Szülők akik későn vállaltak gyerekeket?

Érdekes, azokról a szülőkről nem szól a fáma, akik 20 évesen felcsináltatták magukat/felcsináltak valakit, aztán az egész gyereknevelés abból állt, hogy a gyerekre a nagyi vigyázott, mert apuci lelépett, talán néha vasárnap előkerült, anyucikának meg még ki kellett élnie magát. Na pont az ilyenekből ismerek többet, aki 18 évesen már kirakta volna a gyerekét, mert hàt neki jár az énidő meg a szabadság (amúgy ezzel egyetértek, csak éppen attól még a szülőszerep nem a nagykorúsággal szűnik meg). Vagy a másik véglet pl férjem anyja, aki a fia egész gyerekkorát végigdugta, minden aktuális pasi fontosabb volt nála, aztán a “kicsi” gyereke majdnem 30 éves korában akarta bepótolni azt, amit elvesztegetett, pl azzal, hogy a nyakára költözött egy garzonba és még a munkahelyére is felvetette magát. Nem értette, mi ezzel mégis a probléma és halálosan megsértődött, mikor férjem megkérte, hogy menjen el.

Amúgy az idősebb szülők inkább tutujgatósabbak, pláne hogy az ő gyerek- és fiatalkorukban még teljesen természetes volt az, hogy generációk együtt élnek meg gyereket vállalnak a szülői házba (mármint itt nyilván azokról beszélek, akiknek már felnőtt gyerekeik vannak, nem a kisgyerekes 40-esekről).

Fordítva logikusabb lenne, de még ezt sem látom. Azoknál vettem észre a korai kirepülést, ahol sokan vannak testvérek, főleg, ha valami követhetetlen mozaikcsaládról is van szó.

Úgy gondolom amúgy, hogy az idősebb korban bevállalt gyerek tervezett általában, a szülők meg jobban fel tudták építeni addig az egzisztenciájukat, így több támogatást is tudnak nyújtani.

Szülőkkel lakni teljesen normális volt az emberiség történelme során kb végig, a kivétel az a kb 4-5 generáció ami legutóbb felnőtt.

A mostani nagymama generáció előtt egyáltalán nem volt divat az, hogy a gyerekek csak úgy mentek szélnek világnak.

A mi családunkban volt több megházasulatlan nagybácsi, aki a család egyik ágával lakott, dolgozott, vigyázott az unokaöccsére.

Meg még néha randomok is, pl az anyuka legjobb barátnője, aki egy csúnya válás után kb családtag volt. (És nem nem volt semmi meleg szál, csak így jött ki a lépés).

Persze idill az nem feltétlen volt, konfliktus meg diszfunkcionális család az így is van, de normális volt, hogy a nukleáris családon kívül más modell is létezik.

Ez a helyzet, hogy viszonylag olcsón lehetett házat venni, inkább kivétel mint szabály.

A mostani 50-60-70esek viszonylag könnyen ki tudtak ugorni, házat venni 22 évesen, még úgy is hogy csak az egyik dolgozott a másik meg két gyerekkel gyesen volt.

Ez a gyerek 18 évesen húzzon el dolog nem egy ilyen kőbe vésett dolog ám.

Apám 32 volt, mikor születtem, és pontosan úgy gondolkozott, mint amit leírtál.

Elmúltam 18, onnantól kezdve oldjam meg az életemet - épp csak utcára nem rakott.

Férjemék családjában érdekesen alakult. Két bátyja van, és ő később jött, legkisebb fiú. Mindkét bátynak épít(t)ettek családi házat a szülők (kb. kacsalábon forgót), akkor volt pénz dögivel, amikor aktívan dolgoztak a szüleik. Mikor én megismertem a férjemet (huszonévesek voltunk), ő otthon lakott még (és persze dolgozott), és a szülei megmondták, hogy egyedül kell boldogulnia, mert ők közben nyugdíjasok lettek, nincs pénz, támogatás lakásra, még egy önerő egy része sincs.

(Szerencsére én egyszem lány vagyok, a szüleim direkt megtakarítottak nekem egy házra valót, úgyhogy esküvőig anyuéknál laktunk a felső szinten, aztán saját házat kaptunk.)