Valakivel itt volt már olyan, hogy úgy összeveszett a gyermekével, hogy több évig nem is beszéltek, még telefonon sem?

Én, mmiután közölte, milyen kár, hogy lánynak születtem, és bár fiú volnék - volt előzménye az ő részéről, ez lett a végszó egy egyoldalú vitában.

Egyoldlaú vita: ő fújta a magáét, én el sem hittem kb, hogy ez most tényleg megtörténik és minden szrért engem okol, aztán odaverte bánja, hogy ilyen lánya van mint én.

Oké, szia. Azóta néha próbált nyitni - egyszer nem kért bocsánatot, szerinte ő semmit nem mondott, ne hisztizzek.

Nekem nyolc, én elvagyok néküle.

Milyen válaszok vannak itt...

Erre le kell öntenem egy felest. Vagy kettőt.

Nálunk ez “családi szokás”.

Apám évekig nem beszélt az anyjával (apja nem él), se a testvérével aki pár hónapja halt meg.

Anyám az apját nem ismeri, anyjával és testvéreivel nem beszél.

Jelenleg minden követ megmozgatnak hogy én legyek a következő aki távozik a családból.. de már nem kell sokáig erre várniuk szerencsére.