Nem bírom már a családommal, munkát keresek, hogy elköltözhessek, de egyelőre nem kaptam. Hogyan bírjam ki addig ?

Állandóan én vagyok a célpont. Mindig azt hallgatom, hogy nem vagyok elég jó és nagy szívfájdalma vagyok az anyámnak. (Az a baja, hogy 22 évesen még tanulok és nem hozok pénzt a házhoz).

Állandóan megszégyenít, a testvéremmel összefog ellenem. Már semmi önbizalmam sincs miattuk, az emberekkel is bizalmatlan vagyok.

Jelenleg nappalin tanulok, mesterszakon, de nem is tetszik ez a mester, így ott fogom hagyni. Őszre jelentkeztem levelezőre, egy másikra. Érzem, hogy főállásban kell dolgoznom és elhúznom itthonról, mert kikészítenek. A baj az, hogy nagyon nehezen kapok munkát, vidéken élek. Jelentkezek szinte már mindenhova, de általában a magas bérigényemmel van a probléma. 300+. Azonban nem kérhetek kevesebbet, mert abból nem tudnék önellátó lenni. Mindegy, nem ez a téma, és kérlek ne is erre a részére válaszoljatok.

Csak arra, hogy miként bírjam ezt ki? Hogyan lehet kibírni, ha állandóan azt hallod az anyádtól, hogy rossz vagy, nem vagy való semmire, büdös vagy (nem vagyok az, tisztálkodom), nem lesz belőled semmi, állandóan kifiguráz, nem tudok úgy végigmenni a folyosón, hogy valami undorító, megszégyenítő dumát ne ordítson utánam vagy ő, vagy az apám, vagy a tanulatlan, csak érettségiig jutott testvérem. Nem akarok öngyilkos lenni, de ma már elfantáziáltam arról, hogy milyen lenne ha reggel felvágott erekkel találnának, holtan, akkor talán megbánnák, amit csinálnak. De talán akkor sem jutna el az eszükig, hogy milyen szinten rombolják az önbizalmamat és az életkedvemet.