Vajon miért nem szeret az édesanyám?

Sziasztok! Előre is elnézést szeretnék kérni, hogy bő lére eresztem a dolgot, de annyira nyomja a lelkem ez az egész hogy már lassan megbolondulok.

Szóval a szitu a következő, a szüleim 15 éves koromban elváltak több mint 10 év kínkeserves együttélés után. Itt kezdődik a kálváriám. A szüleim nem vetik meg a tetlegességet a gyermeknevelés során ezért nem egyszer fordult elő pofon, nyakon vágás, rúgás is akár. De mikor elköltöztünk ez csak rosszabbodott. Kamaszodtam belátom utólag nem mindig beszéltem anyámmal szépen. Viszont volt olyan, hogy a helyzet részéről eldurvult. Egyszer megtámadott éppen egy összeszólalkozás alkalmával, felborított egy székkel, ütött rúgott ahol ért, a földhöz nyomott és addig ütött amíg csak bírt. Pár perc alatt lezajlott ez és lemászott rólam, majd ott hagyott. Ez volt az első eset mikor már kezdtem azt érezni, hogy talán egy gyermek nem ilyen bánásmódot érdemel. Sajnos ráment a mentális egészségem, pánik beteg lettem, borzasztó bunkó vagyok emberekkel akik szeretettel fordulnak felém, nem igazán vannak barátaim, nem nagyon tudok társas kapcsolatokat kiépíteni. Ezek után több veszekedés is előfordult, de nem mindig fajultak tetlegességig. Kivétel az első eset után három hónappal történt bántalmazás, mert ez már bűncselekmény számba ment. Valami pici apró dologból keletkezett hatalmas veszekedés közben megtámadott újfent, nem vagyok vastag alkat hamar a földre rántott, majd rám ült és ütni kezdett ahol ért. Próbáltam védekezni, sikerült egyszer megharapnom és egy kicsit később hasba rúgnom de sajnos erősebb volt, és a hajamnál fogva elkezdte verni a fejemet a falba, többször beleütötte, mikor az akkor kb 8 éves öcsém közénk ugrott, és valahogyan elengedett. Másnapra puklik jöttek ki a fejemen, és legalább egy hétig nem akartak lelohadni. A következő esemény az volt amikor több hét lelki terror után azt mondta nekem hogy vagy kifizetem a rezsimet a gyerektartásból, vagy takarodok otthonról. Elmentem tehát apukámhoz, de nem éreztem jól magam, mivel bezárt a házba csak dolgozni járhattam el, illetve megmondta hogy nem ehetek az ő ételéből és nem használhatom a törölközőjét sem ágyneműjét. Az autóm kulcsait elvette tőlem, mivel nem érdemeltem meg szerinte. Sajnos kieső helyen volt a házunk busz közlekedés nélkül, de nagy szerencsém volt, mivel biciklivel el tudtam jutni a munkahelyemig. Sajnos pénzem nem

volt. Nagymamám adott egy 10000Ft-ost hogy osszam be magamnak élelemre. Később vissza sírtam magam anyámhoz aki elzavart mert elkezdtem lefogyni, esténként éhesen feküdtem le. Visszajöttem majd pár hétig csend volt és kezdődött minden előröl. Előfordult, hogy kettő földön hagyott ruháért kisöpört mindent a szekrényemből, ledobta a dolgaim az íróasztalomról, illetve törte zúzta a dolgaim amiket ért. Megszokottá vált számomra az utóbbi időben, hogy a megnevezésem trehány szar, vagy jobb napokon idióta. Pedig hétvégén míg nem volt itthon kitakarítottam a lakást, ruhát mostam és rendet is csináltam. De ma mégis azt kaptam, hogy én egy szar vagyok aki semmit nem ér, egy nagy nulla. Azt mondta még nekem hogy ő jobban érzi magát attól, hogy velem vergődhet. És arra a kérdésre, hogy miért utal ennyire mikor a saját anyám, azt a választ kaptam hogy gondolkozzak el azon hogy hogy viselkedek vele. De őszintén nem értem mivel ha tehetem elkerülöm, nem beszélgetek vele. Igazából annyi tartja bennem a lelket hogy nemsokára egyetemista leszek és végre elmehetek innen, de nagyon sokszor megfordult már a fejemben, hogy eldobom az életem, hogyha tényleg ekkora hulladék vagyok, de ezeket a gondolatokat mindig elhesegetem, mert tudom hogy senki nem ér annyit, hogy kárt tegyek magamban.

Nagyon szépen köszönöm, ha idáig kitartottál, érezd szabadnak magad hogy leírd a véleményed, de ha nincs mondanivalód az sem gond, mivel már könnyebb a lelkem azáltal, hogy kiírhattam magamból a fájdalmam.