A "rossz napja van" jó mentség arra, hogy az ember leteremtse a gyerekét?

Nyilván nem könnyű az élete. Ilyen a természete. Ha alapból normális és ezek csak heti egy-egy kirohanásra korlátozódnak, akkor semmi különös nincs benne. Ő ez a temperamentum.

Hidd el, sokfajta emberrel fogsz még találkozni az életben.

Nem, nem jó mentség. Anyám évekig terrorizált ezzel az ürüggyel - minden egyes nap "rossz napja" volt, és ezt könyörtelenül rajtam verte le.

Különösen utálom az ilyen dumát... sokkal megértőbb lennék, ha valóban velem lenne problémája. De így?! Tulajdonképpen ezzel azt üzeni: bármit megtehetek veled, hiszen a gyermekem vagy, tőlem függsz. Azért vezetem le rajtad a napi stressz, mert te nem tudsz ellene tenni semmit.

Nézd, ha az ember belekerül egy nagyon stresszes helyzetbe vagy életbe, akkor nagyon sok mindent rosszul fog lereagálni, amiket más helyzetben egy kézlegyintéssel elintézne. És ez nem jelenti azt, hogy helyes, hogy ezt így kell, viszont ha majd te is belekerülsz egy olyan szituációba, akkor meg fogod érteni. De ilyenkor ez még nem is nagy gond, hisz jogosan szól valamiért.

A baj ott kezdődik, ha nincs miért szólni a gyerekre és mégis patáliázik. Tehát ha valami olyat vezet le a gyereken, amiről semmit nem tehet. Pl. munkahelyen stressz érte, hazamegy és meglátja a gyereket, aki még meg sem szólalt, de már úgy kezdni, hogy takarodj be a szobádba leckét írni! Na ez helytelen, mert miért használ ilyen durva szót vagy miért nem bizonyosodik meg felőle, hogy egyáltalán kész-e az a lecke. Vagy egyáltalán hajlamos vagy-e rá, hogy nem csinálod meg.

De ha mondjuk nincs kész a házi és leteremt jobban, mint a helyzet kívánná, mert ideges valami miatt, mert rossz napja van, akkor az ugyan nem helyes, de egyrészt igaza van, mert miért nem csináltad meg, másrészt meg így jött ki belőle. Ami nem szép dolog, de mondom, ha majd belekerülsz egy ilyen életben, akkor veled is megeshet. És a másiknak ugyanolyan rosszul fog esni.

Én a helyedben megmondanám apádnak, hogy velem így nem beszélhet. Ne legyél áldozat. Jobban jártok mindketten. Benne tudatosodik, hogy mit csinál a gyerekével, és te se sérülsz lelkileg.

Én annak idején megettem, Ketten ordítoztunk apámmal, megsértődött, de aztán békén hagyott.

Amúgy meg, ha tinilány vagy, akkor ez a természet rendje sajnos. Távolabb kell kerülnötök egymástól.

Na, azért ennyire nem kell a szülők keresztre feszítését itt előkészíteni vagy kampányolni a gyerekek elnyomása ellen!

Én voltam gyerekként olyan helyzetben, amikor jogtalanul kaptam! Mert mondjuk anyukámat védtem az erőszakos apámmal szemben. Jogos lehetett volna, hogy úgy érzem, hogy apám egy szemét? Igen, mert az is volt!

De ha az összehajtogatott ruháimat lusta voltam elpakolni a szekrénybe és ott gyűltek a fotelba, akkor igaza volt, hogy szólt érte? Igen. És ha éppen rossz napja volt, akkor ezt kiabálva mondta. Rosszul esett? Igen. De nem követett el vele megbocsájthatatlan bűnt. Mert nem olyanért szólt, amiért nem kellett volna.

És utólag, így felnőttként és szülőként más szemszögből látva a dolgokat, tudom, hogy milyen nehéz dolga van a szülőnek és mit jelent egy háztartást ellátni, fenntartani. Mit jelent az, hogy valami miatt egy olyan helyzetbe kerülni, amikor is a bolhából elefántot csinál a szülő és egy nem elrakott tányéron problémázik.

Meg olyan gyerekek sem voltak még, akik még soha nem bántották meg a szüleiket hangnemben valami miatt, amiért nem kellett volna! Egy gyerek is képes bolhából elefántot csinálni és rossz napjai alatt megbántani a szülőt, csak a szülők már ezt másképpen kezelik a tapasztalatuk miatt.

Nekem anyám ilyen. Már tiniként mondtam, hogy gondolja át egy kicsit a dolgot, mert baromira unom, nem vagyok én boxzsák. Ő persze kinevetett.

Most felnőttem, eljöttem, egy ideig látogattam, de azt hitte, ugyanúgy folytathatja a dolgot. A legutóbbi alkalommal csak annyit mondtam neki, hogy ez nagyon rossz ötlet volt, mert akkor én most hazamegyek. És eljöttem. Letiltottam gmailen, facebookon, ha hív, felveszem, de lerázom. És kész, ennyi. Majd ha rájön, hogy nem jól csinálja, amit csinál és bocsánatot kér, akkor beszélhetünk újra. Sajnos ha a szülő nem képes magát nevelni, akkor a gyereknek kell nevelni őt.

(Mondjuk tény, hogy eddig nem sok eredményt értem el: annyit mondott, hogy örüljek hogy csak a vállam ütötte meg, mert valójában pofont akart adni. Hát kösz.)