Milyen feltételekkel maradhat egy gyerek az anyánál egy szakítás után?

Én is ebben vagyok.

Zsarol a férjem, ezért nem merek elválni.

Lépett már le más tőle, pont ezért itt már nem hagyja.

Emberekkel sem lehet kontaktom, mindenről letiltott, véleményem sem lehet saját, hát jó nagy sz.rban vagyok.

Azt gondolom hogy nekem az a legnagyobb bajom hogy nem merek senkinek erről beszélni mert annyira szégyellem. Azt, hogy ilyen szerencsétlen béna vagyok hogy félek. Nem akarom hogy sajnáljanak.

Volt olyan barátnőm akinek csak egy pici problémát említettem meg félvállról és teljesen ledöbbent.

Innen tudom hogy nagy a baj, igazából évek alatt jöttem rá hogy ez nem normális házasság. Csak valaki uralkodik rajtam, a gondolataimon is.

Én teljesen más ember voltam amikor megismerkedtünk, boldog voltam és szabad. Ő is más volt, mindenben a kedvemet kereste, de nagyon erőszakosan nyomult, és elhitette velem hogy mi egymásnak lettünk teremtve.

Most mindenben ő dönt egyedül, véleményem nem lehet, mert azt kifigurázza kicsúfolja, egyre erősebben, és azért hogy békénhagyjon végül beleegyezek.

Börtönben érzem magam.

Alap lenne az, hogy emberek közé mehessek. Hogy ne legyek leszídva, lehülyézve mert dolgozni akarok menni. Hogy kiléphessek az utcára anélkül hogy kísérgetne. Undorító egyszerűen. Nyomkövetőt vett a kocsimba, mondtam neki hogy neki hajtok egy fának ha beteszi, így végül nem üzemelte be.

Nem. Egy családtagom volt velem ilyen, kb ugyanilyen pat helyzetben voltam sok évig. Anyagilag lepucált, hogy ne tudjak lépni sehova, tehát ott meg hiába dolgoztam. Ennek ezt elmondtam nagyon mellettem volt nagyon együtérzett velem, kimentett. És ebbe kerültem vele.

Az már biztos hogy férfinak nem mondhatom el, mert aki nárcisztikus az rögtön kap az alkalmon.

Sokszor volt ilyen ez is, ilyenek miatt lehet kiábrándulni.

Ha valaki saját magát előrébb helyezi és nincs benne empátia, akkor nem érdemel meg téged.