pedig 16 éves vagy, neked is vannak bizonyos szükségleteid... Egy 35 éves nőnek is vannak. Főleg, ha jóideig nélkülözte azokat, de majd te is meg fogod tudni, ha elmúltál 20-25 éves.
2021. nov. 1. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/62 anonim ***** válasza:
92%
Részvétem, de egy középkorú, 40 feletti pasi teherbe ejtett egy tini lányt. Valszeg nem a szerelemről szólt a kapcsolatuk, apukádat pedig haláláig lelkiismeretesen ápolta. Nem hinném, hogy bármit is anyukád szemére vethetsz.
2021. nov. 1. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/62 anonim ***** válasza:
88%

Hát, nem irigyellek ezért a felállásért. Én azért nem mondom, hogy ez így rendben van, de apád is választhatott volna hozzáillő partnert, nem pedig egy gyereket. Persze, a férfiak mindig a "friss húsra" hajtanak, csak aztán utána nem kell csodálkozni. Még jól is járt, hisz anyád ápolta, sokan azt sem teszik meg, akkor sem, ha megtehetnék.

Sajnállak, de alkalmazkodni kell.

2021. nov. 1. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/62 anonim ***** válasza:
34%

11:16


Forditott is lehet a helyzet, hopgy az anya csavarta el a kérdezõ apjának a fejét.Sajnos tudok nem is egy ilyen helyzetet.

Egy kicsit azért az anya is várhatott volna az esküvõvel.Kérdezõ az is lehet,hogy a szüleid megbeszélték együtt,csak te nem tudsz róla.

2021. nov. 1. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/62 anonim ***** válasza:
81%

Szerintem apud nem akarná, hogy anyud élete végéig egyedül gyászoljon, sírjon és depressziós legyen stb - főleg hogy ilyen fiatal. Lehet már nem is szerették egymást, mégis anyud ápolta, ellátta. Ezt te nem is tudhatod, hisz fiatal is vagy, plusz ezek nem olyan részletek, amit a gyerekeknek el szoktak mondani. Lehet apud nem nézné rossz szemmel a dolgot, lehet örül fent, hogy anyud nem tört össze és boldog.

Ahelyett hogy gyűlölködsz és puffogsz, jobb lenne esélyt adni a változásoknak és elfogadni, hogy mindenki máshogy gyászol.

Most csak ezért utálni anyud új férjét... hát elég gyerekes dolog. Lesz egy kistesód, de te így állsz hozzá... Nem lenne jobb beszélned anyuddal, örülni a kistesódnak és megismerni a mostohaapádat? Ha azok után is ellenszenves és borzalmas a helyzet, akkor sem éri meg gyűlölködni és lázadni a helyzet ellen. Nem erőltetheted anyudra azt, hogy depressziós legyen és gyászoljon élete végéig. Fogadd el, hogy ő így dolgozta fel. Sajnálom, de ez így fog működni vagy megrekedsz ezen a gyűlölködő, gyerekes szinten és sose fogsz személyiségileg fejlődni.

2021. nov. 1. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/62 anonim ***** válasza:
72%
16: a "három hónap múlva már pasim van" és az "élete végéig sírjon" között azért még van pár fokozat... amúgy azt mondom, legalább ápolta... a lányának alkalmazkodnia kell, ez nem kérdés, de azért megvan a véleményem.
2021. nov. 1. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/62 anonim ***** válasza:
67%

"Forditott is lehet a helyzet, hopgy az anya csavarta el a kérdezõ apjának a fejét.Sajnos tudok nem is egy ilyen helyzetet."


Jaja, végülis a negyvenes felnőtt férfi aki nem tudja magát kontrollálni, hogy nemet mondjon egy kislánynak gyakoribb, mint a fordítottja, ugye. Ja, nem

2021. nov. 1. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/62 anonim ***** válasza:
25%
Törődik csak neked nem mutatja ki. Éjszaka biztos sirdogal a konyhába vagy a WC-ben
2021. nov. 1. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/62 anonim ***** válasza:
82%

azért abba gondolj bele, hogy anyukád majdnem annyi idős volt, mint most te, amikor te jöttél. szinte gyerek. soha nem élt egyedül. lehet, hogy így sokkal jobb neki, mert ha egyedül maradt volna, akkor szétesik.

próbáld a pozitív dolgokat keresni az életben. neked is sokkal jobb lesz.

felesleges mások hibáztatásával tölteni az időt. az nem oldja meg a te problémáidat.ha úgy érzed, hogy apukád halálát nem dolgoztad még fel, akkor keress egy szakembert. nehéz lehet ez neked.

2021. nov. 1. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!