Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mi a helyes reakció arra, ha...

Mi a helyes reakció arra, ha az ember észreveszi, hogy a nyolcéves gyereke hajnalban kiveszi a pénzt a pénztárcából?

Figyelt kérdés
Külön élünk, de minden hétvégén nálam van a lányom és nagyon harmónikus a kapcsolatunk. Most pénteken megkérdezte, hogy hol szoktam a pénztárcám tartani. Ma reggel megébredtem rá, hogy bejön a szobámba, de úgy tettem, mintha aludnék, hallottam is, hogy a nadrágommal matat. Mikor indultunk el otthonról, kerestem a tárcám, majd a szobájában a polcon találtam meg. Mikor hazamentünk, azt mondtam neki, hogy nézze már meg a szobáját, mert hogy ma reggel a pénztárcámmal játszott, biztos kiesett belőle a papírpénz. Azt mondta, hogy nem tudja, mert nem játszott vele. Mondtam neki, hogy de hát délelőtt a szobájában találtuk meg, kértem, hogy keresse, mert 60 € volt benne, amiben biztos vagyok, mert pénteken vettem ki a bankból. Elmentem vacsorát csinálni, 2 perc múlva jött ki, lerakta a pénzt az asztalra, mondta, hogy az íróasztalán találta meg. Később megszámoltam, csak 50 € volt. Nem említettem meg neki és az egészről nem beszéltem vele, mert még le vagyok döbbenve és nem akarok/akartam elkapkodva cselekedni.

#Elcsen
2022. jún. 5. 23:09
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 71/83 anonim ***** válasza:
76%

67 # Az a helyzet - és nem elkeseríteni szeretnélek csak hogy lásd ilyen is van - az én gyerekem pont olyan "természetű" volt ahogy leírtad ám egy nap 15 évesen az édesapukájától jelentős összeget emelt el.


Senki észre sem vette.


Később újra és újra megtette hónapokon át.


Végül kiderült.


Azóta már felnőtt de a hozzáállása a pénzhez nagyon rossz. Nem lop de az jár a fejében hogy KÖNNYEN hogy lehet hozzájutni.


Ez szerintem jelleméből ered 70% (amit semelyik szülő nem tud befolyásolni) és a nevelés, a pénzhez való viszonya 30%.

2022. jún. 6. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/83 anonim ***** válasza:
20%
Ennyi libsi embert, te jóisten! Legközelebb meg is kell dicsérni a gyereket azért, mert lop, nem-de? Hát, hogyne! Ha az én gyerekem csinálna ilyet, kikapna tőlem, egy, két pofon, utána büntetésben lenne egy hónapig minimum! Pl nem játszhatna semmivel, csak mesét nézhetne a tévében és ennyi.
2022. jún. 6. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/83 anonim ***** válasza:
85%

72-es, te vagy a ló túloldala. Senki nem mondta, hogy meg kell dícsérni a gyereket, de miért olyan elítélendő, ha a szülő első körben megpróbája kideríteni, miért lopott tőle a gyereke verés helyett?


Én is csentem el néha pénzt, pont azért, mert sosem adtak, hiszen minek, biztos nincs rá szükségem. Ja, csak jó lett volna, ha nem én vagyok az egyetlen, aki soha nem vehet a büfében egy nyamvadt csokit sem.


Ha lebuktam volna, és megvernek, csak jobban utáltam volna a szüleimet, és még jobban hibáztattam volna őket, mert sz*ros 200 ft-ot nem adtak néhanapján.


Ja, normális felnőtt vagyok, nem szoktam lopni, dolgozok és abból gazdálkodok. De gyerekként erre nem volt lehetőségem.

2022. jún. 6. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/83 anonim ***** válasza:
90%

71# Válaszhoz meg annyit, hogy a gyerek mindig kapott zsebpénzt, anyukájától szűkösen de biztosan, édesapukájától bizonytalanul, ritkábban, szűkmarkúan.


Mivel gazdag ember volt ezért kelthette fel a gyerekben a dühöt hogy meglopja.

2022. jún. 6. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/83 anonim ***** válasza:
23%
#72 Te is mesét néztél büntetésből, azért lettél ilyen okos? Van egyáltalán gyereked, hogy a mese nézés szerinted büntetés? Emiatt egy átlag gyerek még hálás is lenne. Kinek kell a játék ha egész nap nézheti a képernyőt?
2022. jún. 6. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/83 anonim ***** válasza:
20%

#75

Látszik mennyi eszed van, nem vitatkozom veled.

2022. jún. 6. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/83 anonim ***** válasza:
35%
Hát jó, akkor magamba szállok és nézek egy kis Thomas a gőzmodonyt, hogy büntessem magam.
2022. jún. 6. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/83 anonim ***** válasza:
70%
Van, akinek buntetes, ha nem játszhat, max tv-t nézhet.
2022. jún. 6. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/83 anonim ***** válasza:
30%

#77

Oké, nézzél azt inkább, az való neked, mert kb 10 éves szinten vagy.

2022. jún. 6. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/83 anonim ***** válasza:
82%

szerintem ülj le vele és beszélgess el erről a gyerekkel.

meséld el h te mennyit dolgozol a pénzért és ha neki kell plusz zsebpénz akkor azért tennie kell valamit. pl mosogasson el (vagy tegye be a gépbe), söpörjön fel és akkor kap pár eurót. érezze azt h a pénz nem születik hanem dolgozni kell érte. ezt már 6évesen megértette a lányom. szóval 8 évesen megfogja.

kérdezd meg mire kell a pénz mit szeretne vele kezdeni. és beszéljétek át h értelmes vagy sem az amit szeretne.


és nyomatékosan kérd meg h ne vegyen ki többet a pénztálcádtól pénz! azt te kerested meg és arra kell h haza tudd vinni vagy legyen mit ennie ha nálad van! ha neki szüksége van akkor kérjen!

2022. jún. 6. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!